A folyamatos jogsértések miatt kedden jogi lépéseket tesznek a Népszabadság kiadójával szemben. Murányi András, a lap főszerkesztője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedden arról is beszélt, hogy a jelenlegi tulajdonostól azt kérte, egy euróért adja el a szerkesztőségnek a lapot, és abban állapodtak meg, hogy a munkatársak kedden átvehetik a személyes tárgyaikat. Azonban a nap folyamán az is kiderült, hogy a Népszabadság védjegyén MKB-s jelzálogjog van bejegyezve, így a lap eladása ennek tükrében nem tűnik túl egyszerűnek. Este pedig jött a hír, lemondott a Médiaworks szombaton (!) kinevezett megbízott vezérigazgatója.
A Népszabadság munkatársai nagy várakozással indultak a hétfői napnak, Pető Péter főszerkesztő-helyettes az ATV-ben reggel azt nyilatkozta, hogy a “mai nap sorsdöntő lesz” számukra. A Mediaworks azonban betegségre hivatkozva lemondta a tárgyalást, így a szerkesztőség tagjai délután ismét megpróbáltak bejutni az épületbe a személyes holmijaikért, nem sok sikerrel. De ez még csak a nap eleje volt.
Katona Viktor, a Mediaworks Zrt. pénzügyi és operatív igazgatója, valamint megbízott vezérigazgató egészségügyi okok miatt a mai napon kérte munkaviszonya megszüntetését, valamint lemondott igazgatósági tagságáról is – írta a hvg.hu a cég közleményére hivatkozva. A szakember régi motoros a Mediaworks tulajdonosánál, a VCP-nél. Korábban a Borsodchemnél töltött be vezető pozíciót. Katona volt az, aki szombat reggel átvette a cég vezetését, és ő írta alá azt a levelet, amelyben a Népszabadság munkatársait értesítették a lap kiadásának felfüggesztéséről.
Mint ismert: a Népszabadság működését a lap tulajdonosa szombaton függesztette fel, gazdasági okokra hivatkozva. A munkatársakat levélben értesítették, a Mediaworks döntése pedig jelentősen felkorbácsolta a közvéleményt is. Néhány órán belül a Kossuth térre vonultak a lap szimpatizánsai, ahol Magyar Időket is elégettek néhányan – ettől azonban a Népszabadság munkatársai később elhatárolódtak. Vasárnap délután megpróbálták felvenni a munkát, közben a főszerkesztő és a menedzsment közötti tárgyalások sorra sikertelenül zárultak. A hétfő délutánra tervezett “sorsdöntő” egyeztetést a Mediaworks betegségre hivatkozva lemondta.
“Kevés őszinte mondat hangzott el eddig a tulajdonosok részéről” – mondta Pető Péter hétfő délelőtt, a Népszabadság szerkesztőségi épülete előtt adott interjújában, amit a Facebookon élő adásban közvetítettek. Hozzátette: “Reméljük, mielőbb helyrejönnek a menedzserek, mert mindegyik megbetegedett hirtelen”.
Titokzatos MKB-s jelzálogjog miatt ugrott az 1 eurós ajánlat a védjegyért
Pető Péter főszerkesztő-helyettes egy MKB-s jelzálogról kezdett el délután beszélni, ami nehezíti a Népszabadság eladását. Az erről szóló dokumentumokat pedig a szerkesztőség Facebook-oldalán tették közzé. A HVG viszont megfejtette a rejtvényt, ugyanis arról írtak, hogy a Pannon Lapok ejtik foglyul a Népszabadságot. Egészen pontosan az a jelzáloghitel, amelyet a lap kiadója azért vett fel, hogy megvásárolja az öt regionális lapot kiadó Pannon Lapok Társaságát. A dokumentum szerint a hitelintézet gyakorlatilag a kiadó teljes vagyonállományára jelzálogjogot terhelhet, beleértve az összes vagyontárgyat, ingóságot, tárgyi eszközt, készletet, immateriális vagyontárgyat, nyomdagépet, pénzkövetelést. Mindez augusztus 9-én történt, ami a HVG szerint azért érdekes, mert a Gazdasági Versenyhivatal augusztus harmadikán hagyta jóvá, hogy a Mediaworks megvásárolja a Pannon Lapok Társaságát a Funke/WAZ leánycégétől, az Ost Holding GmbH-tól. Vagyis a hitel a tranzakciót fedezte – ezt a lap érdeklődésére a Mediaworks is megerősítette. A vételár összegét azonban üzleti titokként kezelik.
Megfegyelmezték a szerkesztőséget?
Az Index szerint a Mediaworks vidéki lapcsaládja a fontos az új tulajdonosnak. Szerintük nyilvánvaló, hogy a politika hallgattatta el a Népszabadságot, a lap milliárdos veszteségre való hivatkozás egyszerű csúsztatás. Mindezt azzal indokolják, hogy “a továbbra is meghatározó brandnek számító lap online kiadását azonban épp idén tavasszal kezdték el fejleszteni”, sőt nagyszabású tervek készültek a Nol.hu megerősítésére. Az Index információi szerint a kiadó jelentős forrásokat áldozott a online kiadás felfuttatására, egyebek mellett jó nevű újságírókat igazoltak, még szeptemberben is vettek fel új embereket a Nol.hu-hoz. A Népszabadság főszerkesztő-helyettese is erre hivatkozott nyilatkozatában, Márton Gergely a Reutersnek azt mondta, hogy nem áll meg a Mediaworks érvelése a lap veszteségességére vonatkozóan. Hozzátette, úgy gondolják, amiatt zárták be a lapot, amit csináltak. Kifejtette: nem feltétlenül az elmúlt egy-két hét cikkeire kell gondolni, inkább azért állíthatták le a Népszabadságot, mert úgy érezték, máshogy nem lehet „megfegyelmezni” a szerkesztőséget.
Két ellenzéki és egy kormányközeli lap marad?
A Reuters azt írja, Orbán Viktor 2010-es kormányra kerülése óta a legfontosabb tévé- és rádiócsatornák állami befolyás alá kerültek. Azt írják, hogy az egyik legnagyobb kereskedelmi televíziót, a TV2-t egy Orbánhoz közeli üzletember üzemelteti, és megemlítik a Lokált is, mint kormánykézen lévő nagy példányszámú ingyenes lapot. Megjegyzik, a Népszabadság kiesésével csak két ellenzéki napilap maradt, a kis példányszámú baloldali Népszava és a Magyar Nemzet, amelyet a Fideszben kegyvesztetté vált nagyvállalkozó, Simicska Lajos birtokol. Azt azonban elfelejtik felsorolni, hogy mennyi kormányközelinek mondott napilap működik jelenleg. Jelesül egy darab, a számos ellenzéki portálról, televízióról és függetlennek látszó bulvárlapról már nem is beszélve.
PestiSrácok.hu Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS