Pesti Srácok

Juhász Péter miatt távozik Szelényi Zsuzsa az Együttből

Újabb vezető távozik Bajnai Gordon egykori pártjából, az Együttből - figyelt fel a távozó politikus videóüzenetére az Index. Pápa Levente alelnök után ezúttal Szelényi Zsuzsa parlamenti képviselő, elnökségi tag jelentette be a Facebookon, hogy lemond az elnökségi tagságról és kilép a pártból.

Szelényi hangsúlyozta, hosszú és nehéz döntés volt. Eddig folyamatosan azon dolgozott, hogy létrejöjjön egy „újszerű, centrista mozgalom”, az Együttben fő szószólója volt ennek az iránynak. Ám Juhász Péter vezetésével nem ezt az irányt követi a párt - emlékeztet az Index.

- mondta Szelényi, aki ezzel valószínűleg a sípolásokra, fújolásokra céloz, amelyeket Juhász szervezett Orbán ellen a nemzeti ünnepeken. A „közös küzdelem eddig túllendített a kétségeimen”, mondta a képviselő, ám ezen a héten állítólag nyomást gyakoroltak rá a párttársai, hogy bizonyos feltételekkel szavazza meg a plakáttörvényt. Erre pedig nem volt hajlandó, így a távozás mellett döntött. Terveiről a politikus elmondta:

PestiSracok facebook image

Juhász Péter, az együtt elnöke az Indexnek úgy reagált a lemondásra, hogy „nagyon sajnálom, további jó munkát kívánunk neki”. A kérdésre, hogy milyen nyomást gyakoroltok a plakáttörvény ügyében Szelényire, azt mondta

A plakáttörvény ügyében pedig a pártelnök szerint nem gyakoroltak nyomást rá. Szelényi arra célozhat, hogy az Együtt a héten saját javaslatokkal állt elő, és közölte, hogy ha a Fidesz megszavazza, akkor együtt szavaznak a kormánypárttal. Eszerint Szelényinek igennel kellett volna szavaznia. Szelényi korábban, 1990-es évek elején fideszes képviselő volt, 1994 után kilépett, majd a politikába Bajnai Gordon hívására tért vissza.

Forrás: Index, Facebook, fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.