Pesti Srácok

Főügyészség: Hadházy állításaival szemben nem történt visszaélés a miniszterelnök pisai utazásával összefüggésben

Főügyészség: Hadházy állításaival szemben nem történt visszaélés a miniszterelnök pisai utazásával összefüggésben

Hadházy feljelentésének állításaival szemben a bíróság és az ügyészség egybehangzó álláspontja szerint a miniszerelnök pisai utazásánál nem történt hivatali visszaélés, illetve a honvédségi repülőgép rendelkezésre bocsátása által hűtlen kezeléssel összefüggésben kötelességszegés – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vasárnapi közleményében, hozzátéve: a bíróság a költséghatékonyság vizsgálatát tartja még szükségesnek.

Mint a közleményben felidézik, Hadházy Ákos hivatali visszaélés bűntette és hűtlen kezelés bűntette miatt tett feljelentést Orbán Viktor miniszterelnök pisai utazásának összefüggésben. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a feljelentést – feljelentés kiegészítésének elrendelését követően – bűncselekmény hiányában elutasította. A határozattal szemben a feljelentő felülbírálati indítványt nyújtott be.

Mint kifejtik, a felülbírálati indítványt elbíráló Budai Központi Kerületi Bíróság a végzése indokolásában hosszasan idézte egyetértően az ügyészség határozatában kifejtetteket. Megerősítette azt az ügyészségi álláspontot, miszerint hivatali visszaélés sem a miniszterelnök, sem pedig más személy részéről nem valósult meg.

A hűtlen kezelés tekintetében a Magyar Honvédség mint vagyonkezelő felelőssége vizsgálható. A bíróság – ugyancsak egyetértve az ügyészséggel, egyúttal cáfolva a feljelentő állításait – rögzítette: a honvédségi repülőgép személyvédelmi feladatok ellátására történő biztosítása megfelel a jogszabályoknak, mindez a vagyonkezelő részéről kötelességszegésnek nem minősül.

PestiSracok facebook image

A bíróság annak tisztázását tartja még szükségesnek, hogy a biztonsági előírások miként viszonyulnak a költséghatékonyság igényéhez, milyen jogszabályi előírások alapján előzik meg őket. A büntetőeljárásról szóló törvény szabályai szerint – a 817/G. § (1) bekezdésének a) pontja alapján – a bírói álláspont vizsgálata törvény erejénél fogva csak nyomozás útján lehetséges.

A jogintézmény hatálybalépése óta ez a harmadik felülbírálati indítvány, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság elbírált. A korábbi két esetben a bíróság a felülbírálati indítványok elutasítása mellett minden tekintetben egyetértett azzal, hogy nincs helye nyomozásnak.

Forrás: ugyeszseg.hu; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.