Pesti Srácok

Elfogtak egy ismert ügyvédet, aki még ügyészként a korrupciót "üldözve" vehetett át kenőpénzeket

null

Korrupciós bűncselekmények miatt tartóztattak le egy ismert ügyvédet, aki korábban több ügyészségen, köztük a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) dolgozott nyomozó ügyészként – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a KNYF többek között 75 millió forintos kenőpénz elfogadásával gyanúsítja az ügyvédet, amit még a jogász ügyészként vett át azért, hogy egy folyamatban lévő ügybe beavatkozzon. Információink szerint az ügyvéd azért került célkeresztbe, mert egy országosan ismert büntetőügy egyik gyanúsítottja – alkukötés reményében – terhelő vallomást tett rá, ráadásul a férfi egy felvételt is átadott az ügyészeknek a csúszópénz átadásáról.

Korrupciós bűncselekmények gyanújával vettek a múlt héten őrizetbe, majd tartóztattak le egy ismert ügyvédet, aki korábban több ügyészségen, köztük a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) dolgozott nyomozó ügyészként – értesült a PestiSrácok.hu. Az ügyben volt kollégájuk ellen eljáró KNYF csupán annyit közölt portálunkkal, hogy

Úgy tudjuk, a KNYF többek között 75 millió forintos kenőpénz elfogadásával gyanúsítja az ügyvédet, amit még a jogász ügyészként vett át azért, hogy egy folyamatban lévő ügybe beavatkozzon. Információink szerint az ügyvéd azért került célkeresztbe, mert egy országosan ismert büntetőügy egyik gyanúsítottja – alkukötés reményében – terhelő vallomást tett rá, ráadásul a férfi egy felvételt is átadott az ügyészeknek a csúszópénz átadásáról.

PestiSracok facebook image

Az ügy érdekessége, hogy az ügyvéd, akire lecsaptak, ügyészként éppen a hivatalos személyek által elkövetett korrupciós bűncselekmények és nagy gazdasági bűnügyek ügyében nyomozott. Fő szakterülete volt a vesztegetés, befolyással üzérkedés és a költségvetési csalás is. Információink szerint a Központi Nyomozó Főügyészség jelenleg vizsgálja, hogy más, az igazságszolgáltatásban dolgozó személyek is érintettek-e.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.