Ideológiai terror a magyar egyetemeken!

A szélsőliberális értelmiség által folytatott kultúrharc, ami tulajdonképpen egy Endlösung, végső megoldás a magyar kultúra és a nyugati természettudomány kipusztítására is, izgalmas szakaszához érkezett. Végre lehet róla nyilvánosan beszélni, hogy a szélsőliberális egyetemi elit gátlástalanul ideológiai agymosást folytat a magyar egyetemeken, valamint lehetetlenné teszi az ideológiailag semleges oktatást mind a tanrendben, mind a személyzeti politikájában. Az egyetemi függetlenségre, a tanszabadságra hivatkozva és azok mögé bújva olyan ideológiai homokozót hoztak létre szinte minden társadalomtudományos szakon, amelyhez csak a Kádár-rendszer ideológiai zártsága hasonlítható.

Van azonban egy jelentős különbség az egykori diktatúra ideológusai és a mai szélsőliberális ideológiai zombik között. Már a hetvenes évek elejétől alig lehetett olyan embereket találni a magyar egyetemeken, akik magánbeszélgetésben egy-két pohár alkohol után ne fogalmaztak volna meg határozott kétségeket a szocializmus kurrens elmélete és gyakorlata irányában. Magyarán szinte senki sem gondolta, hogy az emberi lélekkel, az alapvető emberi tulajdonságokkal szembemenve lehet társadalmat építeni, átalakítani, reformálni, sikeresen működtetni. Arról nem is beszélve, hogy a szocializmus gazdasági életképtelensége még a pártvezetés számára is világos volt. A mi zombikáink azonban vakon hisznek, mint egy egyetemi DISZ-titkár 1952-ben.

Jómagam 1986 és 1996 között mindenféle egyetemekre, meg szakokra jártam, így módom volt megtapasztalni, hogy egy műszaki főiskolán 1986-ban, a korábban az intézmény párttitkáraként is fungáló, negyvennél jóval fiatalabb PG-tanár (politikai gazdaságtan, a szocialista közgazdaságtan) gyakorlatilag fő- és teljes műsoridőben arról beszél, hogy a szocializmus gazdaságilag működésképtelen. A rendszerváltás és az utána következő 5-6 év is úgy telt el az egyetemeken, hogy gyakorlatilag ideológiamentes képzés folyt a társadalomtudományos szakokon, néhány elszánt jobboldalit és néhány egzaltált liberálist leszámítva legfeljebb egy-két zakkant újbalos kommunista engedte meg magának, hogy szaktárgyakat ideológiailag szennyezetten oktasson. A kilencvenes évek elején-közepén egy vidéki bölcsészkaron úgy lehetett társadalomtudományos diplomát szerezni, hogy a hallgatók ideológiailag sokszínű, és semleges, az ideológiavezéreltség veszélyeit nagyon világosan bemutató képzést kaptak, még az egyébként liberális oktatóiktól is. Emlékeim szerint még egy olyan feketeöves liberális is, aki egyébként egy budapesti kerületi SZDSZ-csoport elnöke volt, képes volt olyan órát tartani a filozófia szakon, amelyben az ő ideológiai elkötelezettsége a személyisége érdekességeként és nem egyedüli üdvözítő igazságként jelent meg.

Ezek az emberek vitaképesek is voltak és akartak, szerettek is vitatkozni, sokszor még aktuálpolitikai kérdésekben is készek voltak értelmes egészként tekinteni a nem liberális álláspontokra. Ez a hangulat azonban a kilencvenes évek második felében pillanatok alatt elenyészett. Az első Orbán-kormány időszakában már nyílt politizálás folyt a PhD-kurzusokon is, ahol az ember döbbenten tapasztalta, hogy elvileg jobbos professzorai szinte csak a szélsőliberális elköteleződésüket az órákon nyíltan reklámozó oktatókat hívnak meg, nem is beszélve arról, hogy a hallgatok nagy része is liberális aktivistaként viselkedett mindenütt. Némelyik óra olyan volt, mint egy alapszervezeti pártgyűlés, ahol megbélyegzik az osztályellenséget és az elhajlókat. Ahogy egy egyébként szintén liberális, de normális felebarátom mondta a férfi vécében pisilés közben, ennek a karnak most nem MSZMP-s alapszervezete van, hanem SZDSZ-es.

Ezekről az evidenciákról nem is lenne érdemes írni, ha nem arról értesülnénk mindenhonnan most is, nyolc év jobboldali kormányzás után, hogy szinte mindegyik egyetemen a társadalomtudományt megcsúfoló, primitivizált, csak az elmúlt néhány évtized szélsőliberális szakirodalmán és doktrínáján alapuló, a természettudományos, antropológiai kontextusokat, a tudomány fejlődését és változását figyelmen kívül hagyó, primér aktivistaképzés folyik. Ennek hitvallásszerű beismerése tekinthető meg a következő szövegben:

#tiltakozomönmagamellen

Hammer Ferenc, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője melletti kiállásként ezúton hivatalosan is tiltakozom önmagam ellen és szeretném feljelenteni önmagamat a páratlan színvonalú oknyomozói munkát végző 888.hu-nál.

Pintér Dániel Gergő az elmúlt években hang- és videófelvételekkel egyértelműen bizonyítható módon több száz alkalommal beszélt

– a magyar médiapiac szervilizmusáról, átpolitizálódásáról;

– a kormánypropaganda etikátlanságairól;

– a mindenkori hazai értelmiség szerepvállalásának fontosságáról;

– a politikai kommunikáció felelősségéről;

– a gyűlöletkampányok és a fakenews veszélyeiről;

– a kormány kommunikációs torzításairól;

– a Miniszterelnök szakpolitikai melléfogásairól;

– az oktatás, a tudomány és a gondolat szuverenitásáról;

– a PR szakma morális szabályrendszeréről.

