
A baloldal maga is beismerte, hogy külföldi “civil” szervezetek támogatását élvezték a kampány és a választás során (bővebben ITT és ITT). Az enyhén szólva is gyanús befolyásolási kísérletek során az egyik kulcsszereplő Bajnai Gordon és a hozzá kötődő DatAdat-cégcsoport volt. A Magyar Nemzet most ez utóbbi Észtországban bejegyzett vállalkozásait vizsgálta tényfeltáró cikkében.
A Magyar Nemzet információi szerint a DatAdat-cégcsoport működésében kulcsszerepet játszik az Észtországban bejegyzett DatAdat OÜ, illetve a Datapraxis OÜ. Nyilván nem véletlen, hogy az alapítóknak a balti államra esett a választásuk, Észtország az adóoptimalizálási lehetőségeken túl ugyanis igazi paradicsom azok számára, akik az adatvédelmi szabályokat ki szeretnék kerülni. A helyi szabályozás az unióban egyedülálló módon nem teszi lehetővé az EU-s adatvédelmi, úgynevezett GDPR-rendeletben meghatározott közigazgatási bírságok kiszabását.
Az észt vállalkozásokban Ficsor Ádám, a Bajnai-kormány titokminisztere és Szigetvári Viktor, Gyurcsány Ferenc volt kabinetfőnöke mellett igazi külföldi nagyágyúk kaptak helyet. A Datapraxis brit ügyvezetője, Paul Hilder az ezredfordulón társalapítója volt a Soros-pénzből megalapozott Opendemocracy.net elnevezésű internetes felületnek. Ezt követően kampányigazgató volt a szintén a milliárdoshoz köthető Avaaz.org nevű platformnál, amely tömeges hirdetésekkel avatkozott be 2018-ban a magyar választásokba. Hilder 2016 és 2018 között nemzetközi vezérigazgatója volt a Crowd Pac nevű londoni cégnek. Amíg itt dolgozott, csatlakozott Bernie Sanders amerikai elnökjelölt politikai kampányához.
A Datapraxis vezetői között felbukkan további két meglehetősen érdekes amerikai név, Laura Quinn és Mark Steitz. A két szakértő közös cége a 2006-ban alapított Catalist LLC, amely a progresszív választási kampányok érdekében a szavazók adatainak megszerzésére fókuszál. Indulásakor a Catalist nem kevesebb, mint egymillió dollárt kapott Soros Györgytől. A Soros alapította Tides Foundation ugyancsak a Catalist nagy támogatója volt: közvetlenül finanszírozott több olyan projektet, amelyek ma Magyarországon oktatási programokban vesznek részt. A Catalist egyébként hosszú évek óta segíti a Demokrata Pártot, amelyet legfőbb ügyfelei között említ. A világhálón fellelhető információk szerint a Catalist 50 állam 256 millió szavazókorú egyénéről gyűjt, tárol és frissít adatokat. A Catalisttel történő együttműködés hasznos lehet a tagságépítésben, a meggyőző üzenetek hatékony targetálásában, az aktivisták bevonásában, ahogy a szavazók listázásában és mobilizálásában is.
De nézzük, hogy pontosan ki is Laura Quinn és Mark Steitz, mit lehet róluk tudni! Kezdjük a hölggyel, aki a Datapraxis igazgatói székében ül. Quinn a Demokrata Párt egyik bennfentesének számít, Al Gore alelnök kabinetfőnök-helyetteseként ténykedett, de Joe Biden vezető kommunikációs és gazdaságpolitikai tanácsadójaként is dolgozott. Ezeken túl vezető pozíciót töltött be a Demokrata Párt több elnöki kampányában, egyebek mellett feltűnt Bill Clinton oldalán is.
A Datapraxisban ugyancsak igazgatói tisztséget betöltő Mark Steitz a Columbia Egyetem adjunktusa. A Demokratikus Nemzeti Bizottság kommunikációs és kutatási igazgatója volt Ron Brown kereskedelmi minisztersége alatt. Ő tervezte Bill Clinton 1992-es kampányának targetálási rendszerét. Nem elhanyagolható körülmény, hogy Steitzet korábban Soros György számos politikai kutatás lebonyolítására kérte fel. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy Steitz PR-cége megbízásokat kapott a spekuláns érdekeltségeitől, és kivette a részét a 2008-as amerikai elnökválasztási kampány demokrata párti kommunikációjából is.
