Hit egymásban és a jövőben – Dombrádi Krisztián felhívása nemzetünk testi-lelki-szociális egészségéért

Egymás kölcsönös támogatása, bizalom egymásban, hit az értelemteli jövőben – ezt javasolja a magyar társadalomnak vendégszerzőnk, Dombrádi Krisztián, aki a PestiSrácok.hu-nak megküldött felhívásában vázolja fel, hogy a depresszió és a kishitűség mekkora károkat okoz. Alább a teljes írást közreadjuk.

Egészségi állapotunk általánosan meghatározza döntéseinket. Észrevétlenül megalapozza karrieresélyeinket, családi kapcsolatainkat, közösségi, nemzeti integrációnkat. A kezdeményezőképesség és a gazdasági öngondoskodás hiánya, vagy a kapcsolati érzéketlenség a testi-lelki-szociális állapot egyensúlytalanságára, egészségromlásra utal. Eredménye boldogtalanság és az innovációs potenciál csökkenése, elvesztése.

Ennek ellenkezője jellemzi a társadalmi tőke magas szintjével rendelkezőket: rájuk inkább jellemző egymás kölcsönös támogatása, a bizalom egymásban és a hit az értelemteli jövőben. Ma nagy tömegek alulértékelik önmagukat, vagy azt hiszik, alig rendelkeznek alkotó potenciállal (a szakirodalom ezt tanult „tehetetlenségnek nevezi” Martin. E. P. Seligman után, angolul „learned helplessness”), amely során a meglévő tehetségünk ellenére önfeladó életformát választunk. Ennek ellentéte a „forrásgazdagság”, az ilyen ember számol a hétköznapi nehézségekkel (amelyekkel szinte örömmel szembesül), ám nem szokványos rutinokkal válaszol rájuk, hanem alkotó kreativitásra, új megoldásokra építi sikerét.

Megdöbbentő és szokatlan. Több mit fél évszázada tudjuk, mi az önbizalomvesztés és a depresszió kiváltó oka. Mégis keveset teszünk ellene.

Hatvanhárom éve a mentális betegségeket gyógyító, kiváló szakemberek számtalan élettörténetet hallgattak végig, hatására létrehoztak egy ma is használt depresszió-kérdőívet. Kitöltése sok magyar pszichiátriai rendelőintézetben belépő vagy kilépő feladat a betegségüket, elromlott mentális állapotukat felismerőknek. „A közös, gyógyító munka sikere érdekében kérem válaszoljon e kérdésekre!” – szól a bevezető az itthon használatos kérdőíven, melyet Beck és munkatársai szerkesztettek (1961. idézi: Kopp-Skrabski 1995., Réthelyi és mtsi 2001., Rózsa 2003. a depresszió kérdőíve). E betegség tünete sok egyéb mellett: munkaképtelenség, alvászavar, szociális visszahúzódás, stb.

Mentálhigiénés segítő szakemberhez fordulni ma olyan, mint fogorvoshoz. Nehezen valljuk be, hogy indokolt, de ha rászántuk magunkat, büszkén vállaljuk. Beck depressziókutatása mély álomból keltett fel, tudományos kiválósága nem megkérdőjelezhető. Érdemes kitölteni a bevált kérdőívet, mely anonim, s a válaszadó jelenlegi, nem pedig múltbéli érzéseire (önértékelésére) kíváncsi. Őszinteséget kér. Érzelmi bénultságról faggat, még a spontán sírás előfordulására is rákérdez. A válaszadó többnyire külső és belső tényezők okozta kilátástalanság miatt, a társas támogatás, párkapcsolati problémák, egzisztenciális krízisek, átmeneti jövőképvesztés miatt dönti el, hogy segítő orvoshoz fordul.

A szakemberek számára nem újdonság mindez, de a papírköteg felett elgondolkodó betegek gyakran nem értik: miért válaszolnak erős igennel (négy fokozatú skálán) e kérdésekre: „Úgy érzem, hogy rászolgáltam a büntetésre! – Állandóan magamat hibáztatom! – Undorodom magamtól!”, ugyanakkor mégsem tapasztalják alkotóképességük elvesztését, sőt olykor életörömöt éreznek. De ez az örömteli kép náluk csak felbukkan, majd eltűnik, mintha nyoma se lett volna. Ilyen egy szépen szomorú ember…

A gyorsan változó modern, jóléti államokban a boldogsághoz, az értelemteli élet felkutatásához elengedhetetlen lenne a hozzá vezető út leírása, de az nem nagyon áll rendelkezésre Így alakulhatott ki az, hogy az emberiség kísérleti állattá vált egy világméretű laboratóriumban, ahol a játékszabályokat a gazdasági, fogyasztói érdekek mozgatják, és nem az ember alapvető érdekei.

Az egyéni és kollektív jóllét tervezése és megvalósítása közös felelősségünk! Nem a külsőségek, vagy az anyagi gazdagság hiánya, hanem a részletgazdag törődés nélküli élet, az alkotó életmód leértékelődése a legfőbb baj. A sok kis baj pedig egy nagy gonddá áll össze, ha nemzetünket tekintjük, hiszen a hatalmas kép apró, de annál fontosabb részleteként élünk. Pedig nem lehet eléggé hangoztatni az értelemteli nemzeti, közösségi jövőkép fontosságát. Jelentőségének megértetése közös felelősségünk. Mert ez a megbirkózási képességeink alapja.

A szerző főiskolai tanár – Vezető képünkön Dombrádi Krisztián látható