A Libz of TikTok legújabb adásában Orbán Viktor tusványosi beszéde kapcsán beszéltünk arról, hogy vajon mennyire értik meg a jólétben felnőtt és jólétben élő magyar fiatalok azt, hogy miért is fontos foglalkozni és tisztában lenni a világpolitikai helyzettel. Nem mindegy ugyanis, hogy a megválasztott kormány milyen geopolitikai helyzetben kell, hogy kormányozzon, a világban zajló események ugyanis nagy hatással vannak a belpolitikára is. Háborúk, ideológiai- és gazdasági válságok követik egymást sorra, ez pedig bizony ha tetszik nekik, ha nem, a belpesti jólétben élő, “örökkéegyetemista” fiatalokra is hatással van. Azt, hogy ezeket jelenleg csak kevésbé érzik meg, jelenleg egyedül Orbán Viktor politikájának köszönhetik….
Facebook hozzászólás
Zebegény
2024-07-30 at 10:15
Ha már világpolitika .
Magyarország az új vízumrendszerrel kinyitja Schengen kapuit az orosz kémek előtt.
Magyarország júliustól kibővítette a Nemzeti Kártyával magyarországi munkavállalásra jogosultak körét. Korábban főleg szerb és ukrajnai vendégmunkások dolgozhattak ezzel a kártyával Magyarországon, mostantól azonban néhány újabb balkáni ország mellett már Oroszországból és Belaruszból is igényelhető ez a munkavállalási forma. Ehhez nem kell benyújtani konkrét munkaerőigényről szóló igazolást sem, így várhatóan könnyebb lesz azt megszerezni.
Zebegény
2024-07-30 at 10:09
”
Ideje lenne végre a kényelemben élő fiataloknak is világosan látni a világpolitikát ”
És a Magyarországit is !
KSH: Akkorát fékezett a magyar gazdaság, hogy kezdhetjük elengedni a megmaradt növekedési álmokat is.
És ezek a Fidesz által kézivezérelt KSH számai. Annak a KSH-nak a számai, ami nem számolja bele az átlagfizuba a közmunkások és az 5 fő alatti vállalkozások munkavállalóinak fizuját, viszont a foglalkoztatottak között már ott vannak. Ahogy utóbbiba beleszámolja a külföldön dolgozó magyarokat is. Gondolhatjátok, mi lehet a valóságban..
Endedworld
2024-07-30 at 09:50
“Ha jól megy a gazdaság, az csak a zseniális Orbánnak köszönhető, de ha rosszul, arról mindig a külső körülmények tehetnek.”
Ilyan, amikor valaki azon gúnyolódik, amit nem ért.
IGEN, bazzeg, egy ország sikere MINDIG az ország vezetésének saját érdeme. A világ többi része nem érdekelt abban, hogy nekünk jobb legyen.
Ha pedig feltételezed, hogy egy ország kormánya nem hazaáruló (a mai világban ez egyre kevésbé evidencia), akkor IGEN, a körülmények azok, amik keresztbe tudnak tenni a sikernek.
Azon lehetne vitatkozni, hogy a magyar kormány milyen hatékony és milyen hatásos, a lehetőségek kihasználásában, meg a problémák kezelésében… de tudod, ahhoz vitapartner is kellene.
A világpolitika nagymestere
2024-07-30 at 09:02
Ha jól megy a gazdaság, az csak a zseniális Orbánnak köszönhető, de ha rosszul, arról mindig a külső körülmények tehetnek. Akárhogy is, a fideszre kell szavazni.
Most már minden fiatal érti a világpolitikát!
Köszönjük a házi feladatot, Dórika, leülhetsz!
pm
2024-07-30 at 08:16
amíg megelégszenek a fb által szállított hírekkel addig nem fogják látni.
Azt látják csak amit az orruk elé lógatnak. Tisztelettel, de ez az oldal is válogatja a híreket.
Mivel nincs független média, ezért a világképet össze kell legózni a darabkákból.
Kevés fiatal van akit ez valóban érdekel, nem tudom hibáztetni őket.Gyermekkén körülöttük forgott a világ, fiatalként jó esetben még mindig a szüleik védernyője alatt vannak.
Amíg tanulnak, és nincs valódi feleősségük, addig minden olyan távolniak tűnik. Aztán minkába állsz, családod lesz, és hirtelen fontossá válik a napi betevő. Érdekessé válnak az adókedvezmények etc..és ezáltal lsz érdekes a politika. Amikor már látja hogy miért is nem mindegy hogy mit választ. Meg hogy mindegy ki mit mond a sültgalamb nem repül magától a szájukba, és a kerítés sem lesz kolbászból holnaptól, csak azért mert valaki azt ígéri..
Lövésem sincs ma hol oktatnak vagy oktatnak e széles körben jogi ismereteket. Pedig nem ártana, mert ezeken keresztül lehet megérteni a jogokat és kötelezettségeket.