Hodász atya miért hazudik?

Nem gondoltam, hogy én még valaha fogok írni Hodász Andrásról. Eleve és egészében fölöslegesnek tartottam volna, hiszen – bár személyesen alig találkoztunk és akkor is csak felületesen beszéltünk – a személyét tekintve egyáltalán nem antipatikus. Attól eltekintve, amit mindjárt részletezek is. Nagyon rövidre fogva a bevezetőt, én Hodász Andrást kimondottan nem szeretném kéretlenül pszichologizálni, de nem tűnik megérkezett, elégedett, boldog embernek.

Már évekkel ezelőtt lefogadtam volna, hogy végül a papi hivatás mellőzése mellett dönt – amit ugye nemrég be is jelentett, aztán visszavonta, ki tudja, hol tart most az ügy –, és összességében szerintem ott csúszott meg ez a sztori, hogy emberünkben dolgozhat egy kimondottan erős hiúság és kiválasztottság-érzés.

Ennek visszaigazolására pedig a jobbos sajtótól nem kapott elég dicséretet annak idején – mondjuk ez szerintem nem igaz, de úgy érezhette, többen is állnak még előtte és mellette is, akiknek hasonló figyelem jut –, mit tehet ilyenkor a nárcisztikus ember? Elkezd muzsikálni a másik oldalnak. Annak a baloldalnak, amelyik nyilván kapva kap az alkalmon, hogy egy papot húzhasson be, hogy aztán a szájába adják – és akkor most megengedő vagyok – a saját narratívájukat. Aztán lehet agyra-főre mutogatni, hogy tessék, itt van egy pap, aki nem kormányoldali, nem ám! És nagyon, de nagyon megmondja a magáét!

Sajnos elég valószínű előttem, hogy mindez valahogy így zajlott le. A szereplési vágy függővé teheti az embert. No, de vissza az elejéhez, hogy miért is jutott ez eszembe. Olvastam a Mandineren, hogy bizony-bizony, Hodász már megint nem mondott igazat. Az atya ugyanis azt írta, hogy hazugságokat írt róla a Mandiner nyomtatott változata, meg sem keresték, nulla újságírói munka és a többi. Ennek kapcsán írtak most a kollégák arról, hogy hány alkalommal keresték meg annak idején Hodászt vitára, egyéni interjúra, de egyiket sem fogadta el, végül pedig már idézhetetlen stílusban nyilvánult meg.

Szóval hazudott. És ez nem az első eset, amikor hazugságon lehetett kapni Hodász Andrást.

Emlékezhetnek még rá elég sokan, hogy annak idején a köztévében volt vendégem Hodász, amikor különféle LMBTQ-témákról beszéltünk, majd nagyjából fél évvel később újfent bejött a stúdióba. Az első adás kifejezetten nagy felháborodást szült a dollármédiában, ez nagyon jól is esett, majd a másodiknak is volt visszhangja.

Hogy milyen volt akkoriban Hodász? Baromi szimpatikus jelenség. Egyszerűen, érthetően jelenítette meg az egyház álláspontját, szenvedélyes volt, bátran vitázott, nem kételkedett önmagában. Rejtély, hogy mi lett azzal az emberrel, akit akkor ismertem meg.

Történt aztán, hogy az események után pár évvel, amikor már szokásává vált végigturnézni a balos influenszereket is, vendége volt Gulyás Marxinak és Osváth Zsoltnak is. Mindkettejüknél előkerültek ezek a műsorok, Hodász azonban mindkét esetben ferdített. Hazudott. Ezt Gulyás kevésbé, Osváth inkább – adjuk meg nekik – kiszúrta. Gulyás a téma kapcsán olyanokat kérdezgetett tőle, hogy vajon mire számított, amikor Trombitáshoz bement a köztévébe, de hát az atya nem ismert senkit, témát is alig tudott és a többi. Igen ám, de a két adás között – a botrányokat nem is nézve –, mint ahogy az előbb is írtam, több mint fél év eltelt.

És Osváth oda is szúrt neki, hogy ez kissé átlátszó mentegetőzés, amikor másodjára is ugyanúgy megjelent a stúdióban. Erre Hodász meglepett válasza annyi volt, hogy nahát, mikre emlékszel… Az atya pontosan tudta, miről beszél majd, tudta a témákat, ismerte a résztvevőket. Hát még a második alkalommal, hosszú idő múltán.

Hodász András folytatólagosan hazudik. Totál életszerűtlen, hogy mindezekre, amelyekkel addigi karrierjének messze legnagyobb támadásait szenvedte el, ne emlékezne meglehetősen pontosan. Az atya persze mindezt már megváltoztatná, az Új Múlt Kft. szolgáltatásait venné igénybe, hogyne. És mondom, nem is éreztem erről szükségét beszélni, a mandineres minibalhé kapcsán beugrott az egész. Azt már rég elengedtem, hogy békepapi titulust vett magára. Lelke rajta, kik az új haverjai. Való igaz, nekik máshogy kell megfelelni. Azt is őszintén kívánom neki, hogy legyen boldog. Kevés ennél fontosabb dolog van a világon. Sőt, változnak is az emberek. Meggyőződésük, elképzelésük a világról. Papoknak éppen úgy, mint bárki másnak. Rendben.

De miért kell folytatólagosan hazudni? Ezt nem fogom megérteni. Mert ez direkt történik, rosszindulattal, ami papként kissé máshogy is esik latba.

Az Egyház és a hívek idővel vesztenek egy remek papot, kiváló showmant, jó szervezőt és komoly harcost. A balosok meg nyernek egy félszeg propagandistát. Nem kérdés, hogy mi vesztettünk többet.

Vezető kép: PSTV