központi nyomozó főügyészség
Nem történt jogosulatlan megfigyelés a Pegasus-ügyben az ügyészség szerint
Bűncselekmény hiányában megszüntette a jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazása miatt a Pegasus-ügyben elrendelt nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben, szerdán.Ügyészség: nem figyeltek meg a rendőrök törvénysértő módon politikusokat
A döntést ismertető pénteki közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség azt írta: a hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették. Felidézték, hogy az ügyészségen egy más bűncselekmény miatt folyamatban lévő ügy gyanúsítottja feljelentést tett, mert álláspontja szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának volt vezetője 2017 őszétől többször adott utasítást engedély nélküli megfigyelésekre.Házkutatást tartottak a volt momentumos kecskeméti önkormányzati képviselőnél
Május 17-én, kedden, összehangolt akció keretében házkutatást tartott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Főosztálya Vancsura István, volt momentumos kecskeméti önkormányzati képviselő lakhelyén, valamint a belvárosi ügyvédi irodájában. Ezt követőn magukkal vitték a képviselőt, aki azóta telefonon elérhetetlen.Pénzért megvásárolt ítélet? – Rejtély marad, hogy történt-e korrupció az egyik fővárosi bíróságon
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerint nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, ezért megszüntették azt az eljárást, amelyben – egy feljelentés alapján – például azt vizsgálták, történt-e korrupció az egyik fővárosi bíróságon, ahol a szálak egy volt NAV-os pénzügyőrhöz, egy simlis ügyvédhez, egy megvásárolt bíróhoz és ítélethez vezetnek. Több mint három évig nyomoztak, de gyanúsítottakat végül nem hallgattak ki az ügyben.Beismerte tettét a pécsi bankrabló
Portálunk is beszámolt arról, hogy elfogták Pécsett azt a volt gazdaságvédelmis rendőrt, aki kétszer is kirabolt egy bankot a városban. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a férfi beismerte a bűncselekményeket. A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség erőszakos vagyon elleni, hivatali és közbiztonság elleni bűncselekmény miatt folytat nyomozást az ügyben.Százmilliós pénzmosással gyanúsítják azt a befolyásos ügyvédet, aki csápjaival behálózhatta a magyar igazságszolgáltatást
Százmilliós nagyságrendű pénzmosással is meggyanúsította a NAV azt a szolnoki ügyvédet, akit két éve a Piero Pini húspápához köthető büntetőügyben vettek őrizetbe és aki vallomások szerint hatalmas vagyonra tett szert, csápjai pedig országosan is behálózhatták a magyar igazságszolgáltatást. Utóbbival összefüggésben többszáz órányi hanganyag van a hatóság kezében. Információink szerint a „Kövér” becenevű ügyvédre a pénzmosásos ügyben többek között egy bűntársa tett terhelő vallomást. A jogász ugyanakkor ártatlannak vallja magát és azt állítja, semmilyen bűncselekményt nem követett el.Korrupció: százötven ügyész és rendőr csapott le több minisztérium munkatársára és bűntársaikra (Frissítve!)
A Magyar Nemzet információi szerint szerdán több minisztériumban is lecsaptak alacsony rangú bürokratákra, akik pályázatok kedvező elbírálásáért cserébe kenőpénzt fogadtak el. A lap értesülése szerint magasabb vezetői szintű érintettség nincsen; osztályvezetői szintig terjedő, bürokrácián belüli kis hálózatról rántották le a leplet titkos információgyűjtés segítségével. A minisztériumok az érintett munkavállalókat azonnali hatállyal felfüggesztették a munkavégzés alól, és mindenben segítik az illetékes szervek munkáját. Csütörtökön az ügyészség is közleményt adott ki, amiben azt írták, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tegnap egy időben, több helyszínen hajtott végre összehangolt eljárási cselekményeket. Az ügyészség által szervezett bűnügyi akcióban – a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség több egységének bevonásával – közel 150 ügyész és rendőr vett részt. A gyanú szerint az elkövetők vesztegetések útján részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. Az igényelt támogatás összértéke mintegy tízmilliárd forint. Az ügy a Kormányinfón is szóba került, ott derült ki: a Miniszterelnökség egy osztályvezetője is érintett az ügyben – ezt Gulyás Gergely közölte.Elfogtak egy ismert ügyvédet, aki még ügyészként a korrupciót "üldözve" vehetett át kenőpénzeket
Korrupciós bűncselekmények miatt tartóztattak le egy ismert ügyvédet, aki korábban több ügyészségen, köztük a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) dolgozott nyomozó ügyészként – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a KNYF többek között 75 millió forintos kenőpénz elfogadásával gyanúsítja az ügyvédet, amit még a jogász ügyészként vett át azért, hogy egy folyamatban lévő ügybe beavatkozzon. Információink szerint az ügyvéd azért került célkeresztbe, mert egy országosan ismert büntetőügy egyik gyanúsítottja – alkukötés reményében – terhelő vallomást tett rá, ráadásul a férfi egy felvételt is átadott az ügyészeknek a csúszópénz átadásáról.Ajánljuk még