Mindenki öngólt lőtt a DAC ellen hozott szlovákiai himnusztörvénnyel
A frusztráció rengeteg kellemetlenséget tud okozni a gazdájának és a vele kapcsolatba kerülőknek egyaránt. A régóta táplált frusztrációtól már szinte lehetetlen megszabadulni. Ha az áldozata el is fedi ideig-óráig, ha tud is úgy tenni, mintha egészséges lenne, amikor megszorul, megrémül, akkor kibújik a szög a zsákból. Ilyenkor előbukkan a zsigerien őszinte, frusztrált reakció, akár az ésszerűség rovására is. Pontosan ez történt a Szlovák Nemzeti Párttal, meg en bloc a szlovák parlamenttel a himnusztörvény ügyében. A beterjesztők nem bírtak a frusztrációikkal, a kormánytöbbségen túli ellenzéki támogatók szintén, a parlament magyar tagjai meg úgy támogatták a koalíciós partner ötletét, hogy nem is tudták, miről szavaznak.
Az alaphír alighanem már mindenkinek megvan: a szlovák parlament által március 27-én elfogadott törvénymódosítás alapján május 15-től akár 7000 eurós büntetés róható ki Szlovákiában más országok himnuszának az énekléséért, amennyiben nincs jelen az adott ország hivatalos küldöttsége. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által beterjesztett törvény elég homályosan fogalmaz – a magánszemélyek eredetileg szintén beleírt büntethetőségét kihúzták belőle, így csak jogi személyek büntethetők, de nem tiszták a felelősségi körök. A törvényjavaslat bevallottan azért került terítékre, mert a beterjesztőket zavarja, hogy a DAC futballcsapatának szurkolótábora hagyományosan elénekli a magyar himnuszt a hazai és az idegenbeli meccsek kezdetén egyaránt.
Persze az is zavarhatja egyes szlovák honatyákat, hogy a DAC hazai találkozóin olykor több magyar néző van kint, mint a bajnokság összes többi meccsén együttvéve, csak ezen jóval nehezebb törvénnyel változtatni. Erre utalt Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa is, amikor azt mondta: a törvényt beterjesztő Dušan Tittelnek a magyar himnusz betiltása helyett inkább azt kéne elérnie, hogy Rózsahegyen énekeljék a szlovákot (Tittel a szintén első ligás rózsahegyi klub sportigazgatója – VKL). Ráadásul nem ez az első ilyen próbálkozás, hiszen a most módosított törvény már 2014 óta tiltja más országok nemzeti zászlóinak bevitelét sporteseményekre, mert a DAC-meccseken tele volt magyar zászlókkal a lelátó.
A szlovák soviniszta nekibuzdulás és a magyar nemtörődömség koalíciója
A 150 fős parlamentben mindössze egy fős többsége van a Smerből (Robert Fico pártja), az SNS-ből és Bugár Béla magyar-szlovák vegyespártjából, a Most-Hídból álló koalíciónak, ám a törvény az ellenzéki padsorokban is sokak lelkét megbizsergette: 108 helyeslő szavazattal fogadták el. Nem lehet elsiklani az ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) frakciójában ülő Grendel Gábor igen szavazata mellett sem. A nagy többségű jóváhagyáshoz ugyanakkor a koalíciós szavazatok is kellettek, és ebben különösen pikáns annak a Most-Hídnak a szerepe, amely kisebb jelentőségű ügyekben sikert elérve tetszeleg a hatékony magyar érdekképviselet képében. A párt tizenhárom képviselőjéből tizenegyen voltak jelen, egy-egy magyar és szlovák képviselő tartózkodott, a többiek azonban a törvénymódosítás mellett szavaztak. Így Jakab Elemér, Vörös Péter, Balódi László, Sárközy Irén, Bastrnák Tibor és Vavrek István is igent nyomott arra, hogy 7000 euróval lehessen büntetni a magyar himnusz éneklését.
Bastrnák Tibor frakcióvezető később megpróbálkozott egy komolytalan bagatellizálással, miszerint a törvény csak lehetővé teszi a büntetést, és nem kötelezővé, de hamar levonta az ésszerű következtetést, miszerint gigantikusat égett a teljes párt. Fel is ajánlotta a lemondását, de nem fogadták el. A frakcióvezető szerint a koalíciós tanács ülésén még nem volt benne a törvénytervezetben a himnuszéneklésre vonatkozó „félmondat”, a tervezet vitáján pedig egyetlen képviselőjük sem ült bent a teremben, így nem hallották azt. A hivatalos kommunikáció szerint hibáztak, és a Most-Híd magyar képviselőinek többsége azóta nyilvánosan bocsánatot kért, Sárközy Irén és a szlovák hidasok viszont cinkosan hallgatnak. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a PestiSrácok.hu kérdésére úgy válaszolt: azokról a magyar nemzetiségű képviselőkről, akik megszavazták ezt a törvényt, vagy nem mentek el a szavazásra, mindent elmond a minősíthetetlen tettük. Gulyás kijelentette, hogy Magyarország szükség esetén kész az Európai Tanácshoz vagy a strasbourgi bírósághoz fordulni, Szíjjártó Péter azonban az ügy szlovákiai fordulatai nyomán később már úgy nyilatkozott, hogy a külügyminisztérium tájékozódik, figyel, és az információk alapján hamarosan megnyugtató megoldás születhet a kérdésre.
A magyarellenesség nem gond, csak a technikai hiba
A botrány kipattanása után azonnal beindultak a válságmegbeszélések, Bastrnák kérdőre vonta Andrej Dankót, az SNS elnökét, ő ígéretet tett a törvény megváltoztatására, a porckorongműtétje után odahaza lábadozó Bugár Béla pedig olyan videointerjút adott, ami önmagában is politikatörténeti gyöngyszem. Mintha szándékosan meg akarna bukni: szinte minden hülyeséget felvonultatott, amit egy politikus elkövethet.
