Pesti Srácok

Vádat emeltek Schadl György, Völner Pál és társaik ellen korrupciós bűncselekmények miatt

null

Korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtottak be vádiratot Schadl György és 21 társa, köztük Völner Pál ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség.

A vádirat szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusa előtt korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Schadl György vezetői pozíciójából, valamint a Völner Pállal fennálló korrupciós kapcsolatából eredő befolyására hivatkozással hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakérte tőlük. A vádirat a 22 vádlott egyéb – korrupciós, gazdasági és vagyon elleni – bűncselekményeit is tartalmazza. A nyomozó főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – Schadl Györgyöt 10 év, Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200 millió, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre ítélje, mindkettőjüket 10 évre tiltsák el a közügyektől, a jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozásoktól pedig végleg. Az ügyészség vagyonelkobzást is javasol velük szemben a jogtalan gazdagodásuk erejéig. Azt is javasolták, hogy – beismerés esetén – négy vádlott letöltendő szabadságvesztést és pénzbüntetést; tizenöt felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést, egy ember pedig pénzbüntetést kapjon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.