Az utolsó nap eseményei is lezajlottak a 45. Sakkolimpián, a budapesti BOK-csarnokban. India elképesztő teljesítménnyel mind a férfiak, mind pedig a nők mezőnyében olimpiai bajnok lett, bizonyítva ezzel, hogy a sakk egyik őshazájának tekinthető ország továbbra is élen jár ebben a sportágban. Legerősebb válogatottjaink az utolsó napon elért eredményeinek, valamint a többi párharcban kialakult végeredményeknek köszönhetően sajnos nem jutottak be a legjobb tízbe. Öröm viszont, hogy hazánk ragyogó házigazdának bizonyult, számos nagy világesemény után a sakkolimpiát is magas szinten tudtuk megrendezni.
Az olimpiai bajnok kiléte, valamint a magyar csapatok végső helyezése volt számunkra a legnagyobb kérdés a 45. Sakkolimpia utolsó játéknapja előtt. Ellentétben az eddigiekkel, ma már délelőtt 11 órakor megkezdődtek a párharcok a sakktáblákon. Mind a férfi-, mind pedig a női A-válogatottunk a spanyolokkal csapott össze a zárónapon.
Férfi A-csapatunk Rapport-Lékó-Sjugirov-Gledura összetételben ült asztalhoz. Első táblásunk, Rapport Richárd a korábbi világbajnok-jelölt, Alekszej Sirov ellen játszott.
Rapport a sötét bábukat vezetve végül remizett, miként a világossal küzdő Lékó Péter is. Miután a harmadik táblán a spanyolok, a negyediken pedig Gledura Benjámin bravúros partijának köszönhetően mi nyertünk, így 2:2-vel zárult a hispánok elleni ütközet. Sajnos ez a döntetlen azt eredményezte, hogy a rendkívül szoros mezőnyben – a többi mérkőzés alakulása miatt – végül kiszorultunk az első tízből. A megszerzett 16 pontunk a tizenegyedik helyezésre lett elég.
A hölgyek tegnapi bravúrja Vietnám ellen megnyitotta a kaput a legjobb tízbe kerülés előtt, ehhez ma mindenképpen győzni kellett volna Spanyolország ellen. A Gaál Zsóka-Hoang Thanh Trang-Terbe Julianna-Lázárné Vajda Szidónia összetételű magyar együttesből csak a negyedik táblás Lázárné tudott remizni, másik három sakkozónk sajnos alulmaradt spanyol riválisával szemben. Ezzel a 0,5:3,5-re kikaptunk, amellyel elszálltak a tízbe kerülés reményei. Legerősebb női válogatottunk végül a tizennegyedik helyen zárt.
A férfiaknál a B-csapatunk 3:1-re legyőzte a Fülöp-szigeteket, amellyel a harmincharmadik helyen zárt, C-csapatunk szintén nyert Ausztria ellen (2,5:1,5), ők a hatvannegyedik helyen fejezték be a sakkolimpiát. A hölgyeknél a B- és a C-csapatunk egymás ellen mérkőzött, és végül a B-csapatunk örülhetett (3,5:0,5). Második számú női csapatunk a huszonkilencedik, harmadik számú gárdánk pedig a hatvanötödik helyezést szerezte meg.
A 45. Sakkolimpiát mindkét mezőnyben India nyerte meg. A jelenkor talán legkiválóbb sakkozója, Dommaraju Gukesh vezérletével – aki elképesztő teljesítménnyel rukkolt elő az első táblán – veretlenül, egy döntetlen mellett az összes meccsét megnyerte az indiai férfi válogatott, amellyel teljesen megérdemelten ült fel a sakkvilág trónjára, megelőzve az Egyesült Államokat és a címvédő Üzbegisztánt.
A hölgyeknél szorosabban alakult a végeredmény, de végül a mai játéknapon Azerbajdzsán ellen magabiztos, 3,5:0,5 arányú győzelmet arató India itt is olimpiai aranyérmes lett. A hölgyek ezüstérmét Kazahsztán szerezte meg, a bronzérem pedig az amerikai sakkozók nyakába került.
Mi, magyarok örömmel nyugtázhatjuk, hogy remek házigazdái voltunk a minden idők legnagyobb mezőnyét felvonultató 45. Sakkolimpiának!
Vezető kép: Gledura Benjámin a negyedik táblán legyőzte spanyol riválisát a 45. Sakkolimpia zárónapján. A szerző felvétele.
Ezek
2024-09-24 at 00:30
Off
Volt ilyen valaha valahol a világon, hogy egy nagyítóval sem látható pártocska átjátszott egy olimpiát egy másik országba?
Legalább rakjuk be a Guinness rekordok közé.
Vagy legyen inkább Hungarikum?
Édi
2024-09-24 at 00:17
Az sem semmi manapság, hogy jó házigazdák voltunk, különösen nekünk számít, hiszen ebben a témában világbajnok és kipróbált ellendrukkerunk volt a hazai momentum vezette baloldal.
Gratulálni kell az indiai csapatnak, konkrét, megérdemelt győzelmükhoz.
Sokminden történt a magyar sakkéletben és azt is fejben kell elrendezni és akkor majd több idő, tér marad a sakknak.
TS
2024-09-23 at 09:47
Elég szépen lepasszolt a magyar sakk. A csapatból Rapport 18. (ez elég jó), Szjugirov (egy kalmük…) 33.
A nőknél a fasorban sincsenek.
Mindez Portisch, Ribli, Polgár Judit és Zsuzsa hazájában.
Ehhez képest nem is rossz eredményt értek el most a csapataink.
Talpra magyar!
2024-09-23 at 08:59
Román raportal nem lehet jó eredményt elérni. a Hazátlan Bitang miatt nem sikerült megszerezni az arany érmet.
Táltos
2024-09-23 at 06:13
Ahogyan az embernek,úgy a Föld-nevű bolygónak is megvannak a szervei.
A Föld agya Indiában, a szíve pedig a Kárpát-medencében van – a Pilisben dobog.
Tulajdonsága pedig az,hogy a Szeretet-energiát tárolja és rezgések formájában sugározza a Világ felé.
A sakk az elme sportja.Rendkívül magas képességű agyat igényel,ami a tudás alapja.
2000 éve Indiában képezték ki azt az embert,akit azóta is minden nap sokszor emlegetünk.
Trollsztoj
2024-09-22 at 21:35
Gratulálok a fiúknak és a lányoknak is. Azt összeszámolta valaki, hogy hány orosz származású játékos játszott az egyes csapatokban?
apro_marosan_petergabor
2024-09-22 at 20:40
1,5 milliárdos India, vajon hányan sakkoznak?
Nem véletlen, hogy innen került ki a nyertes csapat…