bugár béla
Kilépett a felvidéki magyar pártok szövetségéből Bugár Béla
Bugár Béla kedd délelőtt közölte hivatalos közösségi oldalán, hogy távozik a szövetségből. A Most-Híd egykori elnöke döntését azzal indokolta, hogy a pártban uralkodó politikai stílussal, amely megítélése szerint inkább hasonlít a rombolásra, mint az építkezésre, nem tud azonosulni.Iszapbirkózás kezdődhet a felvidéki magyar politika romjainak megkaparintásáért (PS-videó!)
A kormányváltás ellenére folytonosságot hozhat a magyar–szlovák viszonyba a szlovák választás eredménye. A bevándorlásellenes Igor Matovič pártja, az OĽaNO nagy arányú győzelmet aratott, így továbbra is egyetértés lehet a két ország kormánya között a legfontosabb kérdésben. Nagyot buktak eközben a bevándorláspárti, a nyílttársadalmi ideológiához igazodó liberális pártok, így az eddiginél stabilabb kormányra van kilátás. Magyar szempontból szintén megsemmisítő eredmény született, nem lesz magyar érdekeltségű párt a szlovák parlamentben, ami 1990 óta példátlan. Egyetlen pozitívuma az lehet ennek a látványos összeomlásnak, hogy a kudarcokért felelős eddigi vezetők helyébe tud lépni egy potensebb társaság. Persze az is benne van a pakliban, hogy egy kevésbé potens társaság lép a helyébe, vagy akár le se lépnek a kudarc felelősei.Szlovák választások – Bugár kizárta a közös kormányzást az Iránnyal
Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: a választások után nem lép újra koalícióra jelenlegi koalíciós partnerével, az Irány – Szociáldemokráciával (Smer-SD), sem pedig a radikális Kotleba – Mi Szlovákiánk Néppárttal. Robert Fico, az Irány elnöke reakciójában azt üzente Bugárnak, hogy már most sem számolnak pártjával.Ján Slota továbbra is gyűlöli a magyarokat
Hosszú hallgatás után, a közelgő szlovák parlamenti választások miatt visszamászott a reflektorfénybe Ján Slota, aki utódja és a magyarok ellen igyekszik hergelni a szlovák nyilvánosságot.Minimálisra csökkent a felvidéki közös magyar választási lista kialakításának esélye
Berekesztették az ötpárti egyeztetést a felvidéki közös magyar választási lista kialakításáról – derült ki az egyeztetést kezdeményező és annak otthont adó Magyar Közösség Pártja (MKP) által csütörtökön kiadott sajtóközleményből.Elveszti felvidéki szövetségesét a magyar kormány?
Különös átrendeződés zajlik a felvidéki magyar politikai életben, régi ellenségek találnak újra egymásra, a közvélemény mégsem tűnik lelkesnek ettől. A helyzet ugyanis bonyolultabb, mint egy idilli kibékülés. A Magyar Közösség Pártja pénteken adta be saját magának a méreginjekciót, a magyar kormány pedig könnyen felvidéki partnerpárt nélkül maradhat.Újrakezdi a tárgyalásokat a Magyar Közösség Pártja a Most-Híddal
Újrakezdi a tárgyalásokat a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párttal az egységes magyar választási lista megteremtéséről a februári parlamenti választásokon – derült ki az MKP Országos Tanácsának szombati ülésén elfogadott határozatból. A Most-Híd pozitívan értékelte az MKP döntését.Hülyeségcunamival fokozta a szlovák himnusztörvény megszavazását a Most-Híd alelnöke
A Híd tagjainak DNS-ében van a kisebbségek érdekeinek védelme, és összeesküvés-elméletekben hisz az, aki szerint a párt képviselői szándékosan szavazták meg az egyebek mellett a magyar himnuszt betiltó törvényt a szlovák parlamentben – ilyen, és ehhez hasonló blődségekről beszélt az Azonnalinak adott interjújában a párt alelnöke. Ravasz Ábel elárulta azt a belső titkot is, hogy annyira komolyan veszik a himnuszügyet, hogy pártjának tisztségviselői a szavazás óta egyszer sem találkoztak a történtek kiértékelésére.Mindenki öngólt lőtt a DAC ellen hozott szlovákiai himnusztörvénnyel
A frusztráció rengeteg kellemetlenséget tud okozni a gazdájának és a vele kapcsolatba kerülőknek egyaránt. A régóta táplált frusztrációtól már szinte lehetetlen megszabadulni. Ha az áldozata el is fedi ideig-óráig, ha tud is úgy tenni, mintha egészséges lenne, amikor megszorul, megrémül, akkor kibújik a szög a zsákból. Ilyenkor előbukkan a zsigerien őszinte, frusztrált reakció, akár az ésszerűség rovására is. Pontosan ez történt a Szlovák Nemzeti Párttal, meg en bloc a szlovák parlamenttel a himnusztörvény ügyében. A beterjesztők nem bírtak a frusztrációikkal, a kormánytöbbségen túli ellenzéki támogatók szintén, a parlament magyar tagjai meg úgy támogatták a koalíciós partner ötletét, hogy nem is tudták, miről szavaznak.Ajánljuk még