súlyos testi sértés kísérlete
Verőlegényeket küldhetett haragosára az Amnesty-vezér testvére
Pótmagánvád benyújtásával harcol igazáért az a férfi, akit a korábbi gyanú szerint a több százmilliós számlagyár működtetése miatt letartóztatott Vig Mór verethetett meg. Az Amnesty-vezér testvére és társai ellen a hatóság a súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárást bizonyítékok hiányában pár éve megszüntette, az áldozat ezért fordult közvetlenül a bírósághoz.Felesége volt párjának megveretésével is meggyanúsították az Amnesty-vezér testvérét
Felesége egykori élettársának megveretésével is meggyanúsították korábban Vig Mórt, akit nemrég tartóztattak le sok százmilliós adócsalás gyanújával – értesült a Magyar Nemzet. Az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére ellen az előbbi eljárást ugyan idővel megszüntették, de egy nemzetközi csalássorozatban való részvétel, illetve vesztegetés vádjával az exügyvéd már bíróság elé került.Letartóztatta a bíróság az intézkedő rendőrre tőrrel támadó fiatalkorút
Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton azt a fiatalkorú fiút, aki tőrrel támadt egy intézkedő rendőrre szerdán – közölte szombaton a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya.Késsel lábon szúrta az intézkedő rendőrt egy kamaszfiú egy Fejér vármegyei településen
Késsel lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei településen – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.Fényes nappal szúrtak nyakon egy férfit az Örs vezér téren
Karácsony Budapestjén továbbra is dívik a közbiztonság leépítése. Persze, tudjuk, hogy a "legjobb példák" elve szerint át kell venni a nyugati nagyvárosok példáit, de jobban örülnénk, ha a késeléseket még nem honosítanánk meg. Igaz, az Örs vezér terén nem is kés került elő, csak egy törött sörösüveg.Ököllel ütöttek egy rendőrt a Balaton-parton (VIDEÓ!)
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt rendelt el nyomozást a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség egy 30 éves férfi ellen, mert ököllel támadt a rendőrre az egyik balatoni strandon.Vádat emeltek a hajléktalanokat viperával verő biztonsági őr ellen (Videó!)
Vádat emeltek egy negyvenöt éves biztonsági őr ellen, aki 2020-ban öt hajléktalant bántalmazott teleszkópos fémbottal, egyikük később belehalt a sérüléseibe. A Fővárosi Főügyészség a biztonsági őrt halált okozó testi sértés bűntettével, súlyos testi sértés bűntett kísérletével, illetve védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérletével vádolja – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.Elsodort egy kisfiút, a család elverte a sofőrt és az autót is
Egy férfi a segélyhívón keresztül tett bejelentést május 7-én este arról, hogy elsodort egy kisfiút a debreceni Futó utcában. A hívást követően azonnal a gyermek segítségére sietett, azonban pár perc múlva megjelent a fiatal családja is helyszínen. A rokonok ezt követően szinte egyből nekiestek a sofőrnek. Nem érdekelte őket, hogy a kisfiú kanyarodott ki kerékpárjával a szabályosan közlekedő autó elé.Három évet kapott az a visszaeső bűnöző, aki bozótvágóval támadt egy tanárra diákjai előtt
Három év szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen egy machetével pedagógusra támadó férfit. A törvényszék a közleményében azt írta: a férfit súlyos testi sértés kísérletében és felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakban mondták ki bűnösnek első fokon.Ajánljuk még