Nyilasnak, senkiházinak és Szálasi utódjának nevezte egy járókelő a jobbikos Jakab Pétert, aki éppen sajtótájékoztatót tartott Budapesten. Ez azért is érdekes, mert pont Jakab mondta tegnap, hogy az utca embere bolondnak nézi Orbán Viktort. Úgy tűnik, hogy a megszólított “utca emberének” inkább a politikában szélkakas módjára viselkedő Jobbikkal van több problémája, ahogy ezt a közvélemény-kutatások is mutatják. Jakab Péter eközben ma a kamerák előtt a magyar kormányt tartotta a bevándorlás hívének, a Jobbikot pedig a bátor határőrnek. A Jobbik szóvivője szerint Brüsszel nem küld Magyarországra migránsokat, ellenben a magyar kormánnyal, valamint demagóg módon azt is felrótta Orbán Viktornak, hogy a forrongó Venezuelából menekülő magyarokat fogadott be, aminek szerinte a hazánkban született emberek nem örülnek, hiszen előlük veszik el a lehetőséget. Önellentmondás és arrogancia keveredett Jakab sajtótájékoztatóján, ahol a PestiSrácok.hu stábja azt is megpróbálta megkérdezni a politikustól, hogy mit gondol Hegedűs Lórántné Jobbikból való kilépéséről, valamint érdeklődtünk, hogy szándékozik-e bocsánatot kérni kollégánktól, Ambrózy Árontól, aki – ellentétben vele – nem hangoztatott nyílt fórumokon antiszemita retorikát. Nézzék meg videónkat!
A videót készítette Szabó Gergő és Ragács András.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS