Pesti Srácok

Hillary Clinton előmászott a süllyesztőből: szerinte Magyarországot egy „korrupt és kapzsi” vezető irányítja

Hillary Clinton előmászott a süllyesztőből: szerinte Magyarországot egy „korrupt és kapzsi” vezető irányítja

Hillary Clinton, bukott demokrata elnökjelölt fejtette ki egy interjúban, hogy mekkora veszélyt jelent „az amerikai értékekre” Magyarország gonosz kormánya.

A Telex szemlézte Hillary Clinton Rachel Maddow-nak adott interjúját, amelyben arról beszélt, hogy az autoriter rezsimek egyre nagyobb teret nyernek a világban. A demokrata párt bukott elnökjelöltje szerint elképzelhető, hogy a társadalmi változásokkal elégedetlen tömegek akár meg is puccsolnák az amerikai demokráciát. Itt példaként Donald Trumpot hozta fel, valamint a washingtoni Capitoliumot januárban megtámadó tüntetőket.

– fogalmazott Clinton. Az Obama-adminisztráció külügyminisztere arról is beszélt, hogy az autoriter vezetők „a változás miatt kialakuló félelmet használják fel arra, hogy egymásnak ugrasszák az embereket, szorongást keltsenek bennük, és ezzel egyszerűen irányíthatóvá tegyék őket a demagógián és a dezinformációkon keresztül”. Ennek kapcsán kiemelte, hogy külön veszélyt jelent, hogy manapság algoritmusok szabják meg az átlagember hírfogyasztását.

PestiSracok facebook image

Forrás: Telex; Fotó: AP Photo/Richard Drew

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.