Pesti Srácok

Hollik István: a kormány kellő erővel tudja képviselni a magyar emberek érdekeit Brüsszelben

Hollik István: a kormány kellő erővel tudja képviselni a magyar emberek érdekeit Brüsszelben

Lezárult a nemzeti konzultáció – közölte pénteken a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint a konzultáció segít abban, hogy a kormány kellő erővel tudja képviselni a magyar emberek érdekeit Brüsszelben.

Hollik István videonyilatkozatában azt mondta, a Fidesz–KDNP mindig is fontosnak tartotta, hogy az ország életét hosszú távon is befolyásoló kérdésekben meghallgassa és megkérdezze a magyar emberek véleményét. Hozzátette: úgy tűnik, a "dollárbaloldalt" továbbra sem érdekli a magyar emberek véleménye, hiszen ismét – úgy, ahogy korábban is – a kezdetektől támadta a nemzeti konzultációt. A kormánypárti politikus azt mondta: ennek az lehet az oka, hogy a "dollárbaloldal" egyértelművé tette, hiába ártanak Magyarországnak az elhibázott brüsszeli szankciók, ők kiállnak azok mellett.

– összegzett. Hollik István azt mondta, Gyurcsány Ferencék már a kezdetektől nyilvánvalóvá tették, hogy ők már rég elzárták volna a gáz- és olajcsapokat, és minden brüsszeli szankciót megszavaztak volna, még úgy is, hogy ezzel veszélybe sodorják az ország ellátást.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. A kommunikációs igazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik kitöltötték a nemzeti konzultációt, és elmondták véleményüket az "elhibázott brüsszeli szankciókról".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.