központi nyomozó főügyészség
Az ügyészség indítványozta a rendőrgyilkos letartóztatását
Az ügyészség indítványozta a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelő és két másikat megsebesítő férfi letartóztatását – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton.Panasszal élt gyanúsítása ellen a rendőrökre támadó férfi
Nem tett vallomást, de panasszal élt gyanúsítása ellen az a férfi, aki csütörtök este késsel támadt intézkedő rendőrökre Újbudán – közölte Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője pénteken az MTI-vel.Korrupcióval vádolnak egy befolyásos ügyvédet, aki még ügyészként vehetett át milliós kenőpénzeket
Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat egy ismert ügyvéd ellen, aki annak idején több ügyészségen, köztük a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) dolgozott nyomozó ügyészként – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint a KNYF többek között azt rója az ügyvéd terhére, hogy még ügyészként milliós kenőpénzeket fogadott el. A Magyar Nemzet úgy tudja, a korábban kiemelt gazdasági bűnügyekben eljáró volt ügyész azért került célkeresztbe, mert egy országosan ismert büntetőügy egyik érintettje – alkukötés reményében – terhelő vallomást tett rá.Vádat emeltek Schadl György, Völner Pál és társaik ellen korrupciós bűncselekmények miatt
Korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtottak be vádiratot Schadl György és 21 társa, köztük Völner Pál ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség.Hol az igazság? – Nyolc év után sincs ítélet Simon Gábor perében
Nyolc éve kezdődött Simon Gábor, az MSZP akkori elnökhelyettesének büntető ügye, amit már a harmadik bíró tárgyal a Fővárosi Törvényszéken, azonban nyolc év elmúltával sem született ítélet a perben. A legfrissebb értesülések szerint legközelebb jövőre zárulhat a tárgyalás első fokon.Ügyvédek is közreműködtek egy súlyos korrupciós bűncselekményben – Itt van a vádiratból néhány pikáns részlet
A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette, hivatali vesztegetés bűntette, ügyvédi visszaélés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emelt kilenc személy – köztük három ügyvéd – ellen a Fővárosi Törvényszéken.Hullhatnak a fejek a baloldalon: tovább dagad az Anonymous-féle korrupciós botrány
Magas rangú baloldali politikusokig is elérhet az a korrupciós botránysorozat, amelynek fejleményeiről a médiában csak Anonymousként emlegetett maszkos alak közölt fontos hang- és videofelvételeket az elmúlt hónapokban. Ezt igazolja, hogy a Mediaworks Hírcentrum információi szerint két ügyben már nem a rendőrség, hanem a parlamenti képviselők ellen is vizsgálódó Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz. Az ügyek kulcsfigurája a fővárosi szocialisták egyik fontos háttérembere, Patek Gábor, de a nyomozás és a vesztegetési botrány szálai jóval magasabbra vezethetnek.Vádat emeltek a vértesszőlősi katonai mentés ügyében
A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn jelentette be, hogy vádat emeltek a vértesszőlősi katonai mentés ügyében. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolja az állami légi jármű parancsnokát, egyben pilótáját.Korrupcióval gyanúsít az ügyészség több határrendészt
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amelyben nyolc határrendész és egy román állampolgár is érintett – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.Ajánljuk még