Elmúlt a szégyen Felvidéken, mert annyira nem érdekel már senkit a magyar párt
Nyolc évvel ezelőtt hívtak dolgozni a PestiSrácokhoz, miután írtam a portálnak két cikket az akkori szlovákiai parlamenti választásról – még külsősként. Már akkor is bukásról számoltam be: a Magyar Közösség Pártja (MKP) 2010-hez és 2012-höz hasonlóan 2016-ban sem tudta elérni az 5 százalékos bejutási küszöböt. Az azóta eltelt nyolc évben volt két további parlamenti választás, két európai parlamenti választás, és egy elnökválasztás magyar jelölttel; a magyar képviselet pedig mindegyiken ugyanolyan eredményt ért el, ami nem is meglepő annak tükrében, hogy mindegyik előtt ugyanazt csinálta. Most már végképp semmi értelme a finomkodásnak, a bárki érdekeire vagy akár érzéseire tekintettel levésnek. Ideje minden szinten kimondani, hogy ami volt és van, az a teljes kudarc, kilátástalan zsákutca, és semmit sem szabad ebből úgy csinálni tovább, ahogy az utóbbi másfél évtizedben.
Felvidékiként természetszerűleg az én dolgom volt a lapnál a fontosabb szlovákiai események megírása, így a mindenkori választásoké is. Most ugyan Karácsony Gergely háromszáz szavazattal bemákolt újrázása, Magyar Péter kettyós tombolása meg a Fidesz választási győzelme és az összeurópai eredmény eléggé elvonta minden másról a figyelmet, de attól még nyugodtan születhetett volna cikk a szlovákiai eredményről is magyar szempontból. Utólag engem is megdöbbentett, hogy eszembe se jutott megírni, mert annyira nem történt semmi érdemleges.
A magyar párt elindult, és hozta a szokásos vereséget.
Az a vergődés, az a hiteltelen mellébeszélés, amivel mindig próbálnak kimosakodni az aktuális bukásból meg úgy általában a teljes ötlettelenségből, lassan már a keményvonalas híveket meg a párttagokat se érdekli különösebben. A mezei választót meg aztán végképp hosszú évek óta hidegen hagyja a Magyar Koalíció Pártjáról (MKP) a 2009-es pártszakadás miatt előbb Magyar Közösség Pártjára (MKP), majd Magyar Közösségi Összefogásra (MKÖ), aztán Szövetségre, végül Magyar Szövetségre átkeresztelt nyomor.
A párt a 2010-es, meglepetésszerű bukása óta önmagával van elfoglalva. Hosszú éveken és választásokon át ment a sebnyalogatás, hogy Bugár Béla milyen nemtelenül elárulta a felvidéki magyarságot, és az MKP miatta esett ki a parlamentből. Ez amúgy alapvetően igaz, csak ugye kit érdekel? Bugárral és pártjával történtek dolgok, végighaladtak egy teljes sztorin az üstökösszerű felemelkedéstől a lassú hanyatláson át a földbe állásig, amíg az MKP teljesen belesüppedt a tétlen, dohos önsajnálatba.
„Mi vagyunk a magyar párt, úgyhogy a magyarok szavazzanak ránk!”
– üzenték egymás után öt elbukott parlamenti választás kampányában, és a kincstári optimizmusuk tényleg azt sugallta, hogy elhitték, más eredmény jön majd ki, ha ugyanazt csinálják.
A befelé, és egyúttal a választóktól elfordulás megkoronázása volt az a melodráma, amelyet évekig elhúztak a végül önmaga paródiájává vált pártegyesítéssel. Ennek tragikus lezárásaként jött létre a minden lehetséges szereplőt közös pártba összegereblyéző világnézeti katyvasz, a színtelen-szagtalan Magyar Szövetség, amely mostanra képes alulmúlni a néhai MKP-t is.
Minden rosszban van valami jó; legalább szégyen nem lengi már körül mindezt, mert mostanra voltaképpen nem érdekel senkit.
Egyetlen valamirevaló politikai ötlet nélkül, a derékhadat tekintve kevés személyi változással ballagott végig az MKP/Magyar Szövetség ezen az egészen arcpirító bukássorozaton 2010 és 2024 között. A párt listavezetője és legsikeresebben szereplő jelöltje a mostani EP-választáson az a Berényi József volt, akinek az elnökletével a 2012-es és a 2016-os parlamenti választást bukta el a párt. Rajta kívül csak egy jelölt ért el számottevő eredményt most. Orosz Örs 2020-ban bukkant fel a párt körül a csapatával, fiatalos lendületet, új ötleteket ígérve. Ám ezek helyett azzal vétette észre magát többek elbeszélése szerint, hogy ingerült hangnemben vonta felelősségre telefonon vagy akár személyesen azokat az újságírókat és közéleti szereplőket, akik nem neki tetszően nyilatkoztak valamit. Mindezt fokozva, az EP-választási kampányban már személyeskedésig fajuló veszekedést produkált a Körkép.sk főszerkesztőjével a pártja sajtótájékoztatóján.
A magyarpéteri modort ugyancsak guruló eurók kísérik.
A Progresszív Szlovákia (PS) EP-listavezetője, Ódor Lajos fél évig volt a globalista szakértői kormány miniszterelnöke, és véletlenül pont ez az időszak hozott izgalmas pénzügyi sikereket Orosz Örs számára is. A globalista–liberális körökkel már a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezőjeként gyümölcsöző kapcsolatot kiépítő Orosz civil szervezete számára bőkezűen megnyíltak a pénzcsapok Ódor miniszterelnöksége alatt, a guruló eurókat pedig sikerült jelentős részt családi cégen belül elköltenie.
Következménynélküliség, vesztesek keringője, ötlettelenség, pénzügyi élősködés – ennyi megújulást tudott tehát megszervezni magának a felvidéki magyar párt, miközben a tagság és a tábor is megszokta a sikertelenséget. Az az ember érzése, hogy már el sem várják az eredményt a mindenkori vezetéstől.
Alapállássá vált a parlamentből kimaradás, az MKP, majd a Magyar Szövetség beszorult az önkormányzati pozíciókba, azt sugallva, hogy a magyarság csak afféle helyi jelentőségű közösségekből áll, országos jelenlét nélkül. Ez pedig ezzel a politikával maradéktalanul be is következik, belátható időn belül.
Általában túl meredek és forradalmi gondolat, hogy mindenkit ki kell dobni a régiek közül, akik lelkén ezek a kudarcok száradnak, hiszen nem szabad kiönteni a fürdővízzel együtt a gyereket is. Itt azonban tényleg nincs gyerek, csak sivár terméketlenség. Itt nem haragból vagy bosszúvágyból van szüksége teljes sorcserére a felvidéki magyarságnak, hanem önvédelemből.
