Pesti Srácok

Jogállamiság, átláthatóság, Brüsszel – Újabb korrupciós botrány körvonalazódik az Európai Bizottságban

Jogállamiság, átláthatóság, Brüsszel – Újabb korrupciós botrány körvonalazódik az Európai Bizottságban

Miközben az újrázásra készülő Ursula von der Leyen bizottsági elnököt feljelentették a korrupciógyanús Pfizer-ügyben, az Európai Bizottságnak melegében kell egy újabb botránnyal megbirkóznia, ugyanis az EU vezető testülete körül is egy, a Katargate-hez hasonló utaztatásos korrupciós botrány körvonalazódik. Az EU versenyjogi tisztviselői tavaly 150 olyan kiküldetésen vettek részt, amelyet részben vagy egészben harmadik felek fizettek – közölte a bizottság a brüsszeli Politicóval. Ezek közül 23 kiküldetést legalább részben ügyvédi irodák, tanácsadó cégek és gazdasági csoportok finanszíroztak.

A Magyar Nemzet összefoglalójában arról ír, hogy a leleplezés számos politikus szerint aggodalomra adhat okot. Az átláthatóságért küzdő politikusok szerint az iparági lobbisták, a világ legnagyobb vállalatai és a legértékesebb üzleti ügyletek szabályozásáért felelős uniós tisztviselők között már így is túl szoros a kapcsolat.

– mondta René Repasi, az Európai Parlament német képviselője (S&D) a Politicónak. A képviselő szerint nagy a kockázata annak, hogy a bizottság tisztviselői olyan cégek által fizetett utakon is részt vettek, amelyeket a bizottság által vizsgált vállalatok finanszíroztak.

PestiSracok facebook image

A nyilvánosságra hozott információk fokozzák az Európai Unió nagy intézményeire nehezedő nyomást, amelyek már most is küzdenek az etikus magatartásuk hírnevének helyreállításáért egy sor korrupciós és összeférhetetlenségi váddal kapcsolatos botrány közepette.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint múlt hónapban a bizottság megszigorította az utazási költségekre vonatkozó saját szabályait, miután a Politico feltárta, hogy az EU mobilitásért és szállítmányozásért felelős vezetője, Henrik Hololei saját maga írta alá ingyenes katari repülőútjait. A tisztviselők az új szabályozások értelmében többé nem fogadhatnak el szponzorált utazást vagy szállást, kivéve, ha azt egyetemek, uniós kormányok és olyan nagy nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ vagy a G20-ak fizetik – írja a lap. Idézik Margrethe Vestager versenypolitikai biztost is, aki elmondta, hogy az uniós végrehajtó testület megvizsgálja azokat a kiküldetéseket, amelyek során a munkatársak tavaly ügyvédi irodáktól és gazdasági csoportoktól fogadtak el utazásokat.

– mondta a biztos a bizottság e heti strasbourgi ülésén. Természetesen a botrányból botrányba bukdácsoló bizottság egyből védekező üzemmódba kapcsolt. Arianna Podesta, a bizottság szóvivője elmondta: a fizetett utazásokat csak azokban az esetben fogadták el, amikor ez elősegítette a missziók érdekérvényesítő képességét.

– fogalmazta meg a fizetett utak jelentősségét a szóvivő.

– mondta Podesta, aki hozzátette, hogy a bizottság a karbonlábnyomának csökkentésére is törekszik, éppen ezért arra ösztönzi a személyzetet, hogy online vegyenek részt ezeken az eseményeken.

Igaz, online konferencia keretei közt kevésbé élhetik át a katarihoz hasonló vendégszeretet előnyeit az uniós tisztségviselők – ez pedig vélhetően fontosabb szempont, mint a jegesmedvék túlélése.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.