Csak azért is magyar himnusz!
Hiába minden ártó szándék: már most látszik, hogy a paranoiás szlovák himnusztörvény nem fogja elrettenteni a dunaszerdahelyi DAC-szurkolókat és a felvidéki magyarságot nemzeti imánk éneklésétől. Éppen ellenkezőleg: megerősíti őket magyarságukban. Lehet, hogy éppen most „hivatalosan” nem Magyarország része a Felvidék magyarlakta része – „nem hivatalosan”, szívben-lélekben viszont igenis a magyarok földje, a magyarok országa. És amíg itt magyarok élnek, hervadt jogszabályokkal soha nem fogják tudni betiltani a himnuszunkat. Sőt, annál szebben, annál DAC-osabban énekeljük majd!
Mint bizonyára mindannyian értesültek róla, a híresen nagyvonalú szlovák parlament
Beleléptek a gereblyébe
Az idétlen szlovák paragrafus olyan, mint a letámasztott gereblye: hajlamos orrba vágni a gazdáját... Az már most látszik: a magyar- és himnuszfóbiás törvény visszafele sült el.
Nem megrémiszti, eltántorítja a dunaszerdahelyi DAC-szurkolókat és a felvidéki magyarságot nemzeti himnuszunk éneklésétől – éppen ellenkezőleg: megerősíti őket nyelvükben, magyarságukban. Hiszen: „Teher alatt nő a pálma.”
A törvénymódosítást nem titkoltan a DAC focicsapatra szabták. Az egyik előterjesztő, Dušan Tittel egykori labdarúgó a vita során azzal érvelt: nem jó úgy focizni a DAC-stadionban (legalábbis az ellenfélnek), hogy előtte eléneklik a magyar himnuszt. Ennyi arrafelé pont elég egy ilyen törvénymódosításhoz... Tittel egyébként annak a Szlovák Nemzeti Pártnak a képviselője, amelynek korábbi elnökét, Jan Slotát volt alkalmunk megismerni. (Ő az, aki, míg pártja tagja volt a kormánykoalíciónak, egyvégtében Budapesttel riogatta választóit, revansistának, fasisztának nevezte a magyar kormányt. Tán még ma is véres karddal a kezében szaladgálna Felvidék-szerte, ha időközben meg nem bukik.)
Természetesen megszólalt a DAC tulajdonosa, Világi Oszkár is. Kijelentette: márpedig a csapat stadionjában ezek után is énekelni fogják a magyar himnuszt, mi az, hogy... Ha megbüntetik őket (akár 7000 eurós, vagyis nagyjából 2,2 millió forintos lehet a bírság), akkor sem visszakoznak. Befizetik a büntetést, ám nem esnek térdre. Ne a magyarellenességen alapuljon a szlovák nemzeti öntudat! – javasolta a karakán tulajdonos. Miközben megsüvegelendő Világi Oszkár bátorsága, csendben azért tegyük föl a költői kérdést:
De hát akkor min alapuljon a szlovák nemzeti öntudat, ha nem a magyarok egzecíroztatásán? Tán hosszú és világraszóló történelmükön? Bartók Béla, Liszt Ferenc, Benyovszky Móric és a többi, tőlünk elcsent „szlovák nemzeti hős” imádatán?
Tartok tőle, hogy önképük, nemzeti öntudatuk csak akkor tartható fönt ideiglenesen, ha kényszeresen bemagyarázzák maguknak: azért nincs történelmük, mert mi, magyarok elvettük tőlük, mert mi elnyomtuk őket. Hogy hazugság az egész? Hát persze. De annyit ismételgetik, hogy lassan már elhiszik.
Meddig tart a magyarok országa?
Persze, az is egy izgalmas és mindig időszerű kérdés, mi számít „más ország himnuszának” a Felvidéken. Halovány történelmi ismereteinkre támaszkodva joggal gondolhatjuk: a magyar szó, a magyar himnusz, a magyar gyermekkacaj csaknem másfél ezer éve otthon van a Felvidéken. Ezt a Nyugatról kinevezett új „üzemeltető” elmúlt száz esztendei, mégoly erőszakos beolvasztási, elüldözési kísérletei sem tehetik semmissé.
Lehet, hogy éppen most „hivatalosan” nem Magyarország része a Felvidék magyarlakta része – nem hivatalosan, szívben-lélekben viszont igenis a magyarok földje. Ahol magyarok élnek a Kárpát-hazában, ahol magyarul sírnak és szeretnek, ahol magyarul keresztelnek és temetnek és ahol a magyar himnuszt éneklik: az bizony a magyarok országa. Még ha az illetéktelen, kisebbségi érzéstől gyötört új „üzemeltető” ettől görcsös rángásokat kap is.
Ahonnan viszont kivonulunk, ahonnan eltűnik a magyar szó, a magyar lélek – az bizony már nem hivatalosan sem nevezhető „magyar országnak”. Akármi is legyen a hivatalos neve annak a helynek, ahol élünk, mindenhol őrizzük meg szüleink, őseink magyar nyelvét, hitét, kultúráját. És csak azért is énekeljük minél szebben, minél „DAC-osabban” a magyar himnuszt!