Csak az hibázik, aki dolgozik
– adta elő nyitásként a világ legócskább önfelmentő szövegét, frakciótársai védelmében. Ezután tudatta, hogy megegyezett Andrej Kiska államfővel, aki megígérte neki, hogy visszadobja a parlamentnek a törvényt. Itt aztán ízelítőt kaptunk a klasszikus, simulékony bugári politikából, amelyet évtizedek óta sikerrel csinál. A törvénnyel ugyanis elmondása szerint az a baj – és Kiska is ezért fogja visszaküldeni –, hogy kivitelezhetetlen, betarthatatlan, ugyanis képtelenség bebizonyítani, hogy valakinek csak mozgott a szája, vagy énekelt.
Tehát az állítólagos magyar érdekképviselet főnökének nem az a baja a törvénnyel, hogy soviniszta, kirekesztő és vállaltan magyargyűlöletben fogant. Nem! Technikai problémák vannak vele.
Miután nyíltan elárulta, hogy a magyar érdekképviseletnél sokkal fontosabbak számára a törvényhozás technikai finomságai, a ciklusról ciklusra fogyatkozó létszámú választóit is átirányította máshová a három hete az államfőválasztáson lebőgött pártelnök:
Ha valaki a kákán is csomót akar keresni, ha mindenáron fejbe akarják ezzel verni azt a pártot, amelyik a legtöbbet tette a szlovákiai magyarokért, akkor ezt meg lehet tenni. Csak akkor én azt mondom: tessék mást választani!
Miért nem kopik el soha a magyar kártya?
De mi történt valójában? Ez sem bonyolult. A Szlovák Nemzeti Pártnál ránéztek a legfrissebb közvélemény-kutatási adatsorra, és azt látták, hogy amíg ők, a szalonképesre fésült soviniszták visszacsúsztak 5,97 százalékra, a szavazótábort tekintve legfőbb vetélytársuk, a Marián Kotleba vezette, külsőleg és belsőleg egyaránt fasiszta Mi Szlovákiánk Néppárt 12,9 százalékra kúszott fel. Az 5,97 nagyon közel van a 4,99-hez, az SNS pedig már többször ette a parlamenten kívüliség keserű kenyerét; érthető, hogy megijedtek. Amikor bajban vannak, a szlovák politikusok jelentős részének elsődleges reakciója a magyar kártya kijátszása. Ha a magyarok és a szlovákok éppen vállvetve küzdenek a harmadik világ lakosságának Európára zúdítása ellen, ha teljesen ésszerűtlen ostobaság felszítani a nemzeti feszültséget, akkor is ez a zsigeri, frusztrált reakciójuk a bajra.
Az SNS törvénymódosítást beterjesztő képviselője, a 2000-es évek elején az ANO nevű liberális pártot is megjárt egykori válogatott focista, Dušan Tittel a parlamenti vita során így válaszolt a törvénymódosítás ellen felszólaló konzervatív képviselőnek, Ondrej Dostálnak:
Ajánlanám magának, hogy menjen el Dunaszerdahelyre egy meccsre, szívesen elmegyek magával, amikor a DAC 9 ezer szurkolója énekli a magyar himnuszt… Kipróbálhatjuk, és nem tudom, hogy jóleső érzése támad-e majd ettől.
A ma7.sk további érdeklődésére Tittel kifejtette, hogy nem problémának, hanem törvényszegésnek és provokációnak tartja a magyar himnusz éneklését a DAC meccsein. Világos álláspont: Szlovákia minden szegletében, minden egyes pillanatban mindennek azt kell szolgálnia, hogy a szlovákokat jóleső érzés töltse el. Ebben még holmi őshonos és akaratuk ellenére az országhoz kerített nemzeti közösségek sem akadályozhatják ezt a száz éve dicsőséges, homogén nemzetállamnak álmodott kis-nagyországot. Mellesleg a focimeccseken jellemzően sem a csapatoknak, sem a szurkolótáboroknak nem az a céljuk, hogy az ellenfél jól érezze magát.
Egyszer meg kell beszélni a szlovákokkal
Vannak kibeszéletlen történelmi dolgaink a szlovákokkal, amelyeket jó viszony ide vagy oda, egyszer majd meg kell oldanunk. Nem kell egymásra lövöldözni, de meg kell oldani őket. Nekik nélkülünk nincs múltjuk; ahogy viszont az európai helyzet kinéz, egymás nélkül nincs jövőnk. A liberális globalizmus egyneműsítő multikultijából csak úgy van kiút, ha a múltunkra felépítünk egy új konzervativizmust. A szlovákok viszont nem boldogulnak ezzel, hiszen a múltjukban mindenütt belénk botlanak. Próbálják persze megkerülni, letagadni, átértelmezni, vagy osztrák múltat fabrikálni belőle – utóbbi történelmileg, kulturálisan és nemzeti öntudat szempontjából is különösen tragikomikus. Őszinte pillanataikban azonban látják széttörhetetlen tömbként maguk előtt tornyosulni azt a hét-nyolcszáz közösen, Magyarországon eltöltött évet, amely során a nyelvet leszámítva szinte ugyanolyanok lettünk. A szlovákokhoz legközelebb álló népek a cseh és a magyar. A csehekkel a nyelven kívül semmi sem köti össze őket, velünk a nyelven kívül minden. Miközben közös erővel megmenekülünk az inváziótól, ezeket a dolgokat is a helyükre kell majd tennünk úgy, hogy végül mindenki nyertesnek érezze magát.
