Pesti Srácok

Horváth Csabát gyanúsítottként hallgatták ki, a zuglói polgármester szerint a "rezsim" akarja lejáratni

null

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Horváth Csabát, Zugló polgármesterét. A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt indított eljárást. A nyomozásban a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálják. A szocialista politikus közleményt adott ki, amelyben azt írja, hogy az ő lelkiismerete tiszta, nem követett el bűncselekményt. Meggyőződése viszont, hogy politikai indíttatásból akarják lejáratni őt (természetesen a Zorbán hibája ez is).

Házkutatást tartottak Horváth Csaba otthonában, a zuglói polgármesteri hivatalban és egy önkormányzati cégnél – minderről szerda reggel a politikus tett közzé bejegyzést a közösségi oldalán. Kiderült, hogy a nyomozó főügyészség – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével – házkutatást tartott, iratokat foglalt le, majd gyanúsítottként hallgatta ki a zuglói polgármestert és egy volt helyi politikust. A megalapozott gyanú szerint Horváth Csaba 2016-ban a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Horváth Csaba közleményt adott ki szerda délután. Ebben azt írja, hogy nem követett el korrupciós bűncselekményt és a lelkiismerete is tiszta. A szocialista politikus szerint az ügy időzítése és indíttatása egyértelműen politikai.

PestiSracok facebook image

– írja közleményében a szocialista politikus, aki azt elfelejtette hozzátenni, hogy Iványi Gáborhoz azért ment ki a hatóság, mert több százmilliós adótartozást halmozott fel.

Forrás: Horváth Csaba Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.