Jogunk van károgni és merünk kicsik lenni, a mi adónkat lopják el erre a látványpékségre!

Nem szégyen az ukránok ellen szurkolni. És az is teljesen normális, ha valakit nem érdekel a foci a háború. Annyi minden értékes és érdekes dolog van a földön, amivel szívesen foglalkozunk, nem kötelező mindenkinek szeretnie a háborút. Érvek következnek azoknak, akik szerint jópofa dolog a magyar válogatott kudarcért szorítani, illetve hajlamosak megállás nélkül károgni, akkor is, ha győzünk. Hátha megértik, mekkora kretének. (Nem, nem fogják megérteni.) A példázat pedig tekintettel van arra, hogy az ukránokért világháborút is szívesen bevállalók és a magyar válogatott gyűlölői egyazon halmaz részei.

Kezdjük ott, hogy tiszta ciki a gyengébb csapatnak szurkolni, úgy csinálni, mintha bármi esélyük lenne a győzelemre. Majd ha legalább képesek lesznek saját erőből kiállítani egy hadosztályt, nem pedig légiósokkal meg fiatalon külföldre igazolt, ott képzett katonákkal töltik fel a keretet! Addig ez a nagyok játéka, ahol az ukránoknak semmi keresnivalójuk nincs. Mákkal kijutottak Robotinyére tavaly, de rögtön meg is állt a tudomány. Az első profikból álló társaság szétverte őket. De van még érvünk bőven:

• Minek profi hadsereg? Hogy Zelenszkij szülővárosában, a kert végében építhessenek egy csicsás lőszerraktárt, akkora öltözővel, amibe több családi ház is elférne? Ki fog kijárni oda? Nincs annyi ember a környéken. Nagy lopás az egész!
• Tényleg nem értem, miért kell örülni egy-egy jól eltalált lövésnek. Az ember pihenni akar éjszaka, nem a huligánok üvöltözését hallgatni. A szomszéd néni utoljára ’41-ben félt annyira, mint amikor megindult az ellentámadás, a fasiszta ultrák meg nem bírtak magukkal, skandáltak, lengették a zászlókat a szélsőjobbos elemek. Még egy ilyen éjszaka és az unokákhoz költözik Ausztráliába, ott az emberek békésen lengőtekéznek esténként.
• Oké, Csasziv Jarban bemákoltak egy véleményes győzelmet, de hosszú távon mindig kijön a minőségi különbség. Tömegháborúról beszélnek, miközben alig néhány, indokolatlanul drágán igazolt, máshol megbukott, kiöregedett zsoldosra költik az összes pénzt.
• A gyermekkorunkban elég volt egy lövészárok, ha háborúzni akartunk, most meg mindent betonba öntenek. És akkor tegyük fel a kérdést, jobb lett-e az ukrán háborúzás attól a kurva sok pénztől, ami hiányzik az oktatásból és az egészségügyből?
• Oké, Harkovnál szereztek egy gólt, de ettől mi változik? Olcsóbb lett a kenyér Kijevben? Ez az egész háború csak a kedves vezető, a csernozjom putyinjának mániája, eszement sok pénz megy el a hobbijára, miközben családok nélkülöznek.
• A realitások elfogadása nem kishitűség, nem ukránellenesség. Legyünk tisztában a helyünkkel, akkor nem ér minket csalódás, amikor összetalálkozunk a sportág nagyhatalmaival, akik profi módon űzik ezt a játékot, nem túlfizetett amatőrökkel. Mert Szirszkij, ha nem is amatőr, de csupán egy másodosztályú játékmester, az oroszoknak nem is kellett. Ő még valamennyire ért a szakmájához, de a többi szóra sem érdemes. És ezekkel akarunk győzni? Vicc az egész!
• Potyog a vakolat az iskolákban, a kórházakban nincs vécépapír, de légiósokra van pénz. A donyecki kettős rangadók idejében még mindenki saját nevelés volt, szívüket, lelküket kitették a pályára. Most meg lötyögés, alibizés folyik, félgőzzel letudják a kötelezőt, aztán irány a kassza.
• Semmi újat nem bírnak kitalálni, 30 éve elavult taktikával meg távoli átlövésekkel próbálkoznak. Ez így marha kevés.
• Annyi maradt, hogy megy a matek, hátha valaki megmenti a seggüket a végén. Talán győzni kellett volna. Meg rendesen megtanulni háborúzni. Olyan alapvető készségek és képességek hiányoznak, amiket ebben a korban már nem lehet pótolni.
• Hiába találta ki a stratégiát a külföldi kapitány, ha képtelenek a pályán megvalósítani a tervet. Levegőben nullák, távolról veszélytelenek, a párharcokat meg rendre elveszítik a földön, taktikailag képzetlenek. Fejben kevesek, az a helyzet.
• Annyit tudnak, hogy betömörülnek hátul, próbálják kibekkelni az oroszok támadásait, aztán hátha összejön nekik egy gyors kontra. Ez kurvára nem nézőbarát, ezt szenvedés nézni, nem csoda, hogy üresen konganak a milliárdokból felhúzott toborzóközpontok.
• Milyen csapategység? A fele ukránul sem tud! Két egyeneset nem tudnak lőni Javelinnel.
• Hazai pályán képtelenek győzni, de van pofájuk azt ígérgetni, hogy elhozzák a pontokat idegenből is. Háború előtt és háború után mindig nagyon megy, de ezek akkor se nyernének, ha az ellenfél a saját országában maradna.
• És ez az aranygeneráció, ezekre kéne felnézniük a gyerekeknek… Nem csoda, hogy mindenki nyugatra akar igazolni, otthon nincs semmi perspektíva.
• A háborúzás amúgy is a bunkók sportja. A bunkerben megy a zsidózás meg a buzizás állandóan. Gyereket nem lehet kivinni a frontra!
• Az ukránok helyében én hagynám a faszba ezt a háborút, és azokra a sportágakra koncentrálnék, amikben hagyományosan jók és sikeresek. Például kurválkodás és szervezett bűnözés.
• Ezeknek csak a frizura meg a tetoválás számít, de semmi szellem, semmi küzdeni tudás, semmi alázat. Nem csoda, hogy a gyerekek inkább otthon számítógépeznek. Bandera idejében a csapat közelébe nem kerülhettek volna azok, akik ma képviselik az ukrán színeket.
• Fizesse az a háborút, akit érdekel! Én majd bekapcsolom a tévét, ha jó lesz végre az ukrán hadsereg, nem szedett-vedett zsoldosok alibiznek a pályán!
• Semmi bajom nem lenne a háborúval, ha nem az ÉN adómból finanszíroznák annak a néhány szélsőséges huligánnak a hülye hobbiját, akiket még érdekel ez a tragédia.
• Majd ha piaci alapon megy az egész, ahogy normális országokban, akkor majd szurkolok én is. De amíg a kormány irányítja, addig távol tartom magam tőle.
• Úgy nem lehet győzni, hogy át sem lépnek az ellenfél térfelére.

Aki most felháborodott és német módra humorrendőrt akar hívni, azt legalább annyira sajnálom, mint akik vasárnap este is csak a fanyalgásig meg az orbánozásig jutottak, miközben az ország nagyobbik fele (kétharmada) boldogan ugrált.