
A német Spiegel írt arról a megdöbbentő esetről, ami egy schleswig-holstein-i kisvárosban, Rendsburgban történt. Egy helyi gimnáziumból szerveztek látogatást földrajzóra keretében egy közeli mecsetbe. Az egyik tanuló szülei nem engedték el gyermeküket, ám a kis kirándulás kötelező jellege miatt a gimnázium vezetése iskolakerülésnek minősítette a 13 éves diák távolmaradását. Később bíróságra vitték az ügyet, a tanuló családját pedig végül pénzbüntetésre ítélték. A Willkommenskultur szellemének romboló mivolta szintet lépett: Bezzeg-Nyugaton már kisvárosi szinten borzolja a kedélyeket az iszlám egyre erősödő jelenléte.
Az eset két éve történt. Az osztályban az aktuális földrajz tananyag éppen a Kelet volt, a téma alapos körüljárása végett szervezték a működő iszlám imahelyre a „tanulmányi kirándulást”. Az említett tanuló édesapja viszont azt kérte az iskolavezetéstől, hogy a látogatás ideje alatt fia lehetőség szerint ülhessen be egy másik osztály órájára, az igazgató azonban ezt elutasította. A szülők attól tartottak, a mecsetlátogatás befolyásolhatja gyermekük gondolkodásmódját. Végül a vizit napján nem engedték el fiukat az iskolába. A gimnázium ezután terelte jogi útra az ügyet.
A történtekről elsőként beszámoló Kieler Nachrichten információi szerint a szülőket először 2×150 euróra büntették. Ők ezután ügyvédjükkel fellebbeztek, majd végül a néhány napja megszületett bírósági döntés értelmében 50 euróra mérsékelték a büntetést.
Ez a német valóság ma, 2018-ban. Most már a gyerekeket érzékenyíti az iszlám, ha pedig valaki azt találja mondani, hogy „köszönöm, nem kérek belőle”, fizethet. Mert így demokratikus. Mert így sokszínű. Mert így européer.
Nagy lendülettel rúgják az öngólokat a Willkommenskultur vehemens utóhírnökei. És habár úgy tűnik, a német politikai elit kezd ráébredni, hogy a rögvalóság szelével szemben nem lehet sokáig politikát művelni, a lakosság még mindig nyögi a 2015-ben meghirdetett politikai irányvonal társadalmi következményeit. Itt tartunk: a németeknek ma már az iszlám előtt kell hajlonganiuk. Ez a szép, új világ. Ez volna a liberálisok szivárványos vágyálmaiban egész Európa jövője. Ha pedig nem engedelmeskedsz, befoghatod a szádat – vagy fizethetsz.
A fent említett eset más szempontból is nagymértékben elgondolkodtató. Eddig főképp nagyvárosokból érkeztek riasztó hírek a migráció okozta multikulturális tendenciák brutális következményeiről: gondoljunk csak az olyan európai fővárosokra, mint Berlin, Bécs, Párizs vagy London. A mostani ügy középpontjában azonban egy 28 ezer fős kisváros áll, amely szomszédságában ráadásul mecset is található a történet tanúsága szerint. Tőlünk nyugatra tehát a kistelepülések szintjére is eljutott az Európát vallási- és kulturális értelemben megváltoztatni akaró szándék hatása.
Remélhetőleg most már kezdenek felnyílni a nihilizmus kendőjével gondosan elfedett szemek. Az eset itthon is tanulságként szolgálhat – ez az, amiből semmiképp nem kérünk. Mert bevándorlásügyben lehet kommunikációs paneleket cserélgetni, hangzatos nyilatkozatokkal fondorlatoskodni, nagy gesztikulációk kíséretében felelős vezetőt játszani vagy akár politikai irányvonalakat is változtatgatni – de azokkal, akik már bent vannak, aligha lehet bármit is kezdeni. Ha beengedjük őket milliószámra, idővel ők fognak diktálni.
Ezt kell megérteni. Sürgősen.
Vezető kép: Illusztráció – Holland iskolások egy mecsetben, arra ösztönözve, hogy imádkozzanak Allahhoz – Forrás: http://arkpriory.org
ómió
2018-07-12 at 12:54
“Kivívta” nekik a bundesmutti! A “humánus kényszerítésből” még Adolf is tanulhatna tőle!
Balazsicz János
2018-07-12 at 09:36
A németek szinte mindig, mindenben éltanulók voltak. Munkában, fegyelmezettségben nemzeti és nemzetietlen szocializmusban, kommunizmusban, liberalizmusban. Ezzel elértek a végállomáshoz. Ha nem térnek észhez (demográfia, nemzettudat stb.), akkor rövid időn belül végük, de Európának is! Ébredj agymosott német!
Naprózsa
2018-07-12 at 04:34
Őszintén kíváncsi lennék, hogy a muzulmán gyerkőcöket viszik-e katolikus, református, ortodox templomokba, s persze zsinagógágba is (mindegyikbe külön-külön) bemutatni? S ahogy a mieinknek kell lehasalni Allahjuk előtt, nekik is kell letérdelni, keresztet vetni, Krisztus vérét és testét magukhoz venni, Miatyánkot betanulni?
Mert ha mindegyik felekezetbe kötelezően minden muszlim nebulót elvisznek és ezt végigcsináltatják, akkor ráfoghatjuk, hogy vallásegyenlőségi oktatás.
Erősen kétlem, hogy akár egyszer is vethetnek keresztet a muszlim csemeték. Már harsogna a világban a szülők visítása.
Deplorable
2018-07-12 at 14:39
A bizniszegyházakra gondolsz? Remélem nem.
Kocka Géza
2018-07-11 at 14:30
Fontos, hogy a gyerekek ismerjék a vallásokat, és kritikusan tudják befogadni az ismereteket. De a mecsetbe való belépésre nem kötelezhető senki. Ahogy természetesen keresztény, hindu, zsidó vagy buddhista templom látogatására sem. Az iskola legyen világnézetileg semleges.
MISZTÓTFALUSI
2018-07-11 at 14:56
Az ateizmus, amint a bolsevizmus és liberalizmus sem világnézeti semlegesség!
“Világnézeti semlegesség” valójában nem létezik!
ómió
2018-07-12 at 12:51
Vagy ott, amire “érzékenyíteni” akarják a diákot! A hittan nálunk már rég nem kötelező, de az “érzékenyítés” lassan az lesz.
Deplorable
2018-07-12 at 14:38
Aha, helyes! Persze csak akkor, ha muszlim gyerekeket elviszik az evangélikus, kálvinista és a katolikus templomba, végül a legközelebbi zsinagógába is. Természetesen te is így értetted.
Dobos László
2018-07-11 at 13:54
Egy “vallás”, amelynek hittételei között (már ha lehet hittételeknek minősíteni azt, ami a Koránban van) a más vallásúak meggyilkolására való felszólítás szerepel, lehet egyáltalán törvényes vallás, nem alaptörvény ellenes (meg sok más jogszabállyal is ellentétes) ez???
ómió
2018-07-12 at 12:46
A személyes olvasás feltétlen fontos? Nem elég ha benne van?
Deplorable
2018-07-12 at 14:34
Te mást olvastál a kor’anban? 🙂