A Datapraxis honlapja alapján elsősorban az a cég célja, hogy masszív adatgyűjtéssel, úgynevezett „választói törzsek” meghatározásával, üzenetek tesztelésével, kutatásokkal, végül pedig a választók célzott megszólításával segítsék az ügyfeleiket. A cégcsoport már a választási kampányt megelőző időszakban profilozta a közösségi médiumok felhasználóit. A targetált üzenetekkel egyrészt a bizonytalan jobboldali szavazókat próbálták távol tartani a választásoktól, másrészt maximalizálni szerették volna a baloldali voksok számát. A Datapraxis OÜ egyébként a teatmik.ee észt céginformációs oldal adatai szerint furcsa módon 2020 második negyedéve óta adóköteles forgalom nélkül működik.
A Datadat-csoport másik észtországi vállalata, a DatAdat OÜ viszont komoly eredményt ért el 2022 első negyedévében. A teatmik.ee szerint a 2019 márciusában bejegyzett vállalkozás idén január és március között 2 074 816 eurós adóköteles forgalmat bonyolított, azaz mostani árfolyamon számolva jó háromnegyed milliárd forintot kasszírozott. A Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor képviseletével működő vállalat legutóbbi rekordját – nem meglepő módon – a 2021 őszi előválasztás idején futotta, amikor három hónap alatt több mint 1,1 millió euró adóköteles forgalmat szerzett. 2022 második negyedéve sem alakult rosszul, ugyanis csaknem egymillió euró volt az észt DatAdat adóköteles forgalma.
Láthatjuk tehát, hogy a magyar választási ciklus alakulása erősen összefügg az észtországi vállalkozás eredményességével. Ami változatlan, az az alkalmazottak száma, ami változatlanul, a kezdetek óta nulla fő.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hír TV
FER
2022-10-04 at 19:57
A logika azt mondatja/a választások előtt hónapokkal is/- a baloldalnak nevezett konglomeráció 2 forgatókönyvvel foglalkozott. A hagyományos bolsevik/nesze neked semmi, állj közénk/ és a dollármilliárdok számolatlanul/s megvenni egyesével a szavazók min.51%-át/. Mikor kiderült, nincs az a pénz amivel ez utóbbi véghez vihető, maradt a régi, Orbánellenes 500 Ft/fő kampánystratégia. Gyurcsány csak egy zsákba gyüjtötte a szemetet, a háttérirányítást Bajnai főügynök végezte és végeztette az alig ismert M.Z. ügynökkel – úgy “amerikaiasan”. Azzal a csinnadrattával, mintha itt 2 hasonló nagyságrendű erő küzdene! Mikor a komcsik, libsik és más alja népségnek kezdett világos lenni, hogy itt se így, se úgy nem nyerhetnek, akkor “aki kapja, marja” a számolatlan dollármilliárdokat a saját zsebeikbe tömték. Mind, aki egy kicsit is a tűz közelében volt. Ismeretlen háttéremberekről derül ki, milliárdosok/nem Ft-ban/. Nagy biznisz volt ez nekik vesztesen is. Még szerencse, hogy a magyar ember /többségében/ nem olyan hülye és közömbös, mint az amerikai és nyugati.
Páska Csaba
2022-10-04 at 10:35
Ma a papír-európa fizetett bábjai segítik kivégezni európát és Oroszországot.
Külhoni elemzők kimondták, hogy utána Kína következik.
—
A háború előtt csak kimosolyogtam a soros gyuri bát (emlékeznek a leölt fekete disznó fényképére: ‘Ő VOLT A SOROS’),
aki erőlködik a világ megváltoztatásán, mert gondoltam, hogy Oroszországgal és Kínával nem tudnak mit kezdeni,
de ennek immmár a fele se tréfa.
—
(Bogár Lackó megállapítását folytatva:) Az usa nemzetállamán, mint gazdaállaton élősködő ‘nemlétező’ hatalom
a világot ‘Világ Rt’-nek tekintve sajátmagáéként kezeli, s nem számít senki más és semmi más!
—
Magyarország elemi létérdeke Oroszország győzelme vagy legalább talpon maradása!
—
Változás csak a Trump-csapat győzelmétől várható és attól,
hogy a nyugat-európaiak kisöprik európa szemétdombjáról félrevezetőiket – vagy így vagy úgy.
Csak nehogy késő legyen!
—
Hajrá Magyarország !
—
Páska Csaba építészmérnök
Sas
2022-10-04 at 10:27
AZ APJA MÁSOLATA-Ő csinálta a Creditumot-majd elköltözött bécsbe, nehogy itthon fejbeverjék.
Páska Csaba
2022-10-04 at 09:58
Az Amerikát népirtással gyarmatosító európaiak leszármazottjai most visszajöttek Európát gyarmatosítani!
