Pesti Srácok

Hirtelen fontosak lettünk – Magyarkodáskampány Felvidékről nézve

Hirtelen fontosak lettünk – Magyarkodáskampány Felvidékről nézve

Egészen megindító látni, ahogy a magyarországi baloldal váratlanul felfedezte a felvidéki magyarokat. Pottyondy művésznő még tüntetni is hív mindenkit, habár abból kiindulva, hogy pedofilok támogatásával tüntetett a pedofília ellen, nála már az is eredmény, ha nem soviniszta hungarofóbokkal tüntet a külhoni magyarokért. A szlovák kormány magyarellenes izmozását fájdalmas csend övezte magyar oldalról, amivel a magyar kormány alaposan magára is rántotta az ügyet. Az viszont, ahogy a baloldal próbál a külhoni magyarok védelmezőjeként tündökölni, szekunder szégyenig menően kínos és álságos. Rövidtávú politikaitőke-hajszolás és álbalhék, felvidéki szemmel.

A magyar kormány furcsa defenzívába vonulása a Beneš-dekrétumok ügyében természetesen felvet kérdéseket – lehet, hogy nem tudunk valamiről, még az is lehet, hogy elhibázták ezt a műveletet a szokás szerint túl magabiztos Nagy-Szlovákiával szemben. Az viszont mégiscsak túlzás, hogy a Momentum meg a DK próbál a külhoni magyarok ügyében oktatni. A Momentumban akkor még csak alelnök Donáth Anna száján ömlött ki Komáromban a „lehetünk úgy felvidéki magyarok, hogy közben büszke szlovákok vagyunk” szöveg. És a DK, amelyet eddig csak olyan szempontból érdekeltünk, hogy ne legyen szavazati jogunk, meg persze az anyaországi pénzügyi támogatásokat is nyessék meg, annak ellenére, hogy valójában Szlovákiára igaz az a magyarországi ellenzéki mantra, hogy nem működnek a közszolgáltatások és kivéreztetik az önkormányzatokat.

Szlovákia pofátlan hivatkozással vérezteti ki a magyarlakta falvakat, és mindent a lehető legjobban hagy lerohadni, amit a magyarok (is) szeretnének használni.

Nem kötelező szlovák nevet viselni

Aztán persze meg kellett érkeznie a Tiszának is a maga felvidéki ügyével, amely nem volt túl erősen felépítve, de a gyér felvidéki helyismeret miatt ez is elégnek bizonyult. Lázár János részéről valóban szerencsétlen kijelentés volt, hogy találhattak volna egy magyar jelöltet is a szlovák helyett, hiszen miért ne lehetne valaki szlovákként képviselőjelölt Magyarországon, ahogy magyarként Szlovákiában? A műbalhét viszont aköré szerkesztették, hogy a miniszter leszlovákozott egy felvidéki magyart.

Csakhogy e téren Lázárnak valójában nem volt miért bocsánatot kérnie: miért ne gondolhatnánk szlováknak azt, akit úgy hívnak, hogy Strompová Viktória? Ha ez a neve, akkor alighanem láttatni is kívánja a szlovák mivoltát.

Sietett besorakozni az ügybe a férjével együtt tiszás aktivistának állt, felvidéki születésű Borbély Alexandra is, aki szavai szerint már-már elhitte, hogy végre otthon van Magyarországon, erre Lázár János egyszeriben lerombolta benne ezt az érzést. (Magyar Péter debil hazudozását most hagyjuk, miszerint a miniszter sok millió magyart alázott meg!) A színésznő ráadásul maga ismerte el, hogy a hivatalos neve máig Borbélyová. Érdemes tudni, hogy 1994-ben fogadták el azt a törvényt Szlovákiában, amely alapján használhatóvá vált a keresztnév magyar alakja és elhagyható lett az -ová végződés a nők családnevéből. Erről értesülve én magam erőltettem, hogy mielőbb írassuk át a keresztnevemet magyar alakra. Csupán tíz éves voltam, még nagyon sokáig kizárólag Szlovákiában éltem, mégis fontos volt nekem. Ráadásul egy további törvénymódosítás révén, a név magyarosításához 2006 óta nem is szükséges a magasságos hivatal engedélye, hanem csupán igényelni kell.

Akiben ekkora magyar önérzet munkál, mint Strompovában és Borbélyovában, igazán vehette volna a fáradságot hogy két-három évtized alatt elintézi: ne a neve szlovákra torzított alakja nézzen vissza rá az okmányaiból. De ha már erre lusta volt, esetleg így akar egzotikusnak tűnni Magyarországon, legalább ne játssza ezt az ócska műfelháborodást, ha szlováknak nézik!

 

A névmagyarosítás sem igényelne nagyobb erőfeszítést, mint a drámai üzengetővideó elkészítése.

Az vagy, ahonnan jössz

Noha elég izzadságszagú kísérlet pont Lázárra ráfogni, hogy szándékosan szlovákoz le magyarokat, ne hallgassuk el, hogy az odahaza pont a nemzetisége miatt másodrendűként kezelt külhoni magyart valóban szlováknak, románnak, szerbnek, ukránnak nézik időnként a csonkahonban. Személyes tapasztalatom szerint folyamatosan javul a helyzet, ugyanakkor bármilyen sértő is, sosem tudtam ezért komolyan haragudni a magyarországiakra; ötven éven át ugyanis nemhogy nem szóltak nekik erről a történetről, hanem egyenesen titkolták előlük. Ezért is rendkívül fontos az az intézkedés, mely szerint minden magyarországi diáknak el kell jutnia legalább egy határon túli helyszínre az iskolás évei alatt. Az az anyaországi, aki beszélgetett, bulizott, randizott már külhoni magyarral, az természetes úton értesül arról, amit a Kádár-diktatúra gondosan elhallgatott a szülei és nagyszülei elől. Lassú, ám erős ez a folyamat, és idővel a külhoni magyarokról tudó emberek kerülnek majd hangadó többségbe a „zénadómból” típusú proliskodók helyett.

Addig azonban mi, Magyarországon megforduló külhoniak is tehetünk az ügyért. Amikor megkérdezik, honnan jöttél, az leszel, amit válaszolsz.

Ha azt válaszolod, hogy Szlovákiából, akkor elrontottad: szlovák leszel. Ha Felvidéket mondasz, akkor felvidéki leszel – ez már jobb, de még mindig egyfajta kívülállást hordoz magában Magyarországon. Ezért mondok mindig Dunaszerdahelyt és Csallóközt, ami éppen úgy hangzik, mint bármelyik város és táj, amelyet Magyarországnál felejtettek Trianonban. Ha további pontosítás szükséges, megmondom, hogy a Győr–Komárom–Pozsony háromszögben található, aztán látom az illető meglepett arcát, amikor leesik neki: ja, hogy az Szlovákiában van! Ekkor azonban már magyarul beszélgetünk, túl van néhány magyar földrajzi néven, úgyhogy komolytalan lenne a leszlovákozás, sőt őt is inkább az lepi meg, hogy mit keres az a hely Magyarországon kívül. Amikor eltűnök itthonról, Budapestről, mert hazamentem Dunaszerdahelyre, és keresnek, ugyanezért nem Szlovákiába mentem, hanem vidékre az eredeti fészkembe. Azzal, hogy a Duna kékeszöld vonalába belehúztak egy pirosat is, ilyen értelemben nincs dolgom.

Ott voltam a karácsony előtti, dunaszerdahelyi fáklyás felvonuláson, és ott leszek a mai tüntetésen, a szlovák nagykövetség előtt. Az előbbin is sokféle világnézetű ember vett részt, akik ebben az ügyben egységfrontot alkottak, hát azt is elviselem majd, hogy a magyarországi baloldal most a felvidéki magyarokból próbál karriert csinálni néhány hétig. 

 

Ajánljuk még

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.