Pesti Srácok

Rutte egyből Ukrajnába küldené a NATO-t a béke után

Szijjártó kiosztotta a fontoskodó Ruttét
Szijjártó kiosztotta a fontoskodó Ruttét

Kijevbe utazott a NATO–főtitkár, Mark Rutte, aki – a Sky News beszámolója szerint – Volodimir Zelenszkijjel tervez tárgyalásokat folytatni. A látogatást nem jelentették be előzetesen: az ukrán elnök az X-en tette közzé, amint a NATO-főtitkárával épp egy emlékművet csodálnak a városban.

Beszédében a tisztviselő arra figyelmeztetett, hogy a konfliktus befejezéséhez vezető békemegállapodás elérése nehéz döntéseket igényel. Mondta ezt a háromoldalú béketárgyalást megelőző napon.

A katonai szövetség vezetője ismertette, hogy Kijevnek erős támogatásra van szüksége. Hozzátette, az Egyesült Államok, Európa és Kanada már jelezte készségét bizonyos biztonsági garanciák nyújtására.

Hangsúlyozta, amint megszületik a békemegállapodás, a segítséget vállaló szövetségesek fegyveres erői, légiereje és haditengerészete azonnal megjelenik Ukrajnában, míg a NATO többi tagállama más formájában járul hozzá a támogatáshoz 

– számolt be róla az ukrán RBK. Ukrajna nyugati szövetségeivel egy háromfázisú biztonsági garanciatervet dolgoztak ki, amely egy jövőbeli tűzszünet megsértése esetén koordinált katonai válaszlépést is kilátásba helyez. A tervet a Financial Times forrásai tárták fel, miközben a háromoldalú béketárgyalások Abu-Dzabiban folytatódnak.

 

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.