—
Immár európa a (deep-state) usa 51. tagállama, azzal a kis különbséggel, hogy a többi tagállam önálló!
—
(volt szerencsém a Kossuth Rádióban, a ‘Jó napot Magyarország’ műsorában ezt elmondani Újhelyi Zoltán mikrofonja előtt.)
—
Páska Csaba építészmérnök
Hans Landa
2022-10-04 at 09:52
“libás” gordon és a kedves édesapja.Ez a fajta mindig jókor van jó helyen,a libatenyésztőknek meg pechjük volt…….
Ja kérem alássan ahol ezt büntetlenül lehet csinálni,az biztosan minta demokrácia…….
Angie
2022-10-04 at 09:49
Cikkezünk róla, de valahogy mégsincs börtönben a hazaáruló népség! Valahogy az ügyek ködbe vesznek. Elég kiábrándító!
Cirkusz és kenyér…!!!
Kiss Róbert
2022-10-04 at 09:39
Hogy valódi változás legyen,ahhoz sorosnak távoznia kell a pokolba!!!
Azután kiderül,hogy a fejvesztett csapat
különálló póklábakként lefejthetőek lesznek- e a közösségek testéről…
MAGYARORSZÁG❤️❤️❤️ebből a szempontból előnyt fog élvezni,ezért is megy az
ORBÁNFASISZT💰💰💰
gyozo2018
2022-10-04 at 09:36
Azt, hogy 2019-ben a Fidesz-KDNP miért nem kampányolt,
megtudhatjuk, vagy csak 30 év múlva (minr a Kohl-Antall telefont)?
angelblind652
2022-10-04 at 09:21
Nem gazember, hanem a legnagyobb GENGSZTER!!!! Itt a felAadat Fidesz, ezt oldjátok meg, de gyorsan!!
Antilibero
2022-10-04 at 09:20
Betiltani az összes Soros szervezethez köthető szervezetet.
Ez az egyedüli megoldás.
Judit
2022-10-04 at 09:09
Nézze meg az ember, ez a nyikhaj formájú bajnai mire nem képes, vajon gondol néha azokra a családokra akiknek a hozzátartozóik miatta lettek öngyilkosok.?!!! Már itt az életben is felelősségre kellene vonni.!!! Ne várjunk csak arra hogy majd az Isten Szent színe előtt adjon számot a tetteiről.!!!
Patriota
2022-10-04 at 08:25
Volna egy kérdésem:
A nyitóképen látható, idegen államokkal közösen szervezkedő személy MÉG Magyar állampolgár-e és meg lett-e már vádolva hazaárulással?
Ha az “illetékes” nem találná az idetartozó passzust ,íme:
https://drkakukzoltan.hu/egyeb-szakteruletek?title=Az%20%C3%A1llam%20elleni%20b%C5%B1ncselekm%C3%A9nyek
FER
2022-10-04 at 08:22
Kezd az embernek az az érzése lenni, hogy ez a Bajnai a legnagyobb gazember az országban.
Ezek
2022-10-04 at 08:21
Plusz a szakértőket is fizetni kellett, nem szoktak ingyen szakérteni, egy csomó pénz elment arra is, ne csoddlkozz, hogy a tartozásukat sem tudják kifizetni.
Rózsa Zoltán
2022-10-04 at 07:54
Belegondolni is iszonytató, hogy ez a nemzetáruló féreg volt Magyarország miniszterelnöke minden hatalommal a kezében. Ezt nagyon durva látni utólag főleg úgy, hogy a bilderberges Bajnai minden mozdulatával idegen érdekeket szolgál ki és gátlástalanul felkoncolja az országot ha ez az elvárás.
Mit is mondott ez a féreg Anonymus felvételén Ganspergernek amikor Budapest városháza eladásán lamentáltak a retardált Karácsony háta mögött? Emlékeznek?
Hogy ő volt ennek az országnak a miniszterelnöke és ezért ők kötik bizonyos korlátok a közreműködésben. Aha…. Ez most jól látható Bajnaival kapcsolatban, ez a csatornapatkány gátlástalanul árulná ki a magyarokat és a nemzet vagyonát a globalista gazdáinak.
Remélem még látni fogom ezt a nyomorultat a bitófán lengedezni ebben az életben.
OnlyFoolsAndHorses
2022-10-04 at 07:46
En is kaptam sms-t a valasztasok elott. Ezek szerintem a telefonszamomat el is adtak utana, mert azota is rendszeresen kapok kulonbozo csalo sms-eket, utoljara tegnapelott egy francia szamrol, hogy “DHL csomagod kezbesitesre var, kovesse az alabbi lepeseket: link”
Undorito banda