központi nyomozó főügyészség
Elfogták a baleseti helyszínen bírságoló álrendőrt
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt letartóztatta azt a férfit, aki tavaly decemberben egy Budapest környéki településen rendőrnek adta ki magát egy általa észlelt, személyi sérüléssel nem járó közlekedési baleset helyszínén, majd meg is bírságolta az egyik érintettet - tájékoztatta portálunkat hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség.Az ügyészség szerint is hazudott Magyar Péter
A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében jelentette ki, hogy Magyar Péter a valóságnak nem megfelelő állításokat fogalmazott meg mikor azt állította, feljelentést tett annak a hangfelvételnek kapcsán, amelyen titokban a volt feleségével készült beszélgetést rögzítette.Korrupció miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy Pest vármegyei polgármestert
Üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt folytat eljárást egy Pest vármegyei polgármester ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön. A polgármester az önkormányzattal vállalkozási szerződést kötő gazdasági társaság vezetőjével alakított ki korrupciós kapcsolatot.Kést rántott a rendőrökre – Letartóztatták a férfit, akit szülei meggyilkolásával gyanúsítanak
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság a szülei megölésével gyanúsított és a vele szemben intézkedő rendőr ellen kést rántó férfi letartóztatását – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vasárnap.Késsel támadt a rendőrökre egy VI. kerületi férfi, miután megölte a szüleit
Elfogásakor a vele szemben intézkedő rendőrt is meg akarta ölni az a férfi, aki a május 24-t megelőző napokban megölte idős szüleit Budapesten, IV. kerületi lakásukban – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton az MTI-vel. A főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója vasárnap dönt – tudatták.Nyomozati adatok alapján korrupció miatt több kormányzati tisztviselő ellen emelhetett vádat a KNYF
Vádat emeltek 54 ember (zömében kormányzati tisztviselők) ellen, akik kenőpénzért cserébe elsősorban vissza nem térítendő európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre – derült ki kedden nyilvánosságra hozott nyomozati adatokból. A gyanúsítottak közt a Miniszterelnökségen és Pénzügyminisztériumban dolgozó tisztviselők vannak, az ügyben helyettes-államtitkárok is érintettek – írja az Index.Kosik Kristóf a PS-nek: Kijöttek egy atombombának szánt felvétellel, ami gyenge pukinak is kevés – Mi kérdezünk
"Aki ilyet állít, az nem látott még büntetőeljárást közelről" – mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában Kosik Kristóf neves ügyvéd és közéleti elemző arról, hogy a baloldali média szerint Magyar Péter a feleségéről titokban készített hangfelvétele igazolta, hogy az ügyészségen iratokat manipuláltak. Kosik a Mi kérdezünk című videóműsorunkban azt is kijelentette: csodálja, hogy Magyar Péter még szabadlábon van, hiszen a tettei olyan bűncselekmények egész sorát vetik fel, amelyeknek töredékéért letartóztatnak embereket. Az ügyvéd szerint ennek az az oka, hogy a hatóságok tartanak a baloldali sajtótól és az NGO-któl, mert azok darabokra tépnek bárkit, aki megsérti az érdeküket.Tanúként hallgatta meg az ügyészség Varga Juditot (Videó)
Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, semmilyen irat nem tűnt el - közölte Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a nyomozásáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Fürcht Pál beszámolt arról, hogy szerdán a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tanúként hallgatta ki Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert. Az általa elmondottakról azonban a folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott tájékoztatást. Elmondta azt is, hogy az eljárásról "sok ügy le lett különítve", amelyek újabb nyomozásokat indukáltak. Ezek most is folyamatban vannak, némelyik más nyomozó hatóságnál.Reagált a Központi Nyomozó Főügyészség a hangfelvételre: az ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nemcsak jogi, hanem fizikai képtelenség is
A Központi Nyomozó Főügyészség azt írja: helytálló, ami a hangfelvételen is elhangzik, Polt Péter legfőbb ügyész valóban nem uralja az ügyészséget, ugyanis ott a törvények uralma érvényesül. Azt is leszögezik: az ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nem csak jogi, hanem fizikai képtelenség is.Ajánljuk még

















