Pesti Srácok

Részlegesen betiltják a magyar himusz éneklését Szlovákiában

null

A szlovák parlament március 27-én elfogadott egy jogszabályt, melynek egyik paragrafusa szerint nem lehet olyan országnak a himnuszát énekelni, amelynek nem tartózkodik hivatalos küldöttsége a helyszínen – írja az Index. Az egyértelműen magyarellenes ötlet a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) fejéből pattant ki, és megszegéséért akár 7000 eurós büntetés is kiszabható.

Szlovákiában az állami szimbólumoknak fokozottabb védelmet biztosító átfogó tervezetbe került be az a jogszabály, amely miatt hamarosan nem lehet majd olyan ország himnuszát énekelni az országban, amelynek nincs hivatalos küldöttsége a helyszínen, vagyis nem lehet magyar himnuszt énekelni, példádul a focimeccseken.

A törvénymódosítást a szlovák nacionalisták nem is titkoltan a dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapatának drukkolóira szabták; a szlovákiai magyar csapat szurkolói körében már hosszú évek óta hagyomány, hogy minden mérkőzés kezdetekor eléneklik a magyar himnuszt.

PestiSracok facebook image

– érvelt a törvény mellett az egykori válogatott focista Dušan Tittel.

A jogszabály szerint magánszemélyek nem, kizárólag cégek, civil szervezetek, önkormányzatok vagy sportklubok lesznek büntethetőek.

Forrás: Index, Parameter; Fotó: Krizsán Csaba/MTI