Nem sokaság, hanem lélek...

Van abban valami emberfeletti racionalitás, hogy a cionista mozgalom, amikor Izrael állam megalapításán fáradozott – s ne feledjük, ez idő tájt éppen üldözték a zsidókat a kontinens nagy részén –, szóval akkoriban a szervezők, állítólag maguk is válogattak zsidók és zsidók között. Valahogy úgy, ahogyan az amerikai bevándorlási hivatal is szelektált a letelepedni szándékozók között. (Egészen a hatvanas évekig…) Nem kellett mindenki. Csak azok, akikről azt gondolták a válogatók, hogy majd hasznos tagjai lesznek a közösségnek.

Ki a jó polgár?

Az amerikaiak kimondottan rasszhigiéniai módszereket alkalmaztak, a zsidók – bizonyára jobban megértve a tudományos tévedés mibenlétét – csak a hétköznapi tapasztalatból indultak ki.

Jó polgár az lesz, aki már most is jó polgár.

Illetve okunk van feltételezni, hogy majd annak a gyermeke is követni fogja szülei értékrendjét, s így maga is hasznos, derék, elkötelezett tagja lesz a közösségnek. Dolgozni fog, vagyont gyarapítani, házasodni, s gyermeket vállalni, később nevelni és iskoláztatni. Közben majd részt vesz a közösség közös ügyeinek intézésében, él szabadságával, ha nem is pártoskodik, de szavazni mindenképpen elmegy, egyesületbe jár, sportol, de legalább sporteseményt néz, kiállítást csodál, moziban, színházban, könyvekben keres katarzist, egyszóval kultúrát fogyaszt, és mindezeken keresztül részese, s ezáltal fenntartója annak a valaminek, amit társadalomnak nevezünk. Kellenek nekünk ilyen emberek, ilyen emberek kellenek nekünk – mondhatták Izrael állam szervezői, az amerikai bevándorlás felügyelői, s velük mondhatja mindenki, akinek valamiképpen köze lehet a társadalom jövőjéhez. Mondhatnának például efféléket azok is, akik az demográfiai katasztrófa elhárításán dolgoznak, itt vagy ott, vagy bárhol a fehér világban.

Mert van az a pénz!

Van az a pénz, amiért szülni kezdenek a nők, mint tenyész-asszonyok, van pénz, amiért érdemes elhagyni otthont és hazát, van pénz, amiért oda szül, aki a szülést megélhetésnek tekinti, ahol jobban fizet a gyermek-gyarapítás.

Csak az a baj, hogy az a pénz meg nincsen, amiért ez a fizetett szaporulat jó polgárrá nevelkedhetne.

Nem azért, mert ehhez kevés a pénze Európának, vagy Magyarországnak, hanem azért mert ehhez nem megfelelő eszköz a pénz.

• Úgy tűnik, semmiféle anyagi ösztönzővel nem lehet hasznos, derék, közösségi emberré tenni azt, aki nem az.
• Úgy tűnik, pénzben egyszerűen nem lehet kifejezni azt az értékvilágot, amit a társadalomfenntartó polgárság létrehoz.
• Úgy tűnik, a szétesett, elszlömösödött, anómiába csúszott ember-falkák bádogvárosait semmiféle programmal nem tudja visszahódítani a kultúra.

Ezeket csak felszámolni lehet, lakóikat szétszórni, s egyenként belepréselni a szocializáció kemény keretrendszerébe.

Amikor darabjaira hasadt a hagyományos paraszti társadalom, VIII. Henrik tízezreket akasztatott föl és záratott börtönbe csavargás miatt. Fia, VI. Edward pedig gyakorlatilag visszaállította a rabszolgaságot, azzal a rendeletével, amelyben minden olyan személyt törvényen kívül helyezett, aki megélhetési forrásokkal nem rendelkezett, és három napnál hosszabb ideje nem dolgozott. Egyben minden „derék polgárt" arra buzdított, hogy az ilyen „naplopót” bíró elé vezesse, minek fejében az elítélt, akinek homlokára tüzes bélyeget sütöttek, két esztendeig az ő tulajdona lehet. Ha pedig megszökött, élete végéig. De vissza a demográfiához!

A föld haszontalan terhe

Ha van az a pénz, ha pénzzel kell megoldani a népességcsökkenés problémáját, akkor nem oldunk meg semmit. Nem jelent előrelépést a gyökértelen, jött-emberek befogadása, nem jelent megoldást a lakosságimport, mint ahogyan nem jelent megoldást a szegények, a segélyből élők olcsó szaporítása sem. IX. Károly francia királynak a cselédek jogállásáról szóló ediktuma így fogalmazott – ugyancsak a kapitalizmus hajnalán, pontosabban a hagyományos, paraszti társadalmak alkonyán – „a naplopó, semmittevő ember, a sehonnai, sehová nem tartozó, akinek se lakhelye, se mestersége, se hivatalos foglalatossága nincsen, (...) csak fölöslegesen szaporítja az emberek számát.”

Ő a föld haszontalan terhe: Sunt pondus inutilae terrae.

A sokaság nem megoldás, a sokaság értéktelen, a sokaság csak darab, darab után, s minőség híján még azzal is fenyeget, hogy magába fojtja, elnyeli, felzabálja magát a társadalmat. Helyébe valami rémvilágot teremt, no-go zónát, bádogvárost, nyóckert, putrisort. Azaz a jól ismert roncs-populációk nyomorát, a primitív ösztönéletet kiszolgáló, erőszak-uralta közegeket, amelyekben nincs jövő, nincs tudás, nincs szeretet és nincs együttműködés, mert nincs perspektíva, amelyekben így nincs közszolgáltatás, közügy, közjó, mert nincs közösség. És amelyekben mindezek okán nincs szabadság sem, csak elnyomás és élősdi agresszió. Cigányok? Arabok? Négerek?

Dehogy!

Csak elzüllött lumpenproletárok: cigányok, arabok, négerek, fehérek. Akárkik.

Hát ezért!

Hát ezért lesz nehéz dolga Orbánnak, vagy bárki másnak, amikor féket vetne a népességcsökkenés aggasztó trendjére.

Polgárokat kell szaporítani, nem csürhét!

Kultúrateremtő, társadalom-fenntartó, értékeket képviselő, szabad embereket kell valahogy rávenni arra, hogy hinni merjenek a jövőben, hogy hinni merjenek abban, érdemes megszületni ezen a földön. „Nem sokaság, hanem lélek...”