Pesti Srácok

Felfüggesztett börtönre ítélték az ukrán anyát és lányát, akik rendőrökre támadtak Budapesten

null

A Budapesti XVIII. és XIX. kerületi Bíróság gyorsított eljárásban hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte azt az ukrán nőt és lányát, akik a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren rátámadtak rendőrökre – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A közlemény szerint az ukrán állampolgárságú nő a lányával augusztus 18-án, az esti órákban repülővel érkezett Budapestre továbbutazás céljából. A Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Termináljának érkezési oldalán szolgálatot teljesítő rendőrök felfigyeltek a nők ittas állapotukból eredő hangoskodására, majd a fiatalabb nő oda is ment a rendőrökhöz, hogy panaszt tegyen a telefonja eltűnése miatt. A rendőrökkel a fiatalabb nő végig ordítva kommunikált, valamint mobiltelefonjával élőben közvetítette az eseményeket. A rendőrök többször felszólítására a nő nem hagyott fel a hangoskodással és a videózással, majd az egyik rendőr felé rúgott, míg a másik rendőrt megkísérelte megütni. A rendőrök a rúgás, illetve az ütés elől kitértek, azonban a nő édesanyja eközben az egyik rendőrt hátulról tenyérrel halántékon ütötte. Végül az elkövetőket a rendőrök elfogták, az ügyészség pedig őrizetbe vette őket, majd indítványt tett letartóztatásukra, amelyet a bíróság elrendelt – írták.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség soron kívül, augusztus 31-én bíróság elé állította a két nőt, akik a bűncselekmény elkövetését beismerték. Az ítéletet a vádlottak és védők tudomásul vették, az ügyészség azonban súlyosításért a vádlottak terhére fellebbezést jelentett be, az ügy másodfokon folytatódik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.