magyar himnusz
Gurmai Zita azt követelte a kormánytól, hogy adja át a terepet az egészségügyben az MSZP szakembereinek – Karanténvlog!
Sajnos tényleg mindig van lejjebb és lejjebb, a magyar baloldal jelenlegi színvonala mind szellemi, mind erkölcsi tekintetben teljes mélyponton van. Ezt az állapotot ezen a héten is többen támasztották alá a vert sereg soraiból, a Karantén pedig leste az alkalmat, hogy lecsapjon. E heti kedvencünk mégis Gurmai Zita volt, aki pontatlanságoktól, hamis állításoktól hemzsegő parlamenti felszólalásában ismét mantraszerűen ismételgette a baloldal az egészségügyet ostorozó paneleit. Az ostoba szólamokba azonban egy csipetnyi akaratlan humor is került, hiszen Gurmai kijelentette, hogy ha a kormány nem tudja megoldani az egészségügy gondjait, akkor adja át a terepet az MSZP szakembereinek, akik majd megoldanak mindent. Jakab Péter sem akart lemaradni a hét legnagyobb otrombaságai verseny különdíjáról, ezért, miután el kellett tűnnie a Jobbik éléről, vidéken mossa maradék híveinek agyát, látványos képeket posztolva arról, hogy a vidéki emberek mellette állnak. Ezekből a remek performanszokból olyan komikus jelenetek sülnek ki, mint amikor vendéglátója elmondja a kamerába, hogy jövőre a nép fele megfagy és éhen fog halni, Jakab elvtárs pedig bőszen bólogat. A Karantén ezen kívül a károgó Varju újabb, habzó szájú fröcsögését sem hagyhatta ki a felhozatalból, hiszen a DK vörös bikája ismét beleakasztotta a szarvát a valóságba, és újból vereséget szenvedett. A vlog elején azonban a magyar válogatott történelmi sikerével is foglalkoztunk, hiszen a magyarokat folyamatosan becsmérlő angolok hazai pályán kaptak ki 4–0-ra csapatunktól. A nagy szívvel és rendkívül jól játszó magyar csapat a magyar himnuszt kifütyülő, és obszcén rasszistázó óbégatást felmutató angol szurkolókat méltó módon „intézte el”, óriási örömet és büszkeséget okozva minden magyar embernek. Nézzétek most is a Karantént, megéri! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.