Pesti Srácok

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Varju Lászlóra

null

A DK-s képviselő perében a hónap végén hirdethetnek ítéletet. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a politikust garázdaság vétségében, súlyos testi sértés és választás rendje elleni bűntettben mondja ki bűnösnek a bíróság – írja a Mandiner.

Január 30-án folytatódik a Fővárosi Törvényszéken a háromféle bűncselekménnyel is vádolt DK-s országgyűlési képviselő, Varju László büntetőpere – tudta meg a Mandiner a törvényszék sajtóosztályától, amely arról is tájékoztatta a portált, hogy ezen a tárgyaláson a védői perbeszéd, majd a terhelt utolsó szó jogán történő nyilatkozata várható. Ezek hosszától függően pedig aznap akár ítélethozatalra is sor kerülhet – írja a lap.

Három vádpontban is bűnös lehet a DK-s Varju László

A Központi Nyomozó Főügyészség a Mandiner megkeresésére közölte, hogy az előző tárgyaláson az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján az eljáró ügyész azt indítványozta perbeszédében, hogy a bíróság ítéleti tényállását a vádirati tényállásban foglaltak szerint állapítsa meg és mondja ki bűnösnek a vádlottat garázdaság vétségében, súlyos testi sértés és választás rendje elleni bűntettben; ezért halmazati büntetésül ítélje börtön végrehajtási fokozatú szabadságvesztésre, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel.

PestiSracok facebook image

A képviselő ellen 2020 áprilisában emelt vádat az ügyészség. Az egyik vádpont szerint Varju a DK képviselőjelöltjeként a 2018-as országgyűlési választások előtt egy kávézóban találkozott egy független jelölttel, akinek – a választáson való győzelmi esélyeinek növelése érdekében – anyagi juttatást ígért annak visszalépéséért cserébe. A független jelölt azonban elutasította az ajánlatot.

A másik két vádpont az ellenzék 2018 decemberi akcióját érinti az MTVA-székháznál. Ennek kapcsán a december 16-án az épületbe bejutó ellenzéki képviselők egy öt pontból álló követelést akartak a köztelevízió adásában beolvastatni, a biztonsági őrök azonban megakadályozták őket ebben. Másnap azonban folytatódott az ellenzéki botránykeltés, a dulakodásban pedig Varju nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának. A képviselőt a biztonságiak ki akarták vezetni, majd vele szemben – erőszakos ellenállása miatt – testi kényszert alkalmaztak, azonban Varju László továbbra is ellenszegült, és egy biztonsági őrnek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott.

A DK árnyékkormányának energia- és rezsiügyi minisztere elleni büntetőper 2020 decemberében kezdődött. Varju az előkészítő ülésen tagadta bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláson való jogáról sem. A büntetőpert a koronavírus-járvány mellett az is hátráltatta, hogy a hírek szerint időközben az ügy két tanúja is elhunyt. A képviselő legutóbb tavaly év végén került újra a hírekbe, amikor rémhírterjesztés miatt feljelentették, miután azzal riogatta az embereket, hogy a kormány szemet vetett az állampolgárok bankbetéteire.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.