Pesti Srácok

Holtan találták a márciusban eltűnt 29 éves CEU-s diákot

Holtan találták a márciusban eltűnt 29 éves CEU-s diákot

A koronavírus hordozója lehet az a pakisztáni, a budapesti CEU-n tanuló fiatalember, akinek több, mint egy hete veszett nyoma, miután közvetlen ismerőseit, a karantén szabályait később súlyosan megszegő irániakat a Szent László Kórházba szállították – számoltunk be róla március közepén. Az Index értesülései szerint nemrég holtan találtak rá a pakisztáni vendéghallgatóra.

Halálának körülményei ismeretlenek; a CEU rektora, Michael Ignatieff csak annyit írt az Indexnek eljuttatott levélben, hogy a holttestét hazaszállították Pakisztánba. Emlékezetes, hogy márciusi cikkünket azzal kommentálta a CEU vezetése, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a fiatalember azért tűnt volna el, hogy ne kelljen fertőzés miatt karanténba vonulnia, ami csavaros észjárásra vall, mivel a fertőzésre csak úgy lehet bizonyítékot szerezni, ha megvan az illető és tesztelik. A más napokon kiterjedt kontaktkutatást és tömeges tesztelést követelő Indexnek pedig azóta sem állt össze a kép, hogy a koronavírussal fertőzött közeli ismerősei számára elrendelt karanténnak talán köze lehetett a fiatalember eltűnéséhez.

– írta a PS a fiatalember eltűnésekor, amit azonnal légből kapott találgatásnak minősítettek az illetékesek.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.