Pesti Srácok

Ismét mészárlást rendezett az iszlamista Boko Haram Nigériában

Ismét mészárlást rendezett az iszlamista Boko Haram Nigériában

A Boko Haram iszlamista terrorszervezet tagjai ismét megtámadtak egy falut Nigéria északkeleti részén, megöltek kilenc földművest, és elhurcoltak magukkal 12 embert - közölték kedden a helyi hatóságok.

A fegyveresek Borno szövetségi állam fővárosától, Maiduguritól öt kilométerre mezőn dolgozó munkásokat támadtak meg hétfőn, és majdnem mindegyiküket megölték. Utána elraboltak 12 embert - köztük több nőt - és megsebesítettek további három lakost, akik nem akartak velük menni - mondta el a falusi közösség vezetője az AFP francia hírügynökségnek.

Egy túlélő a mezőn dolgozók közül arról számolt be, hogy lőfegyverekkel támadtak rájuk. Vele együtt a társai is megpróbáltak elmenekülni, de csak néhányuknak sikerült életben maradni. A Boko Haram emberei egy héttel korábban szintén megtámadták ezt a települést, akkor meggyilkoltak egy embert, felgyújtották a falut, és elhajtották a lakosok több száz jószágát. Egy másik településről ugyanaznap elraboltak hét nőt, miközben fegyveres őrök védelme alatt dolgoztak a mezőn - közölték polgárőrök, akik a hadsereg oldalán próbálják védeni a lakosságot a Boko Haramtól. Azóta ennek a falunak a lakosai Maiduguriban laknak, csak dolgozni járnak vissza nappal a földekre. Két nappal ezt megelőzően szintén megöltek 15 földművest, októberben pedig 12-t egy-egy településen.

Az iszlamista terrorszervezet emberei gyakran támadnak meg falvakat, elrabolják az ott élőket és kifosztják a települést. Az elrabolt férfiakat arra kényszerítik, hogy beálljanak közéjük, a nőket pedig feleségnek vagy cselédnek viszik el. A nigériai kormány azt állítja, hogy a Boko Haram felett nemsokára győzelmet aratnak, ennek ellenére a szervezet emberei az utóbbi időben megsokszorozták támadásaikat mind a hadsereg, mind a civil lakosság ellen, és súlyos veszteségeket okoztak. Az AFP francia hírügynökség nigériai biztonsági forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a hétvége során legalább 44 nigériai katona halt meg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek hűséget fogadott terrorcsoport különböző támadásaiban.

PestiSracok facebook image

A Boko Haram vasárnap megtámadott egy katonai támaszpontot a nigeri határhoz közeli Metele városban, ahol 43 katonát öltek meg. Az iszlamisták kifosztották a bázis fegyver- és lőszerkészletét és járműveket lovasítottak meg, mielőtt a katonai erősítés megérkezett - mondta egy nigériai biztonsági forrás. A 2009-ben kezdődött dzsihadista felkelés eddig több, mint 27 ezer halálos áldozatot követelt, és több, mint 1,8 millió lakos kényszerült otthona elhagyására Nigéria északkeleti részén.

Forrás: MTI; Fotó: scannewsnigeria.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.