Pesti Srácok

Ismét a segíteni érkező mentősre támadt egy részeg

Ismét a segíteni érkező mentősre támadt egy részeg

Kórházba szállítása közben kezdett balhézni a mentőben egy erősen ittas kecskédi férfi – írja a police.hu. Az utóbbi négy hónapban többször is előfordult, hogy ittas, vagy drog hatása alatt álló sérültek nekiestek a mentősöknek.

Kistelek belterületén egy erősen ittas férfit láttak el a mentők múlt hét pénteken. Mivel a kezét is elvágta, a mentőszolgálat munkatársai egészségügyi intézménybe akarták szállítani. A gépkocsiba beszállva K. Árpád ellenállt az ellátásnak, majd szállítása során a járműben tartózkodó mentőtisztet megrúgta. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A kiérkező rendőrök a kecskédi férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. K. Árpád ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett eljárást.

Emlékezetes, tavaly decemberben egy drog hatása alatt álló 20 év körüli férfi fojtogatta a mentőápolót Budapesten, majd a mentőgépkocsi-vezető arcára mért ütéseket, mielőtt a rendőrök megfékezhették. Ugyanekkor Tatán szintén egy mentőautó vezetőjét és a mentőápolót támadták meg, miközben a támadó anyját vizsgálták. A férfi többször megütötte a mentőgépkocsi vezetőjét, majd lefejelte a kocsiból kiszálló mentőápolót is, aki orrcsonttörést szenvedett. Idén februárban Pécsen és a fővárosban is bántalmaztak mentősöket. A fővárosban egy 30 év körüli, gyaníthatóan drog hatása alatt álló férfi támadt az őt ellátó mentőápolóra, aki arcsérülést szenvedett. A mentők végül a rádiójuk pánikgombjának megnyomásával tudtak segítséget hívni. Pécsett egy ellátandó férfi ittas barátja fenyegette, szidalmazta, majd ellökte a mentőápolót, aki a jármű tolóajtajának ütközve zúzódásokat szenvedett.

PestiSracok facebook image

Forrás: police.hu/PestiSrácok.hu Fotó: boon.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.