Pesti Srácok

Ismét koronavírusra tesztelik az izraeli kormányfőt

Ismét koronavírusra tesztelik az izraeli kormányfőt

Nőtt a fertőzöttek száma Iránban és Afganisztánban is. Ismét tesztelik az izraeli miniszterelnököt, Netanjahut. Karantén alá került több török település. Iránban 117 újabb halálos áldozata volt az új típusú koronavírus okozta betegségnek (Covid-19), a regisztrált fertőzöttek száma hétfőre pedig elérte a 41 495-öt. Kianus Dzsahánpur, az iráni egészségügyi minisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint, az elmúlt 24 órában 3186 új fertőzöttet regisztráltak. Az állami média szerint lázongások voltak egy dél-iráni börtönben, a rabok térfigyelő kamerákat és más felszereléseket zúztak szét.

Az irán hatóságok szerint, az amerikai szankciók nehezítik a dolgukat a járvány elleni védekezésben. Hétfői Twitter-üzenetében Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter is arra kérte a nemzetközi közösséget, hagyja figyelmen kívül az amerikai szankciókat, Washingtont pedig gazdasági és egészségügyi terrorral vádolta meg.

Netanjahu tanácsadója is megbetegedett

Izraelben hétfőre 4347-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma, ami vasárnaphoz képest 482 új beteget jelent. Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint, a halálos áldozatok száma 15-re nőtt. Benjámin Netanjahu miniszterelnök ultraortodox közösségek ügyében eljáró tanácsadója, Rivka Peluch megfertőződött a koronavírussal. A kormányfő legutóbb csütörtökön találkozott vele, s noha a biztonsági óvintézkedéseket betartva értekeztek, ismét tesztelni fogják Netanjahut.

PestiSracok facebook image

Az afgán egészségügyi minisztérium hétfőn 22 új fertőzöttet jelentett, így az ázsiai országban ez a szám elérte a 145-öt, hárman belehaltak a betegségbe. Kabulban, valamint három másik nyugat-afganisztáni városban, Herátban, Farah-ban és Zarandzsban szombaton 21 napig tartó kijárási tilalom lépett életbe.

Jordániában hétfőn több ezer turista, köztük 1500 külföldi két hete tartó karanténja jár le, amelyet egy Holt-tenger melletti hotelban töltöttek. A jordániai hatóságok az ország állampolgárait arra szólították fel, hogy otthonaikat további 14 napig ne hagyják el, a külföldiek ügyében pedig kapcsolatba léptek az érintett nagykövetségekkel. Az arab országban 259 regisztrált fertőzött van, hárman belehaltak a betegségbe, legalább 18-an pedig meggyógyultak. Jordánia március 16-án felfüggesztette fel összes külföldi és belföldi járatát, majd a határait is lezárta.

Törökországban hétfőn két újabb falut és egy tanyát helyeztek karantén alá, így péntek óta Kütahya, Cankiri, Yozgat, Corum, Van, Sivas, Gümüshane és Rize tartományokban összesen legkevesebb 20 kistelepülésen rendeltek el vesztegzárat. FahrettinKoca, török egészségügyi miniszter vasárnap este Twitter-fiókján azt közölte, hogy az elmúlt 24 órában 1815-tel 9217-re emelkedett az igazolt fertőzöttek, 23-al pedig 131-re nőtt a halálos áldozatok száma. Az országban az utóbbi napokban jelentősen növelték a napi koronavírus-tesztek számát, eddig több, mint 60 ezret végeztek el, ebből csak vasárnap közel 10 ezret. A kór terjedésének fékezésére a török kormányzat korábban számos szigorú korlátozást léptetett érvénybe, egyebek közt megtiltotta a mecsetekben a tömeges imádkozásokat is.

A Palesztin Hatóság területén héttel nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, így ez a szám hétfő reggelre elérte a 115-öt. Gasszán Nimr palesztin belügyminiszter azt mondta, az elmúlt órákban több, mint 600 tesztet végeztek el, ezek nagyrésze negatív eredményt hozott. A WAFA palesztin hírügynökség arról számolt be, hogy Hebron kormányzója, Dzsibrín Bakri hétfőtől határozatlan időre lezárta a várost.

Forrás: MTI/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.