ukránok
Három ukrán állampolgárt vádolnak a 22 hajó megsemmisülését okozó tűzért Horvátországban (Videó)
Három hónap nyomozás után az isztriai rendőrség három ukrán állampolgár ellen emelt vádat, akik még májusban az Isztriai-félszigeten, Medulin üdülőváros kikötőjében szándékosan okoztak tüzet, amelyben 22 hajó semmisült meg - írta a Jutarnji List című horvát napilap szombaton.Jogunk van károgni és merünk kicsik lenni, a mi adónkat lopják el erre a látványpékségre!
Nem szégyen az ukránok ellen szurkolni. És az is teljesen normális, ha valakit nem érdekel a foci a háború. Annyi minden értékes és érdekes dolog van a földön, amivel szívesen foglalkozunk, nem kötelező mindenkinek szeretnie a háborút. Érvek következnek azoknak, akik szerint jópofa dolog a magyar válogatott kudarcért szorítani, illetve hajlamosak megállás nélkül károgni, akkor is, ha győzünk. Hátha megértik, mekkora kretének. (Nem, nem fogják megérteni.) A példázat pedig tekintettel van arra, hogy az ukránokért világháborút is szívesen bevállalók és a magyar válogatott gyűlölői egyazon halmaz részei.Szabadult a lányát sniccerrel védő édesapa, az ukrán molesztálók felelősségét is vizsgálják (videó)
Három részeg ukrán férfi molesztált egy 21 éves lányt a gödöllői hév-vonalon. A lány édesapját riasztotta telefonon, aki Kerepesen várta gyermekét. Az ukrán molesztálók is leszálltak, egyikük szóváltásba keveredett az apával, állítólag meg is ütötte őt, mire az apa sniccerkéssel nyakon szúrta az ukránt. Az apát őrizetbe vették a rendőrök, mivel életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. A nyakszúrás épphogy elkerülte az ütőeret. A nyomozók vizsgálják, hogy az ukránok milyen mértékben felelősek garázdaság miatt. Az apát egyébként még vasárnap szabadították is az őrizetből.Árokba csúszott egy ukrán rendszámú autóbusz a Szabolcs vármegyei Nyírturánál
Árokba csúszott egy autóbusz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírtura közelében vasárnap reggel - közölte honlapján a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) tájékoztatása szerint a balesetben ketten könnyebben megsérültek.Felfüggesztett börtönre ítélték az ukrán anyát és lányát, akik rendőrökre támadtak Budapesten
A Budapesti XVIII. és XIX. kerületi Bíróság gyorsított eljárásban hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte azt az ukrán nőt és lányát, akik a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren rátámadtak rendőrökre – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.Két ukrán férfi megvert és kirabolt egy embert Veszprémben
A Veszprémi Törvényszék honlapjára feltöltött közleményben arról számoltak be, hogy két, Magyarországon érvényes munkavállalási célú tartózkodási engedéllyel rendelkező ukrán férfi július 21-én késő este kirabolt Veszprémben egy közterületi padon hanyatt fekve alvó embert.Csaknem félmillió dollárt foglalt le a román határrendészet két ukrán állampolgártól
Csaknem félmillió dollárt foglaltak le a román hatóságok a szeretvásári (Siret) határátkelő térségében két ukrán állampolgártól, akik ellentmondásos információkat szolgáltattak a készpénz eredetét illetően – közölte szerdán a román határrendészet.Kínaiak, oroszok, izraeliek és ukránok vették tavaly a legtöbb ingatlant Magyarországon
Kínai vevőkhöz kötődik a legtöbb tavalyi ingatlanszerzési engedélykérelem Magyarországon, a dobogó második fokán az oroszok állnak, mögöttük az izraeliek és ukránok zárták az élbolyt tavaly. Összességében hét százalékkal csökkent a külföldi állampolgárok jelenléte a magyar ingatlanpiacon 2022-ben a Miniszterelnökség hivatalos statisztikája szerint – számol be a világgazdasag.hu. A külföldi ingatlanbefektetők inkább számosságukban változtak az elmúlt években, referenciájukat és összetételüket illetően kevésbé – értékelte a nemrég közzétett hivatalos statisztikát Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője a Világgazdaságnak.Ajánljuk még