Bár ezen témák tárgyalása során igyekeztem mindvégig

– tiszteletben tartani eltérő világlátású hallgatóimat,

– a közéleti témákhoz objektív elemzőként, érvek és ellenérvek mentén hozzányúlni,

– valamint teret adni az érdemi vitára és szabad véleménynyilvánításra,

mégis határozottan kérem a szerkesztőket, hogy súlyosbító körülményként vegyék figyelembe, hogy a fentieket nemcsak

– féltucat felsőoktatási intézmény és független képzés oktatójaként;

– számos szakmai konferencia előadójaként;

– nagyszámú tanulmány és cikk szerzőjeként;

– 50+ hazai médium felkért szakértőjeként;

– de magánemberként, a heti rendszerességgel ‘sub rosa’ megszervezett baráti sörözésekkor is megtettem.

Ha mindez nem lenne elég bűn, azt az unortodox elvet is büszkén vállalom, hogy a fenti témák alapvetően nem egy baloldali-jobboldali / liberális-illiberális tengelyen megvitatandó diskurzus sarokpontjai.

Köszönöm, hogy nyilvános karaktergyilkosság keretében megtisztítanak önmagamtól és remélem, hogy a jövőben még több identitáskereső 19 éves egyetemistát tudnak pártpolitikai szócsövekként rekrutálni “Éljen Soká a Gondolatrendőrség”-jeligére.

Tisztelettel: PDG

Amikor azt mondjuk, hogy a liberalizmus alapvetően pszichológiai probléma, akkor erre gondolunk. Amikor elkezdtek feltünedezni az ilyen személyiségtípusú emberek az SZDSZ-ben és annak környékén, akkor még a saját ideológiai környezetük is visszarettent tőlük. Az MSZP gyorsuló ütemű haldoklásának kezdetét is az jelentette, amikor Gyurcsány győzelmének környékén ez a személyiségtípus letarolta a pártvezetést.

Alapvető, hogy megértsük, mi ez a jelenség, és miért annyira veszélyes az egyetemi oktatásra. Ez az ember egyetemi oktatóként teljesen bizonyos abban, hogy az ő meggyőződése az objektív igazság. Nem tesz különbséget tudományos kutatás, kérdések és válaszlehetőségek között, bizonyosan tudható és bizonytalan között, megismerhető és megismerhetetlen között; ő tudja. Nem hisz, nem sejt, nem bizonytalan, nem elgondolkozó; ő az abszolút tudás birtokosa. És nagylelkűen ezt a tudását át is adja mindenkinek, aki elé kerül a diktatúra elnyomott felsőoktatási rendszerében. Az ilyen hozzáállású emberekkel egyszerűen nem lehet beszélgetni. Ezért beszélgetnek csak egymással. De a hallgatókat mégsem kellene kitenni ennek a tökéletes belterjességnek.

Hogy világos legyen, az ilyesmi akkor is elfogadhatatlan, ha valaki ugyanezt a mutatványt a jobboldali hitrendszerek kritikátlan bizonyosságával és kizárólagosságával adja elő. Világnézetileg semleges oktatást akarunk az egyetemeken; azok a magyar nemzet, a magyar állam intézményei, és nem szélsőliberális és újkommunista aktivistaképzők.

Egy egyetemen ugyanis nem az igazságot tanítják, hanem az igazság keresésének a módszereit, lehetőségeit és az igazság keresésének a történetét. Azt, hogy dicső elődeink miket gondoltak, miket kutattak és mekkorákat voltak szívesek tévedni az emberi értelem legnagyobb dicsőségére. A végső igazságok hirdetői nem egyetemre valók, és a XX. század tapasztalatai alapján közveszélyesek is.

Az egyetemnek az a dolga, hogy világossá tegye, mindenben kétkednünk kell, kritika tárgyává kell tennünk saját meggyőződéseinket, különösen azokat, amelyekben hinni akarunk, mert azokban olyan jó hinni. Azért vagyunk értelmes lények, mert tisztában vagyunk minden absztrakt tudásunk bizonytalanságával és tudjuk, hogy az a tudásunk, miszerint a káposztáskocka a legjobb étel a világon, csak ránk érvényes (feltéve, hogy ezt a szörnyűséget valaki egyáltalán tarthatja a világ legjobb ételének).

Nem az a bajunk a szélsőliberalizmussal, hogy mi tévesnek és károsnak tartjuk. Hanem az, hogy ő maga kizárólagosnak tartja magát és teljesen kizárja mind az önreflexió, mind a külső kritika lehetőségét, miközben ezt mindenki mástól elvárja, ráadásul mindenkitől a liberális eszmerendszer alkalmazásával várja el. Szerzőnk egy másik szélsőliberális melletti kiállásnak álcázza a saját tökéletességének manifesztumát. Ironikus, hogy ennek eszköze a Facebook. Hiszen az pont erre az egyre való.

A kizárólagosságnak nincs helye egy egyetemen. Az abszolút tudás birtokosai nem egyetemre, hanem valamiféle templomba valók. De már a nyugati vallások is túlléptek ezen a fajta bizonyosságon, úgyhogy talán az iszlámot tudom javasolni ehhez a pszichológiai attitűdhöz.