Pesti Srácok

Jogerősen is életfogytiglanra ítélték a szentpéterszegi feleséggyilkost

Jogerősen is életfogytiglanra ítélték a szentpéterszegi feleséggyilkost

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla kedden azt a Hajdú-Bihar megyei férfit, aki 2018-ban késsel megölte a feleségét. A táblabíróság ezzel helybenhagyta a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely így jogerőssé vált – közölte kedden Fórizs Ildikó, a tábla szóvivője.

A vádlottat különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletében és kapcsolati erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A férfi leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra – közölte a szóvivő. A férfi a bűncselekmény előtt csaknem négy évig folyamatosan hűtlenséggel vádolta feleségét, és egy idő után már bántalmazta is. Emiatt büntetőeljárás is indult ellene, a Berettyóújfalui Járásbíróság testi sértés kísérlete miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A férfi 2018 májusában egy féltékenységi vita során ismét bántalmazni akarta a feleségét, de ezt a fia megakadályozta. Az asszony átszaladt a közelben lakó másik fiához, ahová nemsokára a vádlott is követte. Hasba akarta szúrni a fiút, akinek azonban sikerült kicsavarnia a tőrt az apja kezéből. A gyilkosság napján, 2018. október 8-án a férj ismét vitatkozni kezdett a feleségével, majd az asztalról felkapott húsz centiméteres késsel többször megszúrta őt. A vádlott ezután még harmincötször szúrta meg a már földön fekvő áldozatot, aki a helyszínen meghalt. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi többszörösen büntetett előéletű, a bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt, valamint azt is, hogy kapcsolati erőszakot is elkövetett. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy kevert személyiségzavarban szenved, amit igazságügyi szakértő állapított meg.

Forrás: MTI; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.