Hosszú utazás

Mobiltelefonját a múlt héten többször megcsöngettem. Nem vette fel, nem hívott vissza. Mi történt az öreg médiaharcossal? Szerettem volna meghívni a Pesti TV Boomerlázadás című műsorába egy jó beszélgetésre a televíziózásról. Nem gondoltam semmi rosszra, aztán érkezett a hír feleségétől, Novák Henriette-től, hogy férje, Sugár András meghalt. Küldött is egy személyes hangvételű írást szerkesztőségünkbe. Ebből néhány gondolatot kiragadok.

A kiváló, több nyelven beszélő újságíró, író, televíziós személyiség nyolcvannyolc évet ért meg. Pályáját – 1957-ben, nemzetközi jogi diplomával – az MTI-ben kezdte, ahová azonnal felvették fordító-újságírónak számos nyelvvizsga és a lenyűgöző nyelvtudás birtokában. Később a távirati iroda moszkvai, majd londoni tudósítója volt. Onnan „csábították” át 1971-ben a Magyar Televízióba, hogy A Hét című műsor főmunkatársaként legyen egyszersmind a köztévé első utazó tudósítója. Attól kezdve huszonhárom éven át több mint száz országból, tizenkét nyelven tárta elénk a nagyvilágot. Hétről-hétre több ezer riport-összeállítását láthattuk a Hétben – amelynek egy ideig főszerkesztője is volt –, később a Panorámában, mindig több oldalról bemutatva az események hátterét, szigorúan a tények mentén. A mindenhová bejutó riporter készített interjúkat a „politikacsinálók” nagyjaival; államok vezetőivel és koronás főkkel, császárokkal, királyokkal. Közöttük volt például Hailé Szelasszié, Mihály, az utolsó román király, Reza Pahlavi iráni sah, de a hétköznapi emberekhez is felkészült figyelemmel fordította mikrofonját, távoli tájakon is többnyire saját nyelvükön kérdezősködve.

Legfőbb munkaeszköze a pontosság, a hitelesség és a nézők tisztelete volt. Így adta kezünkbe első könyvét is: „A távolságot, mint üveggolyót…” (1977), kedvenc költőjétől, József Attilától kölcsönözve a címadó verssort. A riportutak háttértitkait tíz könyvben osztotta meg velünk. A „Dubček megszólal” címmel a prágai tavasz hősével készített exkluzív interjú története és teljes szövege magyarul is, angolul is megjelent könyvalakban.

Sugár Andrást az újságírói szakmából jól ismertem, többször dolgoztunk együtt a Magyar Rádióban. Közelebb a rendszerváltás idején kerültünk egymáshoz, amikor kiderült, hogy ki gondolta komolyan a Kádár-rendszer teljes átalakítását. Ekkor voltak olyan újságírók – sajnos a kisebbség –, akik a parlamentáris demokrácia mellett tették le a voksot, akik igenis úgy gondolták, hogy a kommunista rendszer bűneiért feleljenek a bűnösök, legyen igazságtétel; amely újságírók úgy vélték – Antall József miniszterelnök lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke akart lenni –, hogy Trianon óta az erőszakosan elszakított országrészek magyarjai hagyományaikban, nyelvükben, kultúrájukban hozzánk, az anyaországhoz tartoznak. Chrudinák Alajossal, Szaniszló Ferenccel, Szentesi Zöldi Lászlóval, Sugár Andrással és más munkatársaival együtt parádés Panorámát, Parabolát készítettek a bel- és külpolitikáról, leleplezve a volt kommunista nomenklatúra nyomulását a hatalom megszerzéséért, akik mindezért akár a hazájukat is elárulják.

A Magyar Televízió négy éve (1990–1994) dicsőséges korszak volt – amit rendre elhallgatnak –, mert a médiaháborúban döntő fölénnyel rendelkező balliberális túlsúllyal szemben – kilencvenhét százalékban övék volt a sajtó – az MTV meghatározó szerkesztőségei kiálltak a magyarság fennmaradása, a magyar nemzet, az Antall–Boross-kormány pozitív lépései mellett. Ilyenek voltak az objektív újságírás létrehozói a többi között a Híradó, A Hét – Pálffy G. István, Moldoványi Ákos, Murányi László, Csendes Csaba, Stefka István –, a Belpolitikai Szerkesztőség, a Szórakoztató műsorok stúdiója – Szalay Károly –, az Irodalmi és drámai főosztály munkái – Hajdufy Miklós –, az MTV Dokumentum Műsorok Stúdiójának vezetője, Gulyás János és sokan mások. Ez a kiállás súlyos, egzisztenciális következményekkel járt. A baloldal ismét megmutatta az 1919-es, véres kommün által ismert igazi arcát. Az MSZP–SZDSZ hatalomra kerülésekor elképesztő bosszúállás kezdődött a Magyar Televízióban. Csaknem kétszáz embert elbocsátottak – kirúgásokkal, nyugdíjaztatásokkal, műsorok átszervezésével –, vagy rendelkezési állományba helyeztek – ezer ember –, közéjük tartozott Sugár András polihisztor újságíró is. 1994-ben kényszerűségből letette a mikrofont. Eltűnt a képernyőről, nem éppen önszántából. Ereje teljében nyugdíjba küldték. Munkaügyi perét megnyerte, de mindhiába.

Ahogy szokás volt, aki nem tartozott a belpesti, liberális körhöz, azt az újságírót különféle hazugságokkal lejáratták, ellehetetlenítették vagy elhallgattatták. Ez történt Sugár Andrással is. Megvádolták, hogy Brezsnyev temetéséről sírva tudósított. Ezt a vádat visszautasította és azt írta a Magyar Nemzetben: „nem sírtam, röhögve talán mégsem közvetíthettem a temetést”. Megpróbáltak más fogást is találni rajta, hogy netán ügynök lett volna. Erre semmiféle bizonyítékot, dokumentumot nem találtak, nem úgy, mint számos külföldi tudósítónál, mint például Aczél Endrénél, de hát ő, ők a „mi kutyánk kölykei” voltak. Alkotó erejének, férfi korának teljében, a hatvanas éveinek elején a balliberális diktatúra megfosztotta szerelmétől, a televíziózástól.

Utolsó könyve, „Ötven év titkai” (alcíme: „A hatalom és én”, 2008) végül mindent elárul, ami kimaradt a riportokból és korábbi könyveiből. Keserűen, csalódottan búcsúzott e világtól? Nem tudom, de azt tudom, hogy bölcs humora, gyakori öniróniája mindig átsegítette, átsegíthette élete legnehezebb pillanataiban. Az utazó tudósító, a világjáró riporter útnak indult utolsó útjára. Hamvait szűk családi körben, egy dunai hajóról a szívének kedves folyóra bocsájtották. Ezúttal a Fekete-tenger felé vette az irányt – ki tudja, hová.

Fotó: MTI/Soós Lajos