központi nyomozó főügyészség
Hónapok óta figyelte a Völner-ügy gyanúsítottjait a Nemzeti Védelmi Szolgálat
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tájékoztatása szerint már szeptember 16. óta folytatnak nyomozást a Völner-ügyben.Exrendőrökből és ejtőernyős elvtársakból álló, leszerepelt végrehajtói klikk borította a Völner-ügyet
A bírósági végrehajtóknál uralkodó tarthatatlan állapotokra is rávilágít az Igazságügyi Minisztérium vesztegetési gyanúba keveredett és ma lemondott államtitkárának, Völner Pálnak az ügye. A Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál belháború alakult ki, miután a kormány kezdeményezésére jogi diplomához kötötték a tevékenység végzését. Ezt a PestiSrácok.hu információi szerint egy zömében volt rendőrökből álló végrehajtói klikk erősen sérelmezte, ők ugyanis a rendelkezésre álló öt év alatt képtelenek voltak megszerezni a diplomát és most búcsúzniuk kell a mesés jövedelemet hozó, kétes hírű hivataluktól. Alábbi írásunkban erről is közlünk részleteket, ahogy arról is, hogy a végrehajtók, közjegyzők, követeléskezelők sok esetben súlyos törvénytelenségek árán szerzik meg más emberek lakásait, egyéb javait. Völner Pál esete – ha alapos a gyanú, ha nem – azt is megmutatja, hogy az eddigi szigorításokon túl volna még mit tenni a végrehajtók és szövetségeseik tevékenységének szabályozásában.Moszkvából jelentkezett KGBéla: túlélte az agyműtétet, most koronavírusos lett
Nemrég Moszkvában volt agyműtétje, most pedig koronavírus-fertőzést kapott a KGBéla néven ismert volt jobbikos EP-képviselő. Kovács Béla hétfőn érkezhet meg Magyarországra. A kémügyben első fokon felmentett, majd másodfokon elítélt politikus Moszkvából hívta a Magyar Nemzet bűnügyi tudósítóját, akinek arról is beszélt, hogy a szivárványkoalíció jövőre képtelen nyerni.Hét rendőr ellen emeltek vádat, amiért durván megvertek egy embert a fogdán
Csoportosan elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat hét rendőr ellen, akik az intézkedés helyszínén, majd a kapitányság befogadó és előállító helyiségeiben is többször bántalmaztak egy férfit – számolt be róla a Központi Nyomozó Főügyészség a PestiSrácok.hu-nak elküldött közleményében.Letartóztatták a magyar terroristacsoport vezetőit, akik politikusok életére akartak törni
Letartóztatták azt a két férfit, akiket a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport vezetőiként az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával és politikusok megölésének előkészületével gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel. A Budai Központi Kerületi Bíróság október 29-ig elrendelte a két férfi letartóztatását szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt. A végzés nem végleges – áll a közleményben. Az egyik férfi ellen felfüggesztett szabadságvesztésének hatálya alatt indult ez az eljárás.Állami vezetők, politikusok meggyilkolására utasítottak egy magyar radikális csoport irányítói – Az egyik elfogott a Köztársasági Őrezred volt pszichológusa (Frissítve!)
Élet elleni bűncselekmény előkészülete miatt őrizetbe vették a magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn. A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót. Úgy tudjuk, az elfogottak egyike Posta Imre, ismert radikális, szélsőjobboldali figura, a Köztársasági Őrezred volt pszichológusa, akit radikális körökben sokan futóbolondnak tartottak. A férfi az általa alapított PI-kör vezetőjeként már évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy az ország háborúban áll, és azt hangoztatta, hogy a Fideszt és az összes többi pártot a cionisták irányítják.Galambos Lajos: meg kellett adnom egy menekülőszót, amivel kimentenek, ha lebukom
Galambos Lajos segítségével buktatott le a hatóság egy bűnbandát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kétszázmillió forintot kértek a zenésztől azért, hogy enyhe ítélettel záruljon az ellene folyó eljárás. Galambos a Borsnak nyilatkozva árult el újabb részleteket az akcióról, ami segítségével lebuktatták a bandát.Az ügyészség szerint ötmillióval fizetett le egy tanút Simonka György, vádat emeltek ellene
A Központi Nyomozó Főügyészség újabb korrupciós bűncselekmény miatt indult büntetőügyben emelt vádat Simonka György fideszes országgyűlési képviselő, valamint társa ellen a Fővárosi Törvényszéken – írta portálunknak küldött közleményében Keresztes Imre főügyész.Letartóztattak egy ügyvédet és két társát korrupció miatt
Korrupciós cselekmény miatt tartóztattak le egy ügyvédet és két társát, akik a legfőbb ügyészre valótlanul hivatkozva kétszázmillió forintért ígértek enyhébb büntetést egy házaspárnak – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben az MTI-vel kedden.Ajánljuk még