Horvátország és Szlovénia is fokozott készenléti állapot vezetett be a koronavírus-járvány elkerülésére az olaszországi fertőzések miatt – írta a helyi sajtó hétfőn.
Vili Beros horvát egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján elmondta: a tárca válságkezelő központot hozott létre, és emelték a készenléti állapotot is, bár továbbra sincs ok pánikra. A miniszter közölte: két céljuk van: megakadályozni, hogy a fertőzés bejusson Horvátországba, de ha mégis bejutna, mielőbb elszigetelni a beteget, hogy megakadályozzák a vírus továbbterjedését. Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi hivatal igazgatója ismertette a hétfő reggel bevezetett intézkedéseket, amelyek főleg az Olaszország északi megyéiből hazatérő horvát állampolgárokra vonatkoznak, valamint továbbra is azokra, akik február 16. után Kínában és Dél-Koreában tartózkodtak. Mint mondta, a határokon fokozott ellenőrzésnek vetik alá azokat, akik az olaszországi Lombardia, Veneto, Emilia Romagna és Piemont tartományokból térnek haza. Azokat, akiken valamilyen tünetek mutatkoznak, azonnal kórházba szállítják, hogy lefolytassák a szükséges vizsgálatokat.
Azonnali karantént rendelnek el továbbá azok számára, akik magas fertőzési kockázatnak voltak kitéve, mint például a Japánban tartózkodó brit-amerikai üdülőhajó, a Diamond Princess horvát utasai. A válságkezelő központ megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy a zágrábi kórház fertőzőosztályán kívül – az ország más területein – hol tudnának elkülönítési központokat létrehozni. Horvátországban még nem regisztráltak új koronavírussal fertőzött beteget, de elővigyázatosságból szombat óta néhány napra többeknek otthon, elszigetelten kell tartózkodniuk, így például egy egész spliti osztálynak és tanárainak, akik Velencében voltak kirándulni. Blazenka Divljak horvát kulturális miniszter felhívta az oktatási intézményeket, hogy mondják le Olaszországba tervezett útjaikat.
Szlovéniában hétfőn ülésezett a nemzetbiztonsági tanács titkársága. Maja Socan, a szlovén közegészségügyi hivatal munkatársa az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: eddig 13 embert vizsgáltak meg a vírusra, és mindegyiküket fertőzésmentesnek nyilvánították. Simone Repar Bornsek, az egészségügyi minisztérium államtitkára azt mondta: bár több városban is elfogytak az egészségügyi arcmaszkok, egyelőre nincs szükség ilyet hordani. Andrej Ster, a szlovén külügyminisztérium konzuli szolgálatának vezetője arról tájékoztatta a sajtó munkatársait, hogy a Diamond Princessről hazatért a másik két egészséges szlovén állampolgár is. Ketten már korábban hazautaztak. A fertőzött pár ugyanakkor továbbra is egy japán kórházban tartózkodik, állapotuk kielégítő. Jelezte, hogy kedden Olaszországban üléseznek a szomszédos országok külügyminiszterei, hogy megvitassák az együttes fellépés szükségességét. Az olasz-szlovén határt nem zárják le, az olasz közutak és repülőterek továbbra is biztonságosak – hangsúlyozta.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS