Pesti Srácok

Verőlegényeket küldhetett haragosára az Amnesty-vezér testvére

null

Pótmagánvád benyújtásával harcol igazáért az a férfi, akit a korábbi gyanú szerint a több százmilliós számlagyár működtetése miatt letartóztatott Vig Mór verethetett meg. Az Amnesty-vezér testvére és társai ellen a hatóság a súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárást bizonyítékok hiányában pár éve megszüntette, az áldozat ezért fordult közvetlenül a bírósághoz.

A gyanú szerint még az alvilági módszerektől sem riadt vissza a sok százmilliós számlagyárba belebukó Vig Mór. Évekkel ezelőtt ugyanis az Amnesty International Magyarország igazgatója, Vig Dávid testvérével kapcsolatban az is felvetődött, hogy egy elmérgesedett vita után verőlegényeket küldött felesége volt párjára – tudta meg a Magyar Nemzet.

A férfit megverték, és nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Csakhogy a gyanú szerint az elkövetők tudatában voltak annak, hogy az áldozat a támadás során komolyabb sérüléseket is szenvedhet, ezért a rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellenük eljárást. A támadásra felkért két elkövetőt meg is találták a rendőrök, és mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. Viget mint a bűncselekmény megbízóját ugyancsak azonosították, és felbujtás gyanújával őt is kihallgatták a nyomozók. Az eljárást végül mégis megszüntették, mert kétséget kizáróan nem tudták bizonyítani, hogy az érintetteknek köze lenne a bűncselekményhez.

Nevek említése nélkül, a történetet leírva pár napja a lap megkereste az eljárást korábban felügyelő ügyészséget is, tájékoztatásukból pedig szintén az derült ki, hogy volt eljárás Viggel szemben. Mint írták, az általuk kérdezett ügyben „a nyomozó hatóság három személyt hallgatott ki gyanúsítottként aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt”. Hozzátették:

PestiSracok facebook image

Csakhogy a Magyar Nemzet információi szerint a megvert férfi ebbe nem törődött bele, és pótmagánvádat terjesztett elő.

A pótmagánvádra akkor nyílik lehetősége egy közvádas ügy sértettjének, ha az ügyészség nem emel vagy ejti a vádat. Ezzel a lehetőséggel az ügyészi döntés ellenére is bíróság előtt képviselheti a sértett az igazát.

A megveretés miatt indult eljárás a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának tájékoztatása szerint jelenleg is folyamatban van a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB).

Megjegyzendő, hogy Vig Mór neve a fenti ügyön kívül több más eljárásban is előkerült: a legfrissebb eset november végén látott napvilágot, amikor az Amnesty-vezér testvérét egy adóhatósági razzia után őrizetbe vették, majd letartóztatták. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot. Vig a gyanú szerint egy hatalmas méreteket öltő számlagyárat működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több százmillió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.

Az ügynek, úgy tűnik, politikai szála is lehet, legalábbis erre lehet következtetni a Demokratikus Koalíció egyik politikusának megszólalásából, Szaniszló Sándor ugyanis a baloldal kampányfinanszírozásával kötötte össze a számlagyáras eljárást.

Mindezzel a botrányos ügyek sora nem ért véget: Vig ugyanis a vádlottak padjára került azért, mert egy jelenleg is körözött bűnöző társaságában vehetett részt egy nemzetközi csalássorozatban, illetve tavaly, egy vesztegetési ügyben már jogerősen el is ítélték. A Magyar Nemzet arról is beszámolt, hogy Büro Cégkezelő Kft. néven egy cégtemetőként is működő szolgáltató köthető Vig Mórhoz, amely a II. kerületi Keleti Károly utca egyik földszinti üzlethelyiségébe van bejegyezve, majd azt is megírtuk, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának egyik vállalkozása is a cégtemetőként is működő szolgáltatóhoz került.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.