Pesti Srácok

Hollandiában 12 év alatt is engedélyeznék az eutanáziát

Hollandiában 12 év alatt is engedélyeznék az eutanáziát

A holland egészségügyi minisztérium engedélyezné az eutanázia végrehajtását 12 év alatti, elviselhetetlen fájdalommal küszködő, halálos betegségben szenvedő gyermekeken is - írta kedden az NlTimes hírportál.

Ernst Kuipers egészségügyi miniszter, a Demokraták 66 (D66) baloldali liberális párt politikusa a parlamentnek írt feljegyzésben bejelentette, hogy minisztériuma olyan rendeleten dolgozik, amely szigorú feltételek mellett ezt lehetővé tenné. Hollandiában jelenleg nincs jogszabály az 1-12 éves halálosan beteg, elviselhetetlen fájdalmakkal küszködő gyermekek eutanáziához való hozzáféréséről.

Az NlTimes szerint az egészségügyi miniszter nem kíván törvénymódosítást végrehajtani, attól tartva, hogy az társadalmi vitákat váltana ki, ehelyett rendelettel szabályozná a kérdést, hogy minél előbb "gyakorlati megoldást" találjanak. A világon elsőként Hollandiában legalizálták az eutanáziát 2002-ben, végrehajtását azonban szigorú szabályokhoz kötik. Az önkéntes halált azoknak a 12 év felettieknek engedélyezhetik, akik állandó, szinte elviselhetetlen, kevéssé csillapítható fájdalommal járó, gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és az eutanáziát még teljesen tiszta tudatállapotban, cselekvőképesen kérelmezik írásban és több lépcsőben.

Az egyévesnél fiatalabb csecsemők eutanáziájára a 2005-ben bevezetett groningeni jegyzőkönyv vonatkozik: a gyógyíthatatlan kisbabák esetében akkor alkalmazható a kegyes halál, ha a gyermek kezelőorvosai és független orvosok egyetértenek abban, hogy a fájdalmak nem csillapíthatók, nincs kilátás a javulásra, és a szülők is azt akarják. Az egészségügyi minisztérium ezen az irányelvek mentén dolgozná ki 12 év alatti gyermekek eutanáziájáról szóló rendeletet is. Az NlTimes szerint a miniszter több feltételt fogalmazott meg az új rendelet alkalmazásával kapcsolatban: a gyermek kezelőorvosának meg kell győződnie arról, hogy páciense elviselhetetlenül szenved, és nincs mód fájdalmai enyhítésére, továbbá egy második, független szakértőnek véleményt kell mondania a beteg állapotáról. A kezelőorvosnak emellett "teljeskörűen" meg kell osztania a diagnózist és a prognózist mindkét szülővel, és azt a gyermekkel, "felfogóképességének megfelelő módon" meg kell beszélnie. Ennek a megbeszélésnek ki kell terjednie arra, hogy az élet megszakítása az egyetlen ésszerű lehetőség a szenvedés megszüntetésére. Az orvosnak meg kell győződnie arról, hogy az eutanázia nem a gyermek akarata ellenére történik, és mindkét szülőnek bele kell egyeznie. Az egészségügyi minisztérium októberben kívánja tájékoztatni a parlamentet a rendelettervezet részleteiről.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.