Rendszeresen kerülnek fel az internetre olyan videók, hivatalos amerikai kormányzati eseményeken készültek is, amelyeken Joe Biden az Egyesült Államok hivatalban lévő és az újraválasztásért indulni kívánó elnöke finoman fogalmazva is teljesen zavarodottnak tűnik.
Természetesen kreálható egy olyan indokrendszer, amelyben ez az ellenség megtévesztését szolgáló gigantikus konspiráció és Biden olyan okos, mint amilyen Obama alelnökeként volt. Mondjuk a rossz nyelvek szerint ennek sem kellene nagyon örülni, de az idő annyi mindent megszépít.
De ha egy kicsit kevésnek találjuk ezt a magyarázatot, akkor el kell gondolkoznunk a jelenlegi látszaton. A látszat pedig az, hogy a Biden-adminisztráció brutális kommunikációs fölényében bízva bevállalja, hogy a hatalma megőrzése érdekében a felszínen tartja Joe Bident. Nyilvánvalónak tűnik ugyanis, hogy nem az elnök irányít, hanem a hatalom lecsúszott valahová az elnöki adminisztráció alsóbb szintjeire. De még ez sem biztos, az is simán lehetséges, hogy a Fehér Ház személyzete számára is nyilvánvaló és közismert módon külső erőközpontokban hozzák a lényeges döntéseket. Az elnöki hatalom sosem azt jelentette, hogy az elnök minden hatalmát maga gyakorolja, hanem azt, hogy a hatalma aktuálisan fontos részeit, amelyeket delegált valakinek, bármikor visszaveheti. Persze ezt mindig egy csapat élén állva, annak részeként teszi, sohasem tudható, legfeljebb csak sejthető, hogy ezt a szervezetet az elnök mennyire dominálja. Mindenre és mindennek az ellenkezőjére is volt már példa, feleségek, családtagok, barátok, külső hatalmi és pártcsoportok nyílt és rejtett küldötteinek kavalkádja jellemzi az elnök környezetét. Úgy tűnik ez a hatalomvisszavevő képesség változott meg mostanában. Trumpot a saját republikánus adminisztrációja akadályozta abban, hogy teljes mértékben használja a hatalmát, Biden pedig egyszerűen nem kompetens.
Az aktuális adminisztráció működésének megértése mindenkoron kremlinológia jellegű tudomány, a Fehér Ház erős embereinek alapvető érdeke, hogy ne legyen átlátható a működésük. Ha valaki visszaemlékszik 2020-ra, sokunknak volt az a benyomása akkoriban, hogy az akkor agyonsztárolt Kamala Harrisnak készítik elő a terepet. Ebben azonban tévedtünk, az alelnök úgy tűnt el, ahogy az alelnökök egyébként szoktak, ebben Biden kivétel, az alelnökség, nem az elnökség előszobája, hiába van az alelnök “egy szívdobbanásnyira” a hatalomtól, ritkán jut el oda. Harris is látványosan alkalmatlannak bizonyult, na persze még csak nem is az elnökségre, hanem arra, hogy legalább hitelesen eljátssza, a kompetens, színes bőrű elnöknőt. Pedig egy ilyen elnök a progresszió első számú vágyainak egyike, és ha még legalább az is kiderült volna róla, hogy a washingtoni fehér férfi soviniszta környezetben rejtőzködni kénytelen leszbikus, az maga lehetett volna a főnyeremény. Képzeljük el az alkalmatlansága mértékét, ha a jelenlegi Bident tartották meg inkább.
De a fő kérdés továbbra is az, miért nem kellemetlen az USA számára, hogy a regnáló elnök ennyire látványosan járatja le magát? A liberalizmus mindig is gyűlölte a személyes tekintélyt, habár maga mindig épített saját tekintélyszemélyekre, emlékezhetünk a Hillary Clintont vagy a Barack Obamát övező ájulásig vezető hisztériára. Úgy tűnik, hogy a deep state, az amerikai mély állam most látta elérkezettnek az időt, hogy végleg leszámoljon az erős vezető szükségességének “mítoszával”. A felmérhetetlen technológiai fejlődésnek hála fel lehet építeni erős vezetőként egy jelöltet úgy egy elnöki kampányban, hogy az mentálisan nem is igazán van jelen a történetben, majd fenn lehet úgy tartani a hatalomgyakorlás formális folytonosságát, hogy az illető soha nem is képes gyakorolni azt a hatalmat, amit a választásokon személyként megszerzett. Az amerikaiakat most szoktatják hozzá ahhoz, hogy a “hatalom gyakorlódik” akkor is, ha az elnök nyilvánvalóan képtelen azt gyakorolni.
Nem lehet eléggé túlbecsülni ennek a változásnak a fontosságát. A hatalom elszemélytelenedése a legrémisztőbb disztópia, ami csak fenyegethet bennünket, még a káosznál is rosszabb, mert az emberi felelősséget tünteti el a demokráciából.
Az elvi döntésekhez, amelyre ma mindig hivatkoznak a liberálisok, ugyanis például nem kell ember, a szakirodalomban már teljesen komolyan tombol az az abszurditás, hogy a mesterséges értelem majd képes lesz tökéletes erkölcsi döntéseket hozni és mindig.
A látszat az, hogy az USA világhatalmi szerepe akkor is működik, ha az elnök demens. És tényleg, a világhatalmi erő tényleg továbbra is regnál, csak éppen nem lehet tudni, hogy kinek a világhatalma. Amerikát mint szuperhatalmat eddig az tartotta féken az orosz atomfegyvereken kívül, hogy az amerikai választónak, mint tömegnek volt egy részben kaotikus, de önérdek vezérelt befolyása a kormányzásra. Az elnököknek és a kongresszus összetételének ugyanis volt hatása az amerikai politikára. Most a szemünk láttára veszik el ez a befolyás. Trumppal ez volt a legnagyobb baj, használni akarta az elnöki hatalmát, politikát akart csinálni az amerikai népnek.
Joe Biden az amerikai elnöki hatalom kiüresedésének látványos szimbóluma, lényegtelensége nyilvános, mégsem érdekel igazából ez senkit.
Vezető kép: Washington, 2023. augusztus 16. Joe Biden MTI/EPA/Michael Reynolds
Facebook
Twitter
YouTube
RSS