Pesti Srácok

Így énekelték Pozsonyban a tiltakozók a betiltott magyar himnuszt (VIDEÓ)

Zengett a magyar himnusz Pozsonyban, a kedvezőtlen időjárás ellenére ugyanis vasárnap több százan jelentek meg a szlovák parlament előtt, hogy tiltakozásuknak adjanak hangot a botrányos himnusz-törvény elfogadásával kapcsolatban – írja a ma7.sk. A tüntetésen elhangzott: "a mai napon Pozsonyban, ahol a magyar történelem talán legnagyobb csatája zajlott, és megannyi magyar királyt koronáztak meg, a magyar himnuszt kell most megvédenünk". Hozzátették: "kérjük és követeljük továbbá, hogy a szlovák kormány és parlament kérjen bocsánatot Zsák Malina Hedvigtől és családjától; a kettős állampolgárságról szóló törvény eltörlését, a szabad nyelvhasználatot, és jelképeink, többek között a magyar zászló használatát".

A portál vasárnapi beszámolójában arról ír: május 5-én, vasárnap a "Himnuszunk a szabadságunk" címmel tüntetést szerveztek a pozsonyi vár mellett, a parlament épülete előtt. Halász Béla, a rendezvény egyik főszervezője elmondta:

Hozzátette: a törvényt 108 parlamenti képviselő szavazta meg, köztük olyan magyar képviselők is, akik állítólag figyelmetlenségből nyomták meg az igen gombot, majd később bocsánatot kértek. Vezetőjük, Bugár Béla később pedig már úgy nyilatkozott: semmi értelme a tüntetésnek, és a törvény is rendben van. Halász Béla szerint a képviselők tette megbocsáthatatlan, és ezzel csak azt bizonyították, hogy alkalmatlanok a felvidéki magyarság képviseletére. Halász Béla arról is beszélt:

PestiSracok facebook image

Kiemelte?

A tüntetésen felszólalt Ondrej Dostál (SaS) szlovák képviselő is, aki elmondta: azon szlovák emberek és politikusok nevében van most itt, akik nem gondolják, hogy be kellene tiltani Szlovákiában a magyar vagy bármelyik más himnuszt. Hozzátette: bármelyik demokratikus ország himnuszának eléneklése pedig nem árt senkinek és semminek. Egy ilyen dolgot nem lenne szabad betiltani.

Neszméri Tünde, a Csemadok képviselője a tüntetésen arról beszélt: a Csemadok érdekvédelmi és kulturális szervezetként az elmúlt hetven évben mindig kiállt a magyar oktatás mellett. Kiemelte:

Hozzátette:

Az eseményen Harangozó Gyula, felvidéki származású Kossuth-díjas művész is felszólalt, aki szerint a felvidéki magyarságot nézve nagyon fontos elmondani, hogy rendesen dolgozó, becsületesen adót fizető és országot építő polgároktól van szó, akiktől most meg akarják vonni a saját nemzetük manifesztálását, és azt, hogy naponta megélhessék magyarságukat, hogy magyarul tanulhassanak, és magyarul beszélhessenek.

A beszédek közben Korpás Éva előadóművész a tüntetőkkel közösen énekelte el az A csitári hegyek alatt című magyar népdalt, majd Écsi Gyöngyi népdalénekes, előadóművész szintén a tömeggel a Felszállott a páva című népdalt énekelte el. A tüntetést záróakkordjaként a tiltakozók a magyar Himnuszt Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik frontemberének felvezetésével énekelték el.

A tüntetés során jelentették be, hogy Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke meghívta a tüntetés szervezőit, majd sajtótájékoztatót tart.

Az eseményről szóló teljes videós beszámolót itt tekinthetik meg.

Forrás: ma7.sk; Fotó: Himnuszunk a szabadságunk/facebook.com

Ajánljuk még