Pesti Srácok

Ismét kocsmarazziára indul az adóhivatal

Ismét kocsmarazziára indul az adóhivatal

Folytatja korábban megkezdett "kocsmarazziáját" a fővárosban az adóhivatal; a NAV az italok vizezése, a feketefoglalkoztatás és a számla nélküli értékesítés ellen lép fel – írta a szerdai Magyar Nemzet.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztus végén a budapesti bulinegyedben tartott ellenőrzést; most a főváros déli kerületeiben kezdett átfogó, két hónapig tartó ellenőrzési sorozatba. Az adóellenőrök a pénzügyőrökkel együtt mennek a helyszínekre. A lap azt írta: a hatóság legfrissebb, nyilvánosan is elérhető ellenőrzési terve alapján a NAV a főváros kilenc déli kerületében kezdett vizsgálódásba, így a XVIII., XIX., a XX., a XXI., a XXII. és a XXIII. kerület mellett Ferencváros, Újbuda és a Hegyvidék italméréseiben és vendéglátóhelyein is feltűnhetnek a hivatal emberei. Ráadásul az adóellenőrök mellett pénzügyőrök is részt vesznek az ellenőrzésekben.

A NAV szóvivője, Kis Péter András elmondta, hogy több szabály betartását is vizsgálják, elsősorban arra kíváncsiak, hogy a vállalkozások fel tudják-e mutatni a jövedéki termékek, azaz az alkoholos italok beszerzését igazoló számlákat, ahogy arra is, hogy megvannak-e az alkoholtermékek zárjegyei. Mint minden hasonló ellenőrzéskor, most is kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a vállalkozók adnak-e nyugtát, számlát a vevőknek, megfelelően használják-e online pénztárgépüket, hogy bejelentették-e alkalmazottaikat. Az ellenőrzés-sorozat október 18-án indult, és december 18-ig tart – közölte a szóvivő. A mostani kocsmarazziát is előre meghirdette a NAV, a legfontosabb részletek az Adótraffipax elnevezésű, a hatóság internetes oldalán elérhető tájékoztatási felületen olvashatók. Kis Péter András hozzátette: már több mint kétezer ellenőrzést jelentett be itt a NAV; a tájékoztatási módszer – az online pénztárgépekkel együtt – a hétköznapokban segíti a feketegazdaság elleni hatósági fellépést.

Forrás: MTI/Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.