Pesti Srácok

Késsel lábon szúrta az intézkedő rendőrt egy kamaszfiú egy Fejér vármegyei településen

null

Késsel lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei településen – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A járőr azért jelent meg a társasháznál, mert egy 16 éves lány nevelőapja rendőri segítséget kért: a lány a bejelentés szerint hétfő óta nem volt otthon és éppen megjelent a barátjánál. A járőr a bejelentés ellenőrzésére odament, összetalálkozott a lánnyal és annak ugyancsak 16 éves barátjával, akik éppen el akarták hagyni az ingatlant. A lépcsőházban igazoltatni akarta őket, de a fiú a felszólítását figyelmen kívül hagyva megpróbált elfutni. A rendőr testi kényszert alkalmazott, a fiú azonban a földön fekve is ellenszegült, folyamatosan próbálta őt lerúgni magáról és többször ököllel próbálta megütni. Amikor a járőr megkezdte a fiú megbilincselését, a támadó hirtelen egy kilenc centiméter pengéjű késsel megszúrta az intézkedő rendőr lábszárát. Az intézkedés alatt végig agresszívan viselkedő elkövető ellenállását egy, a lépcsőházban lakó, szolgálaton kívüli rendőr segítségével lehetett csak megtörni. A rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A fiút őrizetbe vették; ellene hivatalos személy elleni, felfegyverkezve elkövetett erőszak és súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.