felvidék
Elmúlt a szégyen Felvidéken, mert annyira nem érdekel már senkit a magyar párt
Nyolc évvel ezelőtt hívtak dolgozni a PestiSrácokhoz, miután írtam a portálnak két cikket az akkori szlovákiai parlamenti választásról – még külsősként. Már akkor is bukásról számoltam be: a Magyar Közösség Pártja (MKP) 2010-hez és 2012-höz hasonlóan 2016-ban sem tudta elérni az 5 százalékos bejutási küszöböt. Az azóta eltelt nyolc évben volt két további parlamenti választás, két európai parlamenti választás, és egy elnökválasztás magyar jelölttel; a magyar képviselet pedig mindegyiken ugyanolyan eredményt ért el, ami nem is meglepő annak tükrében, hogy mindegyik előtt ugyanazt csinálta. Most már végképp semmi értelme a finomkodásnak, a bárki érdekeire vagy akár érzéseire tekintettel levésnek. Ideje minden szinten kimondani, hogy ami volt és van, az a teljes kudarc, kilátástalan zsákutca, és semmit sem szabad ebből úgy csinálni tovább, ahogy az utóbbi másfél évtizedben. Gubík László: Mi magyarok arra vagyunk rendelve, hogy az egész Kárpát-medencének adjunk jövőképet (ünnepi PS-interjú)
“A Kárpát-medence kellős közepén élünk mi, magyarok, és tulajdonképpen arra vagyunk rendelve, hogy valahol ennek a térségnek jövőképet adjunk és a politika ütőerén rajta tartsuk az ujjunkat. Ezt a külhonban nemcsak minden magyarnak, hanem a velünk élő más nemzetiségeknek is érteniük kell, hiszen a Kárpát-medence jóléte nekik is jólétet hoz” - mondta a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Gubík László, felvidéki Magyar Közösség Pártja ifjúsági szervezete, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke, a martosi székhelyű Esterházy Akadémia alapító igazgatója. Úgy folytatta: Merjünk bátrak lenni, merjük megfogalmazni a céljainkat, még akkor is, ha az aktuálpolitikai helyzetben ez nem feltétlenül kényelmes és nem könnyű. A néhai Duray Miklós életművét felidézve Gubík László azt kérte a külhoni magyar politikusoktól, hogy ha ha nemzeti ügyekről van szó, akkor ne választási ciklusokban, pártérdekben, kvótákban és kompromisszumokban gondolkozzanak. Az anyanyelv az otthon melegét adja - A tavalyi kiugró eredményekben bízik a felvidéki Pedagógusszövetség
Az államnyelv csak egy közlésnyelv, de az anyanyelv az otthon melegét adja, amelyre nagy szüksége van a gyermekeknek - fogalmazott portálunknak Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke, kiemelve hatéves korban nem azzal kell elsősorban foglalkozni, hogy a gyermek mennyire tudja az idegen nyelvet, hanem azzal, hogy a saját anyanyelvén kiteljesedjen. Fekete Irén az iskolaválasztással kapcsolatos problémákkal kapcsolatban többek között elmondta, bízik benne, hogy idén is eléri a beiratkozók száma a tavalyi fantasztikus eredményt, amikor 3.852 kisdiák ült be az első osztály padjaiba. Ugyanakkor hozzátette, mintegy száz kisiskola sorsa függ a széleskörű társadalmi, önkormányzati és szakmai összefogás sikerességétől. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.