Pesti Srácok

Hülyeségcunamival fokozta a szlovák himnusztörvény megszavazását a Most-Híd alelnöke

Hülyeségcunamival fokozta a szlovák himnusztörvény megszavazását a Most-Híd alelnöke

A Híd tagjainak DNS-ében van a kisebbségek érdekeinek védelme, és összeesküvés-elméletekben hisz az, aki szerint a párt képviselői szándékosan szavazták meg az egyebek mellett a magyar himnuszt betiltó törvényt a szlovák parlamentben – ilyen, és ehhez hasonló blődségekről beszélt az Azonnalinak adott interjújában a párt alelnöke. Ravasz Ábel elárulta azt a belső titkot is, hogy annyira komolyan veszik a himnuszügyet, hogy pártjának tisztségviselői a szavazás óta egyszer sem találkoztak a történtek kiértékelésére.

A magyar himnusz a szlovák parlament általi betiltásáról, a szavazás körülményeiről, a szégyenteljes voksolás eddigi hatásairól beszélt az Azonnali.hu-nak adott interjújában a Most-Híd nevű szlovák-magyar párt alelnöke. Ravasz Ábel szerint nem arról van szó, hogy pártjukat rászedte a koalíciós partnere, hanem az történt, hogy a bonyolult törvényjavaslat számos elemét nem értették meg a Híd képviselői. Ravasz szerint nem is biztos, hogy a passzus betiltja más nemzetek himnuszait, ugyanakkor a politikus kimondta: nem kellett volna elfogadni a törvényt, mert azzal olyan bizonytalanságot keltettek az emberekben, amilyet nem állt szándékukban. Az interjúban szó esik arról is, hogy a szavazással milyen nehéz helyzetbe hozták pártjuk elnökét, Bugár Bélát, akinek nagybeteg lévén nem volt ráhatása a történtekre. Ravasz Ábel szerint összeesküvés-elméletet terjesztenek azok, akik szerint a Most-Híd képviselői szándékosan szavazták meg a jogszabályt, arra azonban nem adott magyarázatot, hogy mégis miképp tudnak egy párt parlamenti képviselői mindannyian véletlenül megszavazni egy, a magyarságot különösen nagy mértékben érintő törvényt. A Most-Híd alelnöke ezt még képes volt fokozni, amikor arról beszélt, hogy pártja DNS-ében van a kisebbségi érdekvédelem, így nem lehet őket azzal vádolni, hogy a kisebbségeket hátrányosan érintő törvényekre szavaznának. Az eddig nyilvánosságra került objektív adatok szerint márpedig ez történt, de az interjú készítőjének többszöri próbálkozással sem sikerült ebben a hitében megingatni Ravaszt. Az alelnök ugyanakkor beismerte, hogy parlamenti képviselőik hibáztak, de szerinte az ügyet felfújták, és különféle politikai erők arra használják a történetet, hogy azzal befolyásolják a közvéleményt. Ravasz Ábel elárulta azt a belső titkot is, hogy annyira komolyan veszik a himnuszügyet, hogy pártjának tisztségviselői a szavazás óta egyszer sem találkoztak a történtek kiértékelésére.

Forrás/fotó: Azonnali